Légióskörkép: mesterhármas, gólok, öngólok – mozgalmas héten vagyunk túl

Vágólapra másolva!
2023.09.25. 10:18
null
Callum Styles két bajnoki gólt lőtt a héten, a képen a másodikat ünnepli (Fotó: Getty Images)
Ádám Martin mesterhármast ért el, Callum Styles két mérkőzésen is gólt lőtt, a kapuba talált Gazdag Dániel, Sallai Roland és Vancsa Zalán, továbbá Kerkez Milos és Bolla Bendegúz is – utóbbi kettő nem örülhetett, hiszen mindkettejük balszerencsés mozdulata után a saját háló rezdült. Szoboszlai Dominik ezúttal nem szerzett gólt, nem adott gólpasszt, de bajnoki és Európa-liga-győzelemnek is aktív szereplője volt a Liverpoolban. Szokásos hétfői összeállításunkban nézzük, milyen hetük volt külföldön játszó labdarúgóinknak!

Ádám Martin volt a főszereplője az Ulszan Hyundai első őszi csoportmeccsének az Ázsiai Bajnokok Ligájában: a magyar válogatott támadó három gólt lőtt, csapat odahaza 3–1-re nyert a thaiföldi Pathum United ellen.

ÁDÁM MARTIN TRIPLÁJA


Callum Stylesnak jó hete volt: az angol harmadik ligás Barnsleyba hetekig be sem férő magyar válogatott középpályás kedden a Portsmouthnak, szombaton a Northamptonnak lőtt gólt.

AZ ELSŐ VIDEÓN STYLES GÓLJA 2:15-NÉL


Gazdag Dániel újabb tizenegyest értékesített: a Philadelphia Union az ő góljával egyenlített a 97. percben a Charlotte elleni szerdai bajnokin (2–2). Gazdag az idei 20. gólját szerezte klubja összes tétmérkőzését figyelembe véve, és megerősítette kiváló büntető-végrehajtási mutatóját: 18-ból 18-at rúgott be (kupabeli szétlövések nélkül), a bajnoki alapszakaszban 11-ből 11-et.


A belga másodosztályú Lommelben szereplő Vancsa Zalán előbb lekészített egy labdát lövésre az első gólt szerző Karim Dermanénak a Francs Borains ellen 3–0-ra megnyert meccsen, majd a 72. percben maga fejezett be góllal egy akciót: a jobbról középre lőtt labdát továbbította hét méterről a kapuba. A 18 éves, egyszeres magyar válogatott támadó két gólnál és három gólpassznál tart ebben az idényben.

VANCSA ZALÁN GÓLJA

A német másodosztályban szereplő, Dárdai Pál irányította Hertha BSC 3–2-re nyert a Holstein Kiel vendégeként; a csereként beálló Dárdai Bence harcolta ki azt a tizenegyest, amelyből Fabian Reese a 92. percben megszerezte a győztes gólt.

Kerkez Milosnak balszerencsés mérkőzése volt a Bournemouthban, öngólt fejelt, a második Brighton-gólnál – amelyről nem tehetett – mentési kísérlet közben ő ért utolsóként a labdába, a 77. percben pedig hiába állította meg a hazai akciót, ellenfele visszaszerezte tőle a labdát, és újabb Mitoma-gól lett a vége.

KERKEZ MILOS ÖNGÓLJA


A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

Öngól került Bolla Bendegúz neve mellé is: a 7. percben a luzerniek jobb oldali beadásába a Servette kapusa csak beleütni tudott, és az irányt változtató labda a magyar védőről a kapuba pattant. A genfiek hamarosan újabb gólt kaptak, kikaptak, hetek óta nyeretlenek a svájci bajnokságban.

BOLLA BENDEGÚZ ÖNGÓLJA AZ ÖSSZEFOGLALÓ ELEJÉN

Kiemelendő, hogy Varga Kevin debütált ciprusi csapatában, az Apollonban, míg Loic Nego sérülés miatt hiányzott a francia élvonalbeli Le Havre-ból.

Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti tétmérkőzései.

SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ

SZEPTEMBER 19.,KEDD

ANGLIA
League One
Barnsley–Portsmouth 2–3
Barnsley: Callum Styles csereként lépett pályára a 46. percben, ő szerezte csapata 2. gólját a 77. percben.

AFC BAJNOKOK LIGÁJA
Ulszan Hyundai (dél-koreai)–Pathum United (thaiföldi) 3–1
Ulszan: Ádám Martin három érvényes és egy érvénytelen gólt is szerzett, végig a pályán volt.

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
Young Boys (svájci)–RB Leipzig (német) 1–3
Leipzig: Gulácsi Péter csere volt, Willi Orbán sérült.

SZEPTEMBER 20., SZERDA

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Charlotte–Philadelphia Union 2–2
Philadelphia: Gazdag Dániel végigjátszotta a mérkőzést, szerzett egy gólt tizenegyesből.
Sporting Kansas City–Nashville 0–3
Kansas City: Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést.

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
Real Madrid (spanyol–Union Berlin (német) 1–0
Union Berlin: Schäfer András sérült.

SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
LASK (osztrák)–Liverpool (angol) 1–3
Liverpool: Szoboszlai Dominik csereként lépett pályára a 61. percben.
Panathinaikosz (görög)–Villarreal (spanyol) 2–0
Panathinaikosz: Kleinheisler Lászlót csapata nem nevezte.
Servette (svájci)–Slavia Prague (cseh) 0–2
Servette: Bolla Bendegúz kezdőként végigjátszotta a mérkőzést.
Olympiakosz (görög)–Freiburg (német) 2–3
Freiburg: Sallai Roland szerzett vezetést csapatának a 9. percben, majd a 68. percben sárga lapot kapott, a 76. percben lecserélték.
West Ham United (angol)–Topolyai SC 3–1
TSC: Sós Bence a kispadon ülte végig a meccset.

SZEPTEMBER 22., PÉNTEK

CIPRUS
1. osztály
Zakakiu–AEK Larnaca 3–1
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádámot nem nevezték a mérkőzésre.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga 2.
Osnabrück–Hamburg 2–1
Hamburg: Németh András a 91. percben állt be csereként.

SZEPTEMBER 23., SZOMBAT


ANGLIA
League One
Cheltenham–Stevenage 0–3
Stevenage: a vendégek kapujában Hegyi Krisztián állt.
Northampton–Barnsley 1–2
Barnsley: Callum Styles kezdőként végigjátszotta a mérkőzést, a 4. percben gólt szerzett.

AUSZTRIA
Bundesliga

Klagenfurt–Austria Lustenau 1–0
Lustenau: Tiefenbach Dánielkezdőként lépett pályára, a 77. percben lecserélték.

2. Liga
Bregenz–Ried 0–0
Herbály Tamás nem volt ott a keretben.

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Zira–Neftci Baki 1–1
Neftci: Tamás Márkkezdőként végigjátszotta a meccset.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelpia Union–Los Angeles FC 0–0
Philadelphia: Gazdag Dániel végig a pályán volt, a fejes gólját nem adták meg.
Sporting KC–Houston Dynamo 2–1
Sporting KC: Sallói Dániel a 62. percben állt be, a 96.-ban sárga lapot kapott.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Panszerraikosz–PASZ Lamina 2–0
PASZ: Nagy Gergelynem volt ott a keretben.

IZRAEL
Ligat ha'Al
Maccabi Bnei Raina–Beitar Jeruzsálem 2–1
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márkkezdett, a 68. percben lecserélték.

JAPÁN
J1 League
Vissel Kobe–Cerezo Oszaka 1–0
Kobe: Vécsei Bálint a kispadon ülte végig a találkozót.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Mönchengladbach–RB Leipzig 0–1
Leipzig: Gulácsi Péter keretben volt, de nem lépett pályára, Willi Orbán továbbra is sérült.
Union Berlin–Hoffenheim 0–2
Union Berlin:
Schäfer András továbbra is sérült.
Hoffenheim: Szalai Attila ezúttal is a kispadról nézte végig a mérkőzést.

OLASZORSZÁG
Serie B
FeralpiSalo–Pisa 0–1
Pisa: Nagy Ádám eltiltás miatt nem volt a keretben.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Skalica–Dunaszerdahelyi AC 0–1
DAC: Csinger Márk végigjátszotta a meccset, Gyurákovics Erik nem volt ott a keretben, Veszelinov Dániel és Vitális Milána kispadon ült.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Rizespor–Sivasspor 1–1
Rizespor: Mocsi Attila kezdőként végig ott volt a pályán, a 44. percben sárga lappal figyelmeztették.

SZEPTEMBER 24., VASÁRNAP

ANGLIA
Premier League
Liverpool–West Ham United
3–1
Liverpool: Szoboszlai Dominikkezdett, végig is játszotta a meccset.
Brighton–Bournemouth 3–1
Bournemouth: Kerkez Milos kezdett, öngólt fejelt, végigjátszotta a meccset.

AUSZTRIA
Bundesliga
Rheindorf Altach–Austria Vienna 2–1
Altach: Bukta Csaba sérült, nem nevezték.

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)
Lommel–Francs Borains 3–0
Lommel: Vancsa Zalán kezdett, a 11. percben gólpasszt adott, a 72. percben gólt szerzett, a 76. percben lecserélték.

CIPRUS
1. osztály
Apollon–AEL 2–0
Apollon: Varga Kevin csereként állt be a 78. percben.

DÉL-KOREA
K League
Szuvon–Ulszan Hyundai 2–3
Ulszan Hyundai: Ádám Martin gólpasszt adott, a 71. percben lecserélték.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Le Havre–Clermont 2–1
Le Havre: Loic Nego sérült, nem nevezték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Eintracht Frankfurt–Freiburg 0–0
Freiburg: Sallai Rolandkezdőként végigjátszotta a meccset.

Bundesliga 2.
Holstein Kiel–Hertha BSC 2–3
Hertha: Dárdai Bence a 78. percben állt be, kiharcolt egy 11-est és kapott egy sárga lapot; Dárdai Márton kezdett, a 11. percben sárga lapot kapott, a 78. percben lecserélték; ifj. Dárdai Pál sérült, nem nevezeték.

OLASZORSZÁG
Serie B
Parma–Sampdoria 1–1
Parma: Balogh Botond a kispadon ült, nem állt be.

ROMÁNIA
Superliga
Sepsi OSK–FCSB 2–5
Sepsi: Kecskés Ákos kezdett, a szünetben lecserélték; Varga Roland kezdett, gólpasszt adott, a 63. percben lecserélték.

SVÁJC
Super League
Luzern–Servette 2–0
Servette: Bolla Bendegúz kezdett, végigjátszotta a meccset, a 7. percben öngólt vétett.

SZEPTEMBER 25., HÉTFŐ

CIPRUS
1. osztály
18.00:
Omonia Nicosia–Arisz
Omonia: Lang Ádám

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga

20.00: Panathinaikosz–AEK Athén
Panathinaikosz: Kleinheisler László

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik