Diósgyőr–Puskás Akadémia: abszolúte viharos döntetlen

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 17:50
null
A vihar miatti félbeszakítás előtt és után is kemény párharcok zajlottak a pályán (Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI)
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!

NB I
5. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–2

Az „Ez Debrecen!"-t az „Aki diósgyőri!" váltotta fel a Nagyerdei Stadionban, és egy darabig ez így is lesz hétről hétre, hiszen a DVSC és a DVTK egymásnak adja majd a létesítmény kilincsét a hazai bajnokik ürügyén. Ebben a bajnokságban most először vette birtokba új otthonát a stadionja átadására váró miskolci klub és mindig lelkes szurkolótábora, de korábban az Európa-ligában (2014. július 31.: DVTK–FK Krasznodar 1–5) és a legutóbbi kiírásban kétszer az NB I-ben (2016. november 19.: DVTK–Haladás 2–1 és 2017. május 13.: DVTK–Mezőkövesd 2–2) már érezhette hazai pályának a létesítményt, amelynek piros-fehér színösszeállítása kétségkívül tetszetős lehet a miskolciaknak.

A legotthonosabban mégis Szakály Péter, a vendég Puskás Akadémia korábbi debreceni játékosa mozoghatott a stadionban, és társaival együtt csapata korai találatának örülhetett. Márkvárt Dávid kapu elé ívelésénél nem volt les, mert az azt leghevesebben reklamáló Dejan Karan beragadt, kollégája, az előrehúzódó felcsúti védő, Jonathan Heris pedig az ellenfél kapujánál is feltalálta magát.

A szokásához híven most is interaktívan meccselő, hol a saját kispadja, hol a tartalék játékvezető, de leggyakrabban a pályán lévők felé forduló Pintér Attila persze, hogy kapust cserélt a legutóbbi meccshez képest, hiszen Braniszlav Danilovics igencsak benne volt mindkét Honvéd elleni gólban.

Ha így folytatják a felcsútiak kapusai, akkor melegíthet a harmadik számú, eddig NB I-es meccs nélkül Gundel-Takács Bence, merthogy Hegedüs Lajos is kapitális hibát követett el, addig várt a felszabadítással, hogy az őt megtámadó Makrai Gábor lábába lőtte a labdát, amely onnan a hálóba pattant. Talán a szégyenérzet miatt nem is ment oda a kispadhoz a kapus az első félidő közepén elrendelt ivószünetkor.

Vagy tényleg nem volt szomjas...

Legyünk azonban igazságosak vele, hiszen szünetig Ugrai Roland három lövését is hárította, így minden szempontból neki (is) köszönhető, hogy 1–1 állt az eredményjelzőn az első játékrészt követően.

A balmazújvárosi vereség (0–4) után – Nagy Tiborhoz és Ugrai Rolandhoz – a csapatba szintén bekerülő diósgyőri kapusnak, Antal Botondnak a gólon kívül egyetlen lövés sem találta el a kapuját, szerencséjére szünet után a csereként beálló Josip Knezevicé sem, a horvát játékos ígéretes helyzetből lőtte fölé a labdát. Előtte mondjuk Makrai Gábor duplázhatta volna meg góljai számát, de néhány centivel elvétette a jobb alsó sarkot.

Közben a hidegfront is megérkezett Debrecenbe, villámlással és mennydörgéssel együtt érkezett a frissítést jelentő eső. Mondjuk, a diósgyőri támadó, az éppen korábbi csapata ellen játszó Óvári Zsolt frissességére addig sem lehetett panasz, fürgesége révén került helyzetbe, lövését a határozottan feljavuló Hegedüs Lajos védte bravúrral.

Ömleni kezdett az eső, majd amikor az egyik közeli villámlás miatt az eredményjelző-tábla zárlatos lett, és félhomály lett a stadionban, Iványi Zoltán a 66. percben az öltözőbe parancsolta a csapatokat, ahonnan negyedóra elteltével, a vihar elvonulása után bújtak elő ismét.

Ivószünetre így nem volt szükség (pedig szívesen meghallgattuk volna az első félidőben annak alkalmával bejátszott ötletes effektet, helyette stílszerűen az AC/DC Thunderstruck című örökzöldje üvöltött a hangszórókból a kényszerszünet alatt...), a pályára visszatérő csapatok egymásnak estek a hajrára, hol az egyik, hol a másik kapunál alakult ki veszély, érezhető volt, hogy valamelyik csapat javára eldőlhet a mérkőzés.

Aztán persze, hogy döntetlen lett a vége, mert bár a Puskás Akadémia előnyhöz jutott, de a Diósgyőr utolsó erőtartalékait mozgósítva egyenlíteni tudott. Így nincs meg a felcsútiak első sikere, ahogy a DVTK első „hazai” győzelmére is várni kell, de a látottak alapján a csapatok értékes ponttal gazdagodtak.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 5 3 2 10–5 +5 11
2. Videoton FC 5 3 2 9–4 +5 11
3. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 9–8 +1 8
4. Vasas FC 5 2 1 2 4–4 0 7
5. Mezőkövesd Zsóry FC 5 2 1 2 6–11 –5 7
6. Ferencvárosi TC 5 1 4 9–4 +5 7
7. Szombathelyi Haladás 5 2 3 4–8 –4 6
8. Paksi FC 5 1 3 1 8–7 +1 6
9. Újpest FC 5 1 3 1 8–8 0 6
10. Balmazújváros 5 1 2 2 8–7 +1 5
11. Debreceni VSC 5 2 3 2–5 –3 2
12. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–10 –6 2
NB I, 2017–2018, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 12., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Honvéd–Újpest FC 2–1
Budapest, Bozsik József StadionFarkas Ádám
Vasas–Mezőkövesd 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
Ferencváros–Paks 1–1
Budapest, Groupama Aréna Erdős József
DVTK–Puskás Akadémia 2–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion Iványi Zoltán
Haladás–Balmazújváros 3–1
Sopron, Városi StadionSzabó Zsolt
Videoton–DVSC 1–0
Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik