NB I: „Hazai pályán a Dinamo Zagreb ellen meg kell mutatnunk az erősségeinket”

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 08:45
null
Szerhij Rebrov elégedett volt csapata Paks ellen mutatott játékával (Fotó: Dömötör Csaba)
A Ferencváros a Paks elleni 5–0-s győzelemmel hangolt a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre. Szerhij Rebrov mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján is már a szerdai találkozó került előtérbe.


„A Paks ellen a gyors gól sokat segített rajtunk, a játékosaim az első perctől kezdve nagyon koncentráltak, ennek köszönhetjük a nagyarányú győzelmet
– kezdte az értékelést a Ferencváros vezetőedzője. – Az első félidőben abszolút domináltunk, tíz ember ellen pedig már más kávéház volt. Örülök az 5–0-s eredménynek és a mutatott játéknak is. Hogy ennek a meccsnek milyen tanulságai lehetnek a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtező előtt? Ellenük teljesen más típusú játékra kell számítani, ez a mérkőzés jól szolgálta a felkészülést.”

Arra is kitért, hogy természetesen megnézi a horvát csapat szombati rangadóját a Hajduk Split ellen, de nem hiszi, hogy ugyanazt a játékot várhatják majd a szerdai selejtezőn, amit a hazai bajnokijukon mutatnak.

A Paks elleni mérkőzésen visszatért a pályára az elmúlt meccsekről sérülés miatt hiányzó Lovrencsics Gergő, illetve Olekszandr Zubkov is – előbbi kezdőként 62 percet, utóbbi csereként 22 percet játszott. Az NSO Tv kérdésére a vezetőedző elmondta, bevethetőek lesznek-e a Zagreb ellen is.

„Ez a következő néhány napban kiderül. A Paks ellen három játékosunk – Kovacevic, Cilic és Uzuni – a karantén miatt nem lehetett ma a keretben, ugye, ők a hazájuk válogatottjában szerepeltek az elmúlt héten. Így a végleges döntést a keretről az ezt követő három, négy napban hozzuk meg. Egyébként Lovrencsics és Zubkov is nagyon jó teljesítményt nyújtott.”

Végezetül azt is elárulta, a szakmai stáb már a válogatott héten is készült a Dinamo Zagrebre, azonban a játékosokkal ezeket az információkat csak a Paks elleni bajnoki után osztják meg.

„Tudjuk, mik az ellenfél erősségei, és azt is, mi a mi erősségünk. Hazai pályán játszunk, ezeket mindenféleképpen meg kell mutatnunk a pályán.”

„A kispadon mellettem ülő kisfiú még nézőként sem volt a Groupamában”Paks edzőjének értékelését ide kattintva olvashatják!

NB I
4. FORDULÓ
Ferencváros–Paksi FC 5–0
(Nguen 1., 20., 28., F. Boli 46., 90+2.)
Budapest,Groupama Aréna,7021néző.V:Andó-Szabó
Kiállítva:Szélpál (63., Paks)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC3218–2+67
2. Puskás Akadémia226–2+46
3. Mol Fehérvár3128–5+35
4. MTK Budapest3125–3+25
5. Diósgyőri VTK2113–2+14
6. Újpest FC31115–504
7. Mezőkövesd31114–404
8. Budafoki MTE31114–6–24
9. Kisvárda3123–6–33
10. Zalaegerszegi TE3215–6–12
11. Paksi FC4133–10–71
12. Budapest Honvéd222–5–30
NB I, 2020–2021, 4. FORDULÓ
SZEPTEMBER 11., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
Ferencváros–Paks 5–0Budapest,Groupama Aréna
7021
SZEPTEMBER 12., SZOMBAT
14.45:Mezőkövesd–Budafok (Tv:M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi Stadion
17.00:Diósgyőr–Honvéd (Tv:M4 Sport)
Miskolc,DVTK Stadion
19.30:Fehérvár–Puskás Akadémia (Tv:M4 Sport)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP
15.00:Újpest–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.30:MTK–Zalaegerszeg (Tv:M4 Sport)Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik