Románia: Vass Ádám nagyon várja a kolozsvári derbit

Vágólapra másolva!
2012.07.11. 14:14
A nemrégiben a román labdarúgó-bajnokság aranyérmeséhez igazoló Vass Ádám reméli, hogy a válogatottba is visszaverekszi magát a kolozsvári CFR-ben nyújtott teljesítménye révén – írja a citynews.ro román honlap.

„Volt ajánlatom Bulgáriából is, de nagyobb lehetőséget láttam a CFR-ben, amely a Bajnokok Ligájában indulhat. Remélem, gyors lesz a beilleszkedésem, segítségére leszek a csapatnak, és visszakerülök a magyar válogatottba is″ – idézi a honlap Vass Ádámot.

A magyar középpályás elárulta, egyelőre nem sokat tud a román bajnokságról, de abban biztos, hogy a bolgárnál erősebb, és tisztában van azzal is, hogy a CFR-re minden idényben forró derbi vár a szintén kolozsvári U-val, azaz az „egyetemistákkal″.

„Hallottam az Universitateáról, a két csapat rivalizálásáról, és alig várom a derbit, az ilyen meccsek színesítik a futballt″ – mondta a magyar légiós, aki a beszámoló szerint nem tartja kizártnak, hogy tetoválásai gyűjteményét a jövőben egy CFR-s motívummal is bővíti majd.

Az U–CFR derbit az őszi idény utolsó fordulójában, előreláthatólag november 24-én rendezik meg. A román bajnokság július 20-án kezdődik, de a CFR-re már ezen a szombaton presztízscsata vár: Szuperkupa a Dinamo Bucuresti ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik