Németország: Három gólt kellett volna lőnöm a Mainznak - Stieber

Vágólapra másolva!
2010.10.28. 08:33
null
Gólpasszadó és gólszerző: Stieber és Auer öröme (Fotó: Imago)
Stieber Zoltán, az Alemannia Aachen magyar támadója élete egyik legnagyobb élményének tekinti a Bundesligában listavezető Mainz elleni diadalt (2–1) a Német Kupában. A mérkőzésen Stieber csapata egyik legjobbja volt, gólpasszt adott, Szalai Ádám a Mainzban gólt szerzett.

„Ötéves korom óta játszom, és volt jó néhány meccsem, de ez a mai nap egészen nagyszerű volt. Három gólt kellett volna lőnöm a helyzeteim alapján, de továbbjutottunk, és ez a fontos, nem az, hogy ki talál be a kapuba. Hívom a szüleimet, és megosztom velük a boldogságomat" – mondta a meccs után Stieber.

„Szenzációs mérkőzést játszottunk, meg tudtuk lepni a jelenlegi legjobb német csapatot a támadójátékunkkal. A legrosszabb, amit tehettünk volna, az, hogy beállunk védekezni – így agresszívan léptünk fel és támadtunk végig. Az utolsó húsz percben nagy nyomás alá kerültünk, a Mainz egyre nagyobb fölényt harcolt ki. Nagyszerű teljesítmény volt ez a fiúktól, hihetetlen támogatást kaptunk a szurkolóinktól is" – értékelt az Alemannia trénere, Peter Hyballa.

„Gratulálok az Aachennek a győzelemhez, sajnos hiányzott a frissesség a játékunkból. Nem hinném, hogy lazán vettük volna a mérkőzést, mert nem láttam erre utaló jeleket. Az egyenlítéshez szükséges szerencse most nem állt mellénk" – nyilatkozta a csalódott mainzi edző, Thomas Tuchel.

ALEMANNIA AACHEN–MAINZ 2–1
 
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik