Groningen: bemutatták az új triót, köztük Adorjánt

Vágólapra másolva!
2013.07.23. 16:32
null
A Groningen új igazolásai, köztük Adorján (jobbra) (Fotó: fcgroningen.nl)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Groningen kedden hivatalos sajtótájékoztató keretében bemutatta három új igazolását, Adorján Krisztiánt, William Troost-Ekongot és Tjaronn Cheryt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Groningen kedden bejelentette, hogy megegyezett a Liverpoollal Adorján kölcsönvételéről. A 20 éves magyar támadó egy évre érkezik a holland klubhoz, amelynek a szezon végén opciós joga lesz a csatár megvásárlására. Adorján a hetes mezt kapta új együttesében.

A keddi sajtótájékoztatón bemutatták Adorján Krisztiánt, illetve a másik két nyári szerzeményt, a Tottenham Hotspurtől ingyen érkező Troost-Ekongot és az ADO Den Haagtól igazolt Cheryt.

Adorján 2009 óta volt tagja a Liverpool akadémiájának, a „vörösök” második csapatában a legutóbbi szezonban 31 meccsen 12 gólt szerzett.

Mint ismert, Adorján próbajátékon vett részt a holland csapatnál, a Helmond elleni felkészülési mérkőzésen pedig gólpasszt is adott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik