A Vasastól nyáron a Midtjyllandhoz szerződő Korcsmár Zsolt 13 mérkőzésen játszott a dán élvonal eddigi 15 fordulójában, és mindannyiszor kezdőként, sőt egy gólt is szerzett. Korábban már írtunk róla, hogy a helyi sajtó szerint neki is jelentős szerepe van abban, hogy a Midtjylland – talán némi meglepetésre – felváltva vezeti a bajnokságot a Bröndby, Nordsjaelland kettőssel.

„Amikor idejöttem, azt mondták, a Köbenhavn megérdemelten nyerte meg nagy fölénnyel az előző szezont, de egy-két kulcsjátékosa távozott, és egyedüli dán csapatként a koppenhágaiak még állnak az Európa-ligában is, tehát kettős terhelésben van részük. Eddig jobbára az idény meglepetéscsapatának számító, több rutintalanabb fiatallal felálló Nordsjaelland vezetett, majd egy forduló erejéig mi, aztán pedig a Bröndby” – mondta a ChampSport Agency Facebook-oldalának Korcsmár a dán bajnokságról még a pénteki meccsük előtt, amely után győzelmével ismét a Midtjylland vette át a vezetést.

A védő ugyanakkor kifejtette, hogy fölösleges még számolgatniuk, hiszen Dániában az oda-visszavágós alapszakasz után lesz egy felsőházi (első hat csapat) és alsóházi (7–14. helyezettek) rájátszás is, vagyis nagyon hosszú még az idény.

„Nálunk a bajnoki cím nincs célul kitűzve, de mindenképp nemzetközi kupaindulást érő helyen szeretnénk végezni – beszélt együtteséről Korcsmár, majd rátért a saját szerepére is. – A szezon elején még időre volt szükségünk, mert többen is érkeztünk új játékosok, és az edzőnk menet közben szerkezetet is váltott, átálltunk a három belső védős rendszerre, amelyben általában én vagyok a középső ember. Az első mérkőzésünket még elveszítettük a Köbenhavn ellen ebben a formációban, azóta viszont hat meccse veretlenek vagyunk, ötször győztünk. A múlt heti, Lyngby ellen döntetlennel záruló bajnokinkat sajnálom, mert két sárga lappal kiállítottak. A második szabálytalanságot nem éreztem lapot érőnek, de jobban kellett volna figyelnem, el kellett volna kerülnöm a kontaktot."

A 24-szeres válogatott futballista így „rápihenhetett" a válogatott összetartásra, amelyen hosszú idő után lesz ismét jelenése.

„A keretbe legutóbb 2016-ban, Feröer ellen kaptam meghívót, ám a három évvel ezelőtti, még Dárdai Pállal megvívott bukaresti egy–egy óta nem játszottam a válogatottban. Bernd Storcktól már nem is számítottam meghívóra azok után, hogy tavaly a svédek elleni felkészülési meccsen sem számított rám a keretben. Abban viszont bíztam, hogy a váltás után újra lehetőséget kapok. Örülök, hogy Szélesi Zoltán nekem is bizalmat szavazott. Szombaton utazom haza, vasárnap csatlakozom a kerethez, s nagyon szeretnék pályára lépni Luxemburg és Costa Rica ellen. Szeretném megmutatni a leendő belga szövetségi kapitányunknak is, hogy számíthat rám" – szögezte le Korcsmár.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
November 9.: Luxemburg–Magyarország
November 14.: Magyarország–Costa Rica

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Videoton)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Jenpien), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korcsmár Zsolt (Midtjylland), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Szabó János (Paks), Vinícius (Videoton)
Középpályások: Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Elek Ákos (Kajrat Almati), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Videoton)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Németh Krisztián (New England Revolution), Nikolics Nemanja (Chicago Fire), Priskin Tamás (Ferencváros), Sallai Roland (APOEL), Stieber Zoltán (D. C. United), Ugrai Roland (DVTK), Varga Roland (Ferencváros)