Légiósok: Ne játszadozzanak velem! – Kádár Tamás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.02. 13:20
A Nemzeti Sport a napokban terjedelmes interjút készített a lengyel élvonalbeli Lech Poznantól elvágyódó Kádár Tamással a játékos jövőjéről. A válogatott labdarúgó azóta az m4sport.hu-nak is beszélt az átigazolási ügyéről – nem érti, miért nem született továbbra sem megegyezés a Dinamo Kijev és a Lech Poznan között. 

Mint ismert, Kádár Tamásért ajánlatot tett az ukrán Dinamo Kijev, a játékos pedig szívesen is menne a kétszeres KEK-győztes gárdához, ám a két klub már hetek óta nem tud megegyezni egymással.

„Nem értem, hogy miért nem tudnak megállapodni – fejtette ki a véleményét Kádár. – Mindkét klub hajlik a megállapodásra, én is szeretnék távozni. Ráadásul nem pár napja húzódik ez az ügy, hanem lassan két hónapja. Ez senkinek sem jó, a kluboknak és nekem sem. Tudni kell, hogy nem rajtam múlik az egész. Talán lendíthet a dolgon, hogy kedden a legtöbb országban lezárult az európai átigazolási időszak, de Ukrajnában és Oroszországban, például, még nyitva van a piac.”

A 26 éves játékos érthetően egyre frusztráltabb, hogy a feje fölött zajlanak az események, és ő semmit nem tud tenni az ügy érdekében.

„Két hete azt hallom folyamatosan, hogy hamarosan eldőlhet a sorsom, frusztrál ez a szituáció. Úgy gondolom, tettem annyit a klubért ebben a két évben, hogy nem ezt érdemlem, hogy húzzák a sorsomat, az életemet. De nem tudok mit csinálni, nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, csak reménykedem, hogy minél gyorsabban összejön az átigazolás. Az a legnagyobb baj, hogy nem a játékos dönt a sorsáról. Mindenki felelős a saját tetteiért, életéért, jelen pillanatban én nem tudok a sajátommal kezdeni semmit.”

„Nem az én érdekeimet nézik sajnos, tényleg tettem annyit ezért a klubért, hogy ne játszadozzanak velem, hanem próbáljanak megállapodni.”

A válogatott védő ugyanakkor azt is hangsúlyozta, az nem került szóba, hogy hazatérjen Magyarországra, továbbra is szeretné külföldön folytatni a karrierjét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik