Vidi: ennyit fizethetett a fehérvári klub Hodzicért a Dinamónak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.27. 15:18
Mint beszámoltunk róla, Armin Hodzic a Mol Vidi FC-ben folytatja pályafutását. A 23 éves bosnyák válogatott támadó korábbi sajtóhírek szerint 2.2 millió euró körüli összegért érkezett a magyar bajnokcsapathoz, azonban a transfermarkt.de szerint 2.4 millió volt az ára.

Hodzic mindenképp rekordigazolás az NB I-ben, hiszen ilyen nagy összeget eddig egyetlen magyar klub sem fizetett játékosért.

A transfermarkt.de adatai szerint a fehérvári klub ezelőtti legdrágább igazolása Lencse László volt, akiért 2010 telén 800 ezer eurót fizetett a klub az MTK-nak. Viszont Hodzic kétmillió euró körüli vételára a teljes NB I-et tekintve rekordnak számít, ekkora összeget magyar klub még sosem fizetett egyetlen játékosért sem.

A transfermarkt.de szerint az NB I történetének eddigi legdrágább igazolása ugyanis az újpesti, fél év után Kínába eladott Mbaye Diagne volt, a szenegáli csatárért úgy fizettek ki, összesen valamivel több mint egymillió eurót a Juventusnak, hogy ebben az összegben már a továbbadás esetén a Juvénak még járó bónusz is benne volt. A 2. helyen a már említett Lencse László áll. Hodzic nagyjából megduplázta az eddigi rekordot!

Football Transfers on Twitter

Armin Hodzic From: GNK Dinamo Zagreb, Croatia To: MOL Vidi FC, Hungary Fee: 2,40 Mill. € https://t.co/lLGRqmQTRU #football #soccer #transfer



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik