Nagy Ádám úgy érzi, hogy Bristolban minden szempontból jók a kilátásai, azaz, ha a sérülése már végképp a múlté lesz, egyre többször bizonyíthat (Fotók: Dömötör Csaba)

 

NÉVJEGY: NAGY ÁDÁM

Született: 1995. június 17., Budapest
Posztja: középpályás
Klubjai profiként: Ferencváros (2015–2016), Bologna (olasz, 2016–2019), Bristol City (angol, 2019–)
Válogatottság/gól: 36/1
Kiemelkedő eredményei: magyar bajnok (2016), 2x Magyar Kupa-győztes (2015, 2016), magyar Ligakupa-győztes (2015), 2x magyar Szuperkupa-győztes (2015, 2016)

A síneket ellepte a víz, a sötét alagútban lassacskán araszolt előre a vonat, s úton-útfélen a vihar tépte faágak hevertek. A múlt hétvégén Angliára lecsapó, Dennis néven elhíresült vihar Bristolt sem kímélte, a szerelvény emiatt alapos késéssel futott be az ország délnyugati részén fekvő város külső vasútállomására. A nagyjából ötszázezer lakost számláló, a régió oktatási és kulturális központjának tekinthető település belvárosában viszont már a nyugalom az úr. Látogatásunkkor néhány pillanatra a nap is előbújt a vastag felhőtakaró mögül, az egyik elegáns kávézó asztalánál pedig a Championshipben szereplő Bristol City középpályása, Nagy Ádám, valamint csinos barátnője, Ágnes várt minket. A fiatal pár épp búcsúzkodott, a közös kép lehetőségét megköszönték, de udvariasan visszautasították.

„Mindig igyekeztem óvni a magánéletemet, és a kapcsolatunkat továbbra is szeretném kettőnknek megtartani – indokolta a 24 esztendős középpályás, ám a barátnője által nyújtott érzelmi támaszról mondott néhány szót. – Fontosnak éreztem, hogy stabil környezet vegyen körül. Nyilván otthon ez teljesen mást jelentett, mint most, külföldön, a szeretteimtől távol. Főleg az utóbbi időszakban értem sokat, elsősorban emberileg. Sohasem számítottam csapongó típusnak, nem volt bulizós korszakom, de most jöttem rá, mire van szükségem a pályán kívül. A párommal, Ágival több mint egy éve vagyunk együtt, megadjuk a másiknak a szükséges teret, az »énidőt«. A kezdetektől fogva tudtuk, mit akarunk az élettől és egymástól.”

 

A bajnokiról betegség miatt hiányzó, ám azóta meggyógyuló labdarúgó egyre inkább hozzászokik a szigetországi hétköznapokhoz, a város kanálisain átívelő hidakon sétálva azért hozzáteszi, nem is lenne szabad összehasonlítani a szigetországi és a mediterrán életstílust. Pedig megtehetné, elvégre három idényt töltött a Serie A-ban szereplő Bolognában, mielőtt tavaly nyáron Bristolba szerződött.

„Sok minden a szívemhez nőtt Olaszországban, ezért is volt nehéz a váltás, de nem akarok abba a hibába esni, hogy folyamatosan összehasonlítom a gasztronómiát és az időjárást. Azért távoztam a Bolognától, mert az utolsó négy hónapban nem jutottam lehetőséghez, a Bristol City viszont az első perctől éreztette, hogy bízik bennem, és nem szeretnék hálátlannak tűnni. Persze olykor megtörtént, hogy a barátnőmmel épp indultunk volna felfedezni a várost, aztán egyik pillanatról a másikra elkezdett szakadni az eső, de igyekszem a pozitívumokat értékelni.”

EGYELŐRE ELMARAD A MŰTÉT

Januárban derült égből villámcsapásként hatott a hír, amikor Lee Johnson, a Bristol City menedzsere arról beszélt, hogy Nagy Ádám bokáját talán műteni kell.

„Próbálok pozitív maradni, de a bokasérüléssel kapcsolatban már több mint félévnyi kínlódásról beszélünk. A szeptemberi, Szlovákia elleni Eb-selejtező előtt a válogatottnál tisztában voltunk vele, hogy nem vagyok teljesen egészséges, de mivel korábban nem volt ilyen jellegű sérülésem, azt nem tudtam, hogy a játékkal mennyit ronthatok a helyzetemen. A Bristol érthetően nehezményezte, hogy akkor pályára léptem, egyfajta befektetésként tekintenek rám, nem akarják, hogy kidőljek a sorból. Most kezd erősödni a bokám, ezért abban maradtunk, hogy ezt az idényt végigjátszom, de ha nem gyógyulok meg teljesen, muszáj lesz kés alá feküdnöm. Az a baj, hogy még ha kisebb beavatkozásnak is számít, legalább három hónapos kihagyás várna rám.”

A klubváltás gondolata az előző idény utolsó hónapjaiban fogalmazódott meg benne, elvégre míg az első két idényben rendre megkapta a lehetőséget, a tavaly tavasszal a Bologna élére kinevezett Szinisa Mihajlovics nem számolt vele. Mivel a szerb szakvezető az idény befejezése után is maradt, a 36-szoros válogatott labdarúgó a több játéklehetőség miatt a Bristol Cityhez szerződött. Nem tagadja, olykor voltak benne kételyek, hogy jó döntést hozott-e, ám a külvilág véleményét igyekezett kizárni.

„Már egyáltalán nem olvasom a hozzászólásokat, a Facebookot letöröltem a telefonomról. Ami biztos: jól döntöttem, amikor a Bristolhoz szerződtem, bíznak bennem, csak saját magamnak köszönhetem, hogy a sérült bokám miatt kevesebbet játszhattam a mostani idényben. Bolognában is minden rendben volt, de a saját bőrömön érzem, hogy Angliában mennyire tisztelik a labdarúgókat.”

Épp a gyönyörű panorámával kecsegtető dombra sétáltunk fel, amikor arról beszélgettünk, vajon a Magyarországról induló labdarúgóknál sikernek nevezhető-e az angol másodosztály elérése.

„Ha azt nézzük, hány idegenlégiósunk van, és ők milyen klubokban futballoznak, akkor igen. Az más kérdés, hogy én személy szerint ezt sikerként könyvelem-e el. Akadtak olyan pillanatok, amikor ostoroztam magam, hogy csak a másodosztályban futballozhatok, ám ha a teljes képet nézzük, igenis siker, ha magyar játékos a Championshipben futballozhat, ahogy az ötven Serie A-s mérkőzés is. Az már csak félsiker, hogy a válogatottban nem teljesen egészségesen is számítanak rám. Kritizálhatjuk azt, aki címeres mezben pályára lép, csak éppen több olyan poszt van, amelyeken nem látni a helyetteseket. Nem tudom, miért, de otthon nem tépik le egymásról a mezt. A következő tíz esztendőt külföldön képzelem el. Karrierem utolsó két évére visszatérnék a Ferencvárosba, onnan vonulnék vissza.”

 

Természetesen a válogatott is szóba került. A nemzeti csapat márciusban a Nemzetek Ligája rájátszásában az Eb-részvételért lép pályára, s a középpályás óvatosan beszélt az esélyekről.

„Nem a nyomás elkerülése miatt fogalmazok óvatosan. Nagyon szeretnénk nyerni Bulgáriában, nehezen emésztettem meg, hogy Walesben nem sikerült, de nem akarok abba a hiába esni, mint anno a norvégok ellenünk. Lám, a legutóbbi Eb-pótselejtező előtt hangzatos nyilatkozatokat hallottunk tőlük, aztán mi utaztunk az Eb-re. Ráadásul a bolgárok ellen idegenben játszunk, és az ilyen meccseken eddig hiába próbáltuk megmutatni a saját identitásunkat, többnyire nem sikerült. Amikor néhány napra összejövünk, nincs idő és lehetőség igazán nagyot alkotni. Első körben igyekeztük stabilizálni a védekezést, onnan próbálunk előrefelé építkezni. Sajnos olykor az sem látszik, hogy képesek lennénk egységesen védekezni, mert elég, ha egy játékos nem koncentrál eléggé, és borul minden. A múlt miatt próbálunk óvatosak maradni. Akadtak olyan meccsek, amelyek után szégyellnünk kellett magunkat, és ha kikapunk Bulgáriában, ugyanez lesz a helyzet – de ezt mégsem nyilatkozhatom le, mert akkor kiemelik címnek, hogy »Nagy Ádám szerint szégyen kikapni a bolgároktól«, és csak annyit érünk el vele, hogy feleslegesen szítjuk a tüzet.”

Azzal búcsúztunk, hogy májusban, amikor a Bristol City a feljutásért játszik, ismét találkozunk – Nagy Ádám pedig remélhetőleg az Eb-re készülő magyar válogatott játékosaként lép majd pályára.