NB II: Szepessy László lehet az ETO FC Győr új vezetőedzője

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 09:32
null
Szepessy László lehet az ETO FC Győr új vezetőedzője (Fotó: Nemzeti Sport)
Mányi József, a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr tulajdonosa a kisalfold.hu-nak adott interjút, amiben többek között elárulta, Szepessy László lehet a gárda új vezetőedzője. Szepessy ugyanakkor a Nemzeti Sport érdeklődésére elmondta, őt a Győrtől egyelőre senki sem kereste meg.

 

Jelenleg Kondás Elemér irányítja a győri együttest, ám Mányi József elégedetlen a gárda teljesítményével.

„Abszolút nem vagyok elégedett. Az átigazolási időszak előtt megbeszéltük Kondás Elemér vezetőedzővel, hogy kiket hozzunk Győrbe. Név szerint leegyeztettünk mindenkit, kérésére korábban válogatottat is megjárt, rutinos, NB I-es futballistákat szerződtettünk. Nagy reményekkel vágtunk neki a tavasznak, bizakodtunk benne, hogy akár még a feljutást jelentő helyre is odaérhetünk. Sajnos a játék és az eredmények sem úgy alakultak azóta, ahogy elterveztük” – idézi a Kisalföld a tulajdonost.

PETROV IVÁN: HAGYOMÁNYOKHOZ MÉLTÓ FUTBALL LEGYEN
A Kisalföld cikkével kapcsolatban Petrov Iván véleményére is kíváncsiak voltunk, aki a Nemzeti Sportnak elmondta: szavait pontatlanul, elferdítve adta vissza Mányi József: „Véleményem szerint a labdarúgók nem élsportolók, hanem szupersportolók, nem véletlen, hogy az összes sportágat figyelembe véve Zlatan Ibrahimovicot tartom a legtöbbre, aki bármelyik sportágban megállná a helyét. Mányi József egy magánbeszélgetésből ragadott ki részleteket, ráadásul elég félrevezető módon, amivel a futballnak ártott a legtöbbet. Arról nem beszél, hogy a beszélgetést az a gondolat vezérelte, hogy nem akar NB I-es csapatot Győrben, a honi közegről alkotott véleményét pedig nem tudnám anélkül idézni, hogy bepereljenek... Fontos tisztázni, hogy a városunkban nem az élsportot, hanem az élő sportot támogatjuk, amelybe a hobbisport és az utánpótlássport egyaránt beletartozik. Ennek a teljes támogatási összege harmincada annak, amelyet Mányi József egy esetleges NB I-es szereplés alapfeltételeként megjelölt. Célunk, hogy Győrben a hagyományokhoz méltó futball legyen, ám ha a jelenlegi tulajdonos ezzel nem azonosul, akkor a felelősség áthárítása és a másokra mutogatás helyett adja át a helyét valakinek, aki valóban szeretne segíteni a klubnak.”

Mányi elmondta, Dézsi Csaba, Győr új polgármestere tudatta vele, a város nincs abban a helyzetben, hogy a futballcsapatot támogassa, a polgármester emellett javaslatot tett: Hannich Pétert javasolta új vezetőedzőnek.

„Szerdán fogadott Dézsi Csaba, aki felvázolta, hogy a város nincs abban az anyagi helyzetben, hogy tovább támogassa az ETO-t. A beszélgetésen részt vett Petrov Iván polgármesteri biztos, ő elmondta: a város ettől az évtől csak az élsportot kívánja támogatni, de a magyar labdarúgás nem tartozik ebbe bele, mert szerinte az élsportoló az, aki a napjának a nagyobb részét tölti felkészüléssel, mint pihenéssel, a futballisták pedig nem ezek. Kérdeztem, hogy az önkormányzat által kiírt, kétszázkilencvenmilliós összegű sporttámogatásra nyújthatunk-e be pályázatot, mire azt válaszolta, nem érdemes. Valószínű, ekkor már el volt döntve, hogy az ETO nem kap támogatást Győr városától. A polgármester úr még hozzátette, hogy az ETO-nál különben sem mennek jól a dolgok, a játékosokban nincs szív és nem tudnak Győrért küzdeni. Azt javasolta, hogy vezetőedzőnek Hannich Péter lenne a legjobb megoldás, mert ő győri kötődésű legenda, aki segíthetne az ETO-nak. Azt válaszoltam, ennek semmi akadálya nincs, így felvettem a kapcsolatot Hannich Péterrel, aki rendkívül boldog volt, hogy átvehetné a csapat irányítását. A verebesi örökséget kívánják megvalósítani támadófocival, sok góllal és győzelemmel.”

A tulajdonos a várható új szakmai stábról is szót ejtett.

„Hannichhal egyeztettem, a jövő héttől venné át az ETO FC sportigazgatói feladatait. Vázolta az elképzeléseit, vázolta a szakmai stábját. Szepessy László lenne a vezetőedző, Weitner Ádám és Oross Márton a két pályaedző, Sebők Zsolt a kapusedző, Herczeg Miklós és Tuifel Péter menne vissza az utánpótláshoz. Soós Imre ügyvezető marad, a gazdasági működésért felel, az első csapat szakmai munkájáért, az átigazolásokért, a csapat eredményességéért, a felnőttcsapat összeállításáért és felkészítéséért azonban teljes felelősséggel Hannich és stábja felel az első csapat rendelkezésére álló pénzből. Míg az akadémiáért Tuboly Frigyes akadémiaigazgató és Artner Tamás szakmai igazgató felel.”

A 70 esztendős Szepessy László ugyanakkor a Nemzeti Sport érdeklődésére elárulta, őt a Győrtől egyelőre senki sem kereste meg, Hannich Péter viszont megerősítette lapunknak, hogy tárgyalt a tulajdonossal.

Mányi József hozzátette, ha létrejön a kívánt megállapodás, Kondás Elemérrel tárgyalnak majd a szerződése felbontásáról.

„A Szolnok ellen természetesen ő vezeti az ETO-t, de hozzá kell tennem, amennyiben a megállapodás létrejön az új stábbal, Kondás Elemérrel tárgyalnunk kell a szerződése esetleges felbontásáról.”

Mányi elárulta, felajánlotta, hogy eladja a klubot.

„Felajánlottam Győr polgármesterének, hogy szívesen eladom az ETO-t a városnak, amitől ő elzárkózott, illetve eladom olyan győri kötődésű üzletembernek vagy üzletembereknek, akik tovább tudják építeni, de ő azt válaszolta, nem tud befektetőről, akinek ilyen szándéka lenne.”

Az ETO FC Győr az NB II-ben 26 fordulót követően a 6. helyen áll, hátránya 15 pont a második, még feljutó pozícióban lévő Budafokkal szemben.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 25 17 5 3 56–29 +27 56
2. Budafoki MTE 25 16 5 4 42–21 +21 53
3. Vasas FC 25 13 5 7 50–35 +15 44
4. BFC Siófok 24 11 8 5 39–27 +12 41
5. FC Csákvár 24 12 3 9 36–40 –4 39
6. ETO FC Győr 25 10 8 7 35–31 +4 38
7. Gyirmót FC Győr 25 10 7 8 31–26 +5 37
8. Nyíregyháza Spartacus FC 25 11 2 12 44–40 +4 35
9. Soroksár SC 24 10 4 10 37–40 –3 34
10. FC Ajka 25 9 5 11 39–40 –1 32
11. Békéscsaba Előre 25 8 8 9 29–32 –3 32
12. Budaörs 24 9 4 11 34–35 –1 31
13. Szeged-Csanád Grosics 24 7 10 7 28–26 +2 31
14. Dorogi FC 24 8 5 11 26–28 –2 29
15. Szolnoki MÁV FC 24 6 9 9 20–26 –6 27
16. Kazincbarcika 25 6 9 10 29–37 –8 27
17. Tiszakécske VSE 25 7 4 14 24–45 –21 25
18. Szombathelyi Haladás 25 5 9 11 25–32 –7 24
19. Vác FC 25 1 6 18 12–46 –34 9
20. Balmazújváros 0 0–0 0 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik