„A kozármislenyi csapat nyolc hazai mérkőzéséből négyen kiállításokkal sújtották a vendégcsapatot, ez nem véletlen, hiszen a játékosok, a szurkolók és a stáb is rettegésben tartják a játékvezetőket, és nem valós ítéletekkel sújtják a vendégcsapatot. Ezt több edzőkollégával is megbeszéltük, és azért mondtam azt a nyilatkozatot a hétvégi mérkőzés után, amit mondtam. Ennek ellenére jó csapatnak tartom a Kozármislenyt, nem lenne szüksége arra, hogy segítsék a játékvezetők" – nyilatkozta a Veszprém vezetőedzője, Vágó Attila a klub hivatalos oldalának.

„Az edző, Márton Gábor nyilatkozata mellett viszont nem mehetek el szó nélkül. A Veszprém sportszerűen, szervezetten, keményen, minden mérkőzésen győzelemre játszik.  Amennyiben ez nem tetszik az ellenfél edzőjének, akkor valami nem stimmel nála. A magyar labdarúgásban eltöltött játékosmúlt nem jelenti valakiről azt, hogy jó edző lenne. Nagyképű lehet valaki, de az edzői szakmát csak alázattal lehet végezni" – kritizálta élesen kollégáját a veszprémi szakember.