Légiósok: a Török Kupa-győztes Szalai Attila élvezi, hogy futballozhat

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.06.13. 08:45
null
Boldog lehet Szalai Attila (fent, középen), a válogatott védő kihagyhatatlan a Fenerbahce kezdőcsapatából (Fotó: Fenerbache)
Pályafutása első nagy trófeáját nyerte a török kupagyőztes Szalai Attila, aki szinte minden mérkőzést végigjátszott az idényben.

Pályafutása legnagyobb sikerét aratta klubszinten Szalai Attila: vasárnap Török Kupát nyert a Fenerbahcéval. A 33-szoros válogatott védő csapata magabiztos játékkal 2–0-ra győzött az Istanbul Basaksehir elleni döntőben, és története során hetedszer nyerte meg a sorozatot. Ezzel tíz év után hódította el a kupát az isztambuli együttes, s a 2014-es bajnoki cím óta először nyert jelentős trófeát. Volt tehát mit megünnepelni, az pedig különösen örömteli, hogy a 25 éves magyar futballista oroszlánrészt vállalt a sikerből: mind a hat kupamérkőzést végigjátszotta, és őt, illetve a védelmet dicséri, hogy az utolsó három összecsapáson, azaz a két elődöntőben és a döntőben egyetlen gólt sem kapott a Fener.

Szalai Attila a kupagyőzelem után több ünneplős képet is megosztott a közösségi oldalán, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy karrierje eddigi legjobb idényén van túl. Több mint két évvel ezelőtt, 2021 januárjában az Apollon Limassoltól igazolt Törökországba, és gyorsan a csapat alapembere, valamint a szurkolók egyik kedvence lett. Az előző két kiírásban 41, illetve 43 tétmérkőzésen lépett pályára, a mostani évadban 52 találkozón kapott lehetőséget, s ezek közül majdnem az összeset végigjátszotta. Összesen 4630 játékperc jutott neki, a bajnokságban mind a 32, az Európa-liga főtábláján pedig mind a nyolc mérkőzésen kezdő volt. A második számú európai kupasorozatban a Fener egészen a nyolcaddöntőig menetelt, és csak nagy csatában, 2–1-es összesítéssel bukott el a későbbi győztes Sevilla ellen. A bajnokságban az előző idényhez hasonlóan második helyen végzett, így a kupagyőzelem mellé bajnoki ezüstöt is nyert a hátvéd. Méghozzá úgy, hogy a Transfermarkt adatai alapján az élvonalban ő volt a legtöbbet a pályán az európai szinten is magasan jegyzett török élvonalban. Sőt, ha a válogatott és a klubmeccseket is számoljuk, akkor hétfő délután a játékperceket tekintve egész világon a tizedik helyen állt. És nincs megállás, mivel bizonyára a júniusi Eb-selejtezőkön is kezdő lesz – ő azonban bírja a terhelést, és azt élvezi igazán, ha pályán lehet.

„Imádok futballozni, ha rajtam múlik, minden meccset végigjátszom – idézte a kupagyőzelem után Szalai Attilát a sporx.com. – A bajnokságban nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettük volna, de a kupadöntőben jól teljesítettünk, és megérdemelten nyertünk. Nagyon örülök ennek a sikernek, remélem, ezen az úton megyünk tovább.”

A török lap külön kiemeli a magyar védő teljesítményét, egyúttal hozzáteszi, hogy több nagy klub is figyeli őt, így elképzelhető, hogy a következő idényben már nem a Fenert erősíti. A szerződése további két évig, 2025 nyaráig szól, de a korábbi hírek szerint angol, spanyol és német csapatok is átigazolnák. Az biztos, hogy Jorge Jesus vezetőedző távozik, és szintúgy a sporx.com oldal szerint elképzelhető, hogy a döntőben duplázó Michy Batshuayi mellé még egy ismert csatár érkezik. Edin Dzeko szerződése az idény végén lejárt a BL-döntős Internazionalénál, és a lap úgy tudja, hogy a friss török kupagyőztes már fel is vette a kapcsolatot az ingyen megszerezhető bosnyák csatárral.

TÖRÖKORSZÁG
TÖRÖK KUPA, DÖNTŐ, IZMIR
Fenerbahce–Istanbul Basaksehir 2–0

Fenerbahce: Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést

Magyar sikerek Németországtól Erdélyen át Ciprusig
Szalai Attila kupagyőzelme mellett több jelentős sikert arattak az Európában futballozó magyar légiósok. Ezek közül a legjelentősebb kétségkívül az RB Leipzig Bundesliga-bronz­érme és Német Kupa-győzelme, utóbbi értékét növeli, hogy Szoboszlai Dominik (balra) gólt szerzett az Eintracht Frankfurt ellen 2–0-ra megnyert döntőben. Rajta kívül természetesen a szintén alapembernek számító Willi Orbán, és az idény nagy részét sérülés miatt kihagyó Gulácsi Péter is kupagyőztesnek vallhatja magát. Lang Ádám a ciprusi Omoniával, Lovrencsics Gergő a horvát Hajduk Splittel ünnepelhetett kupagyőzelmet a nyáron. Ki kell emelni a Tamás Márkot és Varga Rolandot is soraiban tudó, fantasztikus Román Kupa-sikert arató Sepsiszentgyörgyöt, a szerb Szuperligában másodikként végző, a kupában elődöntőig menetelő Topolyát, a szlovák élvonalban ezüstérmesként záró DAC-ot és a Horvátországban bronzérmes NK Osijeket. Illetve mindenképp dicséretet érdemel a nemrég Eszéken futballozó
Kleinheisler László, aki a Panathinaikosszal második helyen végzett a görög élvonalban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik