Fabrizio Romano szerint Kerkezt olasz, német és angol klubok figyelik

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 10:40
Fabrizio Romano szerint Kerkez Milost a Chelsea mellett olasz, német és más angol klubok is figyelik (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekben jártas olasz transzferguru, Fabrizio Romano is megerősítette, hogy a Chelsea FC első számú nyári célpontjai között szerepel az AFC Bournemouth magyar válogatott védője, Kerkez Milos, akit olasz, német és angol klubok is figyelnek.

Február 12-én írtuk meg a szabadúszó újságíróra, Ben Jacobsra hivatkozva, hogy a balhátvédet kereső Chelsea egyik nyári kiszemeltje Kerkez Milos, annak ellenére, hogy a londoni kékek keretében Ben Chilwell mellett ott van még a poszton a 2022-ben 65 millió euróért szerződtetett Marc Cucurella, illetve a tavaly nyáron vett Ian Maatsen, akit viszont már télen kölcsönadtak a Dortmundnak, amely a hírek szerint meg is venné a játékjogát, de Cucurella jövője is kérdéses a csapatnál.

 

Bár úgy tűnik, a Chelsea-nél túlkínálat van a balhátvéd poszton, Fabrizio Romano a CaughtOffside-nak arról beszélt, hogy Kerkez Milost olasz, német és angol klubok is figyelik, de konkrétum még nincs az ügyben – szúrta ki a csakfoci.hu.

„Úgy tudom, hogy olasz, német és angol klubok is rendszeresen követik Kerkezt, hiszen egy kitűnő tehetségről van szó. Egyelőre azonban úgy tudom, semmi konkrétum nincs az ügyben, még a Bournemouth tervei sem biztosak Kerkezzel, hiszen csak egy évvel ezelőtt szerződtették… Még minden korai tehát ennek kapcsán, de az biztos, hogy Milost nagyra értékelik Európa-szerte. Mindeközben tudjuk, hogy a Chelsea a legjobb fiatal balhátvédek után nézelődik, ezért Kerkezt és valószínűleg sok más játékost is kapcsolatba hoznak a kékekkel, de mint mondtam, egyelőre semmi konkrétum nincs, amennyire én tudom” – mondta Fabrizio Romano. A FootballTransfers.com ugyanakkor arról ír, hogy Kerkez a Chelsea egyik legfontosabb nyári célpontja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik