Hoffenheim: Szalai Attila visszakerülhet a kispadra

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.26. 15:03
null
Szalai Attila (labdával) a Frankfurt ellen kezdett, de a hétvégén újra kispados lehet (Fotó: AFP)
A német sajtóban úgy számolnak, a Hoffenheim magyar válogatott védője, Szalai Attila a múlt heti, Frankfurt elleni játéka után szombaton, Stuttgartban ismét csak a kispadon kap helyet.

 

 

A Hoffenheim vezetőedzője, Pellegrino Matarazzo csütörtökön adott helyzetjelentést csapata védelmének állapotáról a Frankfurttól elszenvedett 3–1-es hazai vereség után, illetve a Stuttgart elleni szombati bajnoki előtt. A Frankfurt elleni kudarc első számú felelősének a védelem vezérét, John Anthony Brooksot kiáltották ki, akit már a szünetben lecserélt múlt szombaton Matarazzo.

„Jay (Brooks – a szerk.) számomra kitűnően reagált a meccs után, proaktívan azonnal kereste a beszélgetés lehetőségét, nagyon alázatos volt és készen állt a következő lépésre – nyilatkozta csütörtökön a Hoffenheim vezetőedzője. – A hét eleji edzéseken mutatott teljesítménye pedig azt igazolta számomra, hogy komolyan is gondolja azt, amit mondott, ez a legfontosabb nekem. Követhetünk el hibákat, de mindig az a fontos, hogy állunk föl belőle és ő a lehető legjobban reagált. Nem szabad elfelejtenünk, hogy korábban a mezőnyben mutatott védőmunkájának köszönhetően meccseket nyertünk meg.”

A kicker.de ebből azt a következtetést vonta le, hogy Brooks a Stuttgart ellen is kezdhet. Matarazzo továbbá azt is elmondta, hogy a múlt héten sérülés miatt hiányzó Ozan Kabak ismét a csapattal edz, van esély a hétvégi játékára. Ha viszont mégsem jön teljesen rendbe a válla, akkor Kevin Akpoguma játszhat a jobb, Kevin Vogt pedig a bal oldalon – a három belső védős rendszerben.

„Ez azt jelentheti, hogy a Frankfurt ellen ugyancsak nem meggyőző Szalai Attilának ismét meg kell elégednie a kispaddal. A Fenerbahcétól igazolt 12 millió eurós játékos még nem igazolta, hogy jó befektetés volt a szerződtetése” – írja a Kicker.

Szalai az első három fordulóban két meccsen játszott, majd négy bajnokit a kispadról nézett végig, a Frankfurt ellen újra kezdett, a 64. percben cserélték le, amikorra már kialakult az 1–3-as végeredmény.

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Péntek
20.30:
Bochum–Mainz (Tv: Arena4)
Szombat

15.30:
Augsburg–Wolfsburg
15.30: Bayern München–Darmstadt (Tv: Arena4)
15.30: Borussia Mönchengladbach–Heidenheim
15.30: VfB Stuttgart–Hoffenheim
15.30: Werder Bremen–Union Berlin
18.30: RB Leipzig–1. FC Köln (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30:
Eintracht Frankfurt–Borussia Dortmund (Tv: Arena4)
17.30: Bayer Leverkusen–Freiburg

Az állás
1. Bayer Leverkusen 8 7 1 25–7 +18 22
2. VfB Stuttgart 8 7 1 25–8 +17 21
3. Bayern München 8 6 2 26–7 +19 20
4. Borussia Dortmund 8 6 2 17–8 +9 20
5. RB Leipzig 8 5 2 1 19–7 +12 17
6. Hoffenheim 8 5 3 17–14 +3 15
7. Eintracht Frankfurt 8 3 4 1 9–6 +3 13
8. Freiburg 8 4 1 3 9–14 –5 13
9. Wolfsburg 8 4 4 11–11 0 12
10. Augsburg 8 2 2 4 15–19 –4 8
11. Heidenheim 8 2 1 5 12–20 –8 7
12. Darmstadt 8 2 1 5 13–22 –9 7
13. Mönchengladbach 8 1 3 4 14–19 –5 6
14. Werder Bremen 8 2 6 12–18 –6 6
15. Union Berlin 8 2 6 11–17 –6 6
16. 1. FC Köln 8 1 1 6 7–15 –8 4
17. Bochum 8 4 4 6–21 –15 4
18. Mainz 8 2 6 7–22 –15 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik