Sárgaeső, piros lap és döntetlen a Honvéd és a Debrecen összecsapásán

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.04.13. 16:44
null
Eseménydús meccset játszott a Honvéd és a DVSC (Fotó: Földi Imre)
Hamar vezetést szerzett a Honvéd a Debrecen ellen a labdarúgó NB I 28. fordulójában a góllövőlista éllovasa, Holender Filip révén, de a Debrecen még az első félidőben egyenlített. A kiegyenlített meccsen rengeteg volt a szabálytalanság, Nagy Gergőt ki is állították fél órával a meccs vége előtt. Ennek ellenére a Debrecen nem tudta megszerezni a győzelmet, sőt a végén akár nyerhetett is volna Honvéd.

NB I
28. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–1 (Holender 5. – 11-esből, ill. Csősz 32.)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion,2128néző.Vezette: Karakó Ferenc
Kiállítva: Nagy G. (59.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

Új tulajdonos, új élet?

Már a mérkőzés előtt szembesültünk azzal, hogy véget ért egy korszak a Bp. Honvéd életében. Korábban a sokak szerint George F. Hemingwayhez köthető indulóra vonultak be a játékosok, de most egy régebbi nóta került a lemezjátszóba – egy olyan kispesti dal, amelyet Kalapács József, a Pokolgép együttes korábbi énekese ad elő. Persze, a szurkolók és az új tulajdonosok is abban bíztak, hogy a Honvéd robbant majd a mérkőzésen – az biztos, hogy nagyon mozgalmasan indult a bajnoki találkozó. Alig telt el egy perc, amikor a vendégcsapat ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást, márpedig ha Bódi Ádám és Tőzsér Dániel készülődik a labda mögött, minden kapusnak van félnivalója. Nos, előbbi csavarása nem sokkal kerülte el Gróf Dávid kapuját. Az ellentámadásból pedig tizenegyeshez jutott a Honvéd, mi a sajtóhelyről úgy láttuk, egyenlő testhelyzetben találkozott a két játékos válla, vagyis nem éreztük szabálytalannak Bényei Balázs megmozdulását – a Loki játékosai körbe is vették Karakó Ferencet, aki néhány hete azzal került be a hírek közé, hogy kiállította a reklamáló Király Gábort. Annak a sztorinak talán még most sincs vége, nem egyértelmű, mi hangzott el, és mi került a jegyzőkönyvbe, szóval aggódhattak a debreceni szurkolók, mi lesz a vége a szópárbajnak a játéktéren… Tizenegyes lett! Holender Filip mindenesetre nem zökkent ki a nyugalmából és gólra váltotta a büntetőt.

Néhány perc elteltével az lehetett a nézők benyomása, hogy a DVSC-t a hátrány nem bőszítette fel, a vendégek gyorsan, időnként látványosan adogattak a mezőnyben, kapuja elé kényszerítve a házigazdát. A Takács Tamás mögött helyezkedő három középpályás, Varga Kevin, Csősz Richárd és a kissé szokatlan módon a bal oldalon játszó Haris Attila gyakran váltogatta a pozíciót, és mert a kispestiek közül leginkább csak Heffler Tibor védekezett ezen a területen, a vendégek akarata érvényesült. Így aztán nem volt meglepő, hogy fél óra elteltével Csősz Richárd egyenlített. Sőt, néhány perccel később ismét megcélozta Gróf Dávid kapuját, de futtából leadott lövését követően a labda elkerülte a hazaiak kapuját.

A második félidőben is a Loki kezdeményezett többet, de mégsem a gólokat, hanem a sárga lapokat kellett számolgatnunk, hirtelen nem is emlékszünk olyan mérkőzésre, amelyen ennyi figyelmeztetésre lett volna szükség. Pedig ezt a találkozót egyáltalán nem éreztük durvának, vagy az átlagnál agresszívebbnek, de annyi bírói fegyelmezést rögzítettünk, hogy nyilvánvaló volt: előbb-utóbb valaki megkapja a másodikat is. A hazaiak középpályása, Nagy Gergő hagyta el végül idő előtt a pályát, de a létszámkülönbség nem igazán változtatott sokat a játék képén. Azért nem, mert a Honvéd továbbra is stabilan védekezett, talán csak Holender lépett vissza a csatársorból, besegítve ezzel a középpályásoknak. Ami feltűnő volt: a bal oldalon Ferenczi János, a másik szélen Bódi Ádám húzódott be középre a vendégek támadásai közben, rendkívül összetömörítve így a mezőnyt és megkönnyítve ezzel a Honvéd védelmének a dolgát. A tizenhatos szélességében rohamozott a vendégegyüttes, az oldalvonalak melletti területet szinte érintetlenül hagyva, márpedig emberelőnyben kulcskérdés lehetett volna a mezőny „széthúzása”. Így hiába birtokolta többet a labdát a Loki, a Honvéd különösebb erőfeszítések nélkül meg tudta őrizni kapuját a góltól, sőt, ha lehetősége nyílt rá, a labdaszerzést követően megpróbált veszélyes kontraakciókat vezetni. A mérkőzés hajrájában a házigazdák szögletekből, oldalszabadrúgásokból próbáltak veszélyesek lenni, és Batik Bence közel volt ahhoz, hogy megszerezze a győztes gólt, ám fejese után a labda elkerülte a kaput.

Az utolsó percekben a Loki mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdett, hogy kihasználja létszámfölényét és megszerezze a győzelmet, és a meccs végül úgy ért véget, ahogy kezdődött. A debreceniek ígéretes helyről szabadrúgáshoz jutottak, Bódi és Tőzsér állt a labda mögé, ezúttal is Bódi csavarta el a labdát a sorfal felett, de a léc kisegítette Grófot és a Honvédot. A másik oldalon Holender célozta meg a sarkot, de Nagy Sándor védett, majd Danilo beadásáról Uzoma maradt le az üres kapu torkában.

Így maradt a döntetlen, a két csapat tovább küzdhet a bronzéremért.

Sokat jelent nekem ez a klub, nem zárom ki, hogy maradok – Gróf Dávid

NB I, 2018–2019, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 13., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2128
Mezőkövesd–Ferencváros 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
4030
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 0–0 Paks, Városi StadionKassai Viktor
600
Kisvárda–Diósgyőri VTK 1–1
Kisvárda, Várkerti SporttelepVad II István
2850
Haladás–MTK Budapest 1–0
Szombathely, Haladás StadionSzőts Gergely
3440
Mol Vidi FC–Újpest FC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóIványi Zoltán
4457
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 20 4 4 61–20 +41 64
2. Mol Vidi FC 28 17 5 6 45–27 +18 56
3. Újpest FC 28 12 10 6 36–21 +15 46
4. Debreceni VSC 28 12 8 8 35–31 +4 44
5. Budapest Honvéd 28 11 7 10 33–29 +4 40
6. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 39–37 +2 35
7. MTK Budapest 28 10 4 14 39–45 –6 34
8. Paksi FC 28 7 11 10 29–40 –11 32
9. Puskás Akadémia FC 28 9 4 15 30–41 –11 31
10. Kisvárda 28 7 8 13 29–43 –14 29
11. Diósgyőri VTK 28 7 7 14 26–49 –23 28
12. Szombathelyi Haladás 28 7 4 17 26–45 –19 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik