Légióskörkép: Sallai gólt lőtt a West Hamnek, Szoboszlai büntetőt harcolt ki – videók

Vágólapra másolva!
2023.10.09. 10:17
null
Sallai Roland öröme (Fotó: Getty Images)
Az októberi válogatott szünet előtti utolsó bajnoki fordulókat játszották világszerte. Légiósaink közül Sallai Roland mozgalmas heten van túl, hiszen a West Ham United elleni Európa-liga-mérkőzést követően vasárnap a Bayern Münchennel is játszott bajnokit a Freiburg – előbbin a magyar válogatott támadó betalált. Szoboszlai Dominik a Liverpoolban büntetőt harcolt ki a Brighton & Hove Albion ellen, míg Gazdag Dániel góllal és gólpasszal segítette győzelemhez a Philadelphia Uniont az MLS-ben az Atlanta United ellen.

Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti tétmérkőzései.

OKTÓBER 2., HÉTFŐ

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga 2.
Levadiakosz–Kozani 1–0
Levadiakosz: Gróf Dávid állt a győztes csapat kapujában.

OKTÓBER 3., KEDD

ANGLIA
League One
Bolton Wanderers–Stevenage 3–2
Stevenage: Hegyi Krisztián végig a kispadon ült.

Cambridge UnitedBarnsley 0–4
Barnsley: Callum Styles kezdőként lépett pályára, a 67. percben sárga lapot kapott, a 75. percben lecserélték.

AFC BAJNOKOK LIGÁJA
Kavaszaki Frontale (japán)–Ulszan Hyundai (dél-koreai) 1–0
Ulszan: Ádám Martin az 54. percben lépett pályára csereként.

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Union Berlin (német)–Braga (portugál) 2–3
Union Berlin: Schäfer András nem tagja a BL-keretnek, emellett sérült is.

OKTÓBER 4., SZERDA

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) 1–3
Leipzig: Gulácsi Péter kispados volt, Willi Orbán sérült.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–Atlanta United 3–2
Philadelphia: Gazdag Dániel végigjátszotta a mérkőzést, gólt szerzett, gólpasszt adott.

Gazdag Dániel a 39. percben akrobatikus mozdulattal, hanyatt vetődve rúgta be a Philadelphia vezető gólját, majd az első félidő igen mozgalmas végjátékában gólpasszt adott Julián Carranzának – azzal már 3–0-ra vezetett a Union, amely már korábban biztossá tette szereplését a playoffban.

„OH MY GOD!” – GAZDAG GÓLJA A LIGÁT IS ÁMULATBA EJTETTE


OKTÓBER 5., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Topolyai SC–Olympiakosz Pireusz (görög) 2–2
TSC: Sós Bence a 87. percben lépett pályára.
Freiburg (német)–West Ham United (angol) 1–2
Freiburg:
Sallai Roland gólt szerzett, végig a pályán volt.

Liverpool FC (angol)–Royale Union SG (belga) 2–0
Liverpool: Szoboszlai Dominik a 79. percben állt be.
Maccabi Haifa (izraeli)–Panathinaikosz (görög) 0–0
Panathinaikosz: Kleinheisler Lászlót nem nevezték a görögök.
AS Roma (olasz)–Servette (svájci) 4–0
Servette: Bolla Bendegúz csereként a 64. percben lépett pályára.

Sallai Roland góljával egyenlített a Freiburg a második félidő elején, de a német csapat így is vereséget szenvedett a West Ham Unitedtől.

ROMÁNIA
Superliga
CFR–Sepsi OSK 3–0
Sepsi: Kecskés Ákos végig a pályán volt, Varga Roland a kispadon ülte végig a meccset.

OKTÓBER 6., PÉNTEK

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)
Lommel–Standard Liege II 1–0
Lommel: Vancsa Zalán kezdett, a 90+5. percben cserélték le.

OKTÓBER 7., SZOMBAT

ANGLIA
Premier League
Everton–AFC Bournemouth 3–0
AFC Bournemouth: Kerkez Milos a kezdőcsapatban kezdte mérkőzést, a 67. percben lecserélték.

League One
Stevenage–Wigan 1–0
Stevenage: Hegyi Krisztián a kispadon ülte végig a meccset.
ExeterBarnsley 0–1
Barnsley: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést, a 45+1. percben sárga lapot kapott.

AUSZTRIA
Bundesliga

Austria Lustenau–Rapid Wien 0–5
Lustenau: Tiefenbach Dániel a kispadon kezdte a találkozót, a 72. percben becserélték.

2. Liga
Grazer AK–Bregenz 1–0
Bregenz: Herbály Tamás nem volt a meccskeretben.

CIPRUS
1. osztály
Pafosz–AEK Larnaca 0–0
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám nem volt a meccskeretben.
Omonia Nicosia–Zakakiu 3–3
Omonia: Lang Ádámot nem nevezték, mert pénteken hőemelkedése volt, de ma már tünetmentes, hétfőn csatlakozik a válogatott kerethez.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–Nashville 0–0
Philadelphia:Gazdag Dánielvégigjátszotta a mérkőzést
Real Salt Lake–Sporting Kansas City 2–3
Kansas City:Sallói Dánielvégigjátszotta a mérkőzést

IZRAEL
Ligat ha'Al
Maccabi Bnei Raina–Asdod – elhalasztották
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márk

NÉMETORSZÁG
Bundesliga

RB Leipzig–Bochum 0–0
Leipzig: Gulácsi Péter a kispadon nézte végig a mérkőzést, Willi Orbán sérült.
Borussia Dortmund–Union Berlin 4–2
Union Berlin:
Schäfer András sérült.
Werder BremenHoffenheim 2–3
Hoffenheim: Szalai Attila a kispadon nézte végig a mérkőzést.

Bundesliga 2.
Wehen Wiesbaden–Hamburger SV 1–1
Hamburg: Németh András a kispadon kezdett, a 79. percben becserélték.

OLASZORSZÁG
Serie B
Venezia–Parma 3–2
Parma: Balogh Botond a kispadon nézte végig a mérkőzést.

OKTÓBER 8., VASÁRNAP

ANGLIA
Premier League

Brighton & Hove Albion–Liverpool FC 2–2
Liverpool: Szoboszlai Dominik kezdett és végig is játszotta a meccset, tizenegyest harcolt ki csapata második gólja előtt.

Szoboszlai Dominik ugyan kiharcolt egy tizenegyest, a Liverpool így is csak 2–2-es döntetlent játszott Brightonban.

SZOBOSZLAI LERÁNTÁSA 1.24-TŐL

AUSZTRIA
Bundesliga
Linzer ASK–Rheindorf Altach 1–0
Altach: Bukta Csabasérült, nem nevezték.

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Neftci–Qarabag 0–2
Neftci: Tamás Márk kezdett, végig is játszotta a meccset.

CIPRUS
1. osztály

Apollon–Doxa 4–0
Apollon: Varga Kevin a 66. percben állt be.

DÉL-KOREA
K League, alapszakasz, utolsó forduló
Ulszan Hyundai–Incseon 0–0
Ulszan Hyundai: Ádám Martint nem nevezték.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Marseille–Le Havre 3–0
Le Havre: Loic Nego kezdett, az 59. percben lecserélték.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga

Panathinaikosz–Atromitosz 5–0
Panathinaikosz: Kleinheisler Lászlót nem nevezték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Bayern München–Freiburg 3–0
Freiburg: Sallai Roland kezdőként a 85. percig játszott.

Bundesliga 2.
Schalke–Hertha BSC 1–2
Hertha: Dárdai Bence kispados volt, Dárdai Márton kezdett, gólpasszt adott, és a 70. percben lecserélték, míg ifj. Dárdai Pál sérülés miatt nem volt a keret tagja.

OLASZORSZÁG
Serie B
Spezia–Pisa 0–0
Pisa: Nagy Ádám a kispadon ült, nem állt be.

SVÁJC
Super League
Lugano–Servette 0–1
Servette: Bolla Bendegúzkezdett, a 79. percben lecserélték.

SZERBIA
Szuper Liga
Topolya–Szabadka 0–2
Topolya: Sós Bencekezdett, a 83. percben lecserélték.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Dunaszerdahelyi AC–Zólyombrézó 3–2
DAC: Csinger Márk kezdett és végig is játszotta a meccset, Gyurákovics Eriket, Veszelinov Dánielt és Vitális Milánt nem nevezték, Redzic Damir a kispadon ült, nem állt be.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Rizespor–Samsunspor 1–0
Rizespor: Mocsi Attilakezdett és végig is játszotta a meccset.

OKTÓBER 9., HÉTFŐ

HORVÁTORSZÁG
1. NL (II. osztály)
Dubrava–Solin 1–1
Solin:Lovrencsics Gergő kezdett és végig is játszotta a meccset.

ROMÁNIA
Superliga
20.00:
Universitatea Kolozsvár–Sepsi OSK
Sepsi: Kecskés Ákos, Varga Roland

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik