MTK: László Csaba irányítja a nemzetközi játékosmegfigyelői rendszert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.07. 16:37
László Csaba lett a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest nemzetközi játékosmegfigyelő rendszerének igazgatója.

A klub hétfői közleményéből kiderül, hogy a kék-fehérek a jövőben szeretnék kiharcolni a nemzetközi kupaszereplést, amelyhez – a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett fiatalokon kívül – minőségi külföldi játékosokra is szükségük van. A korábban a magyar válogatottnál, valamint a skót Hearts és a litván nemzeti csapat élén is bizonyított szakembert tapasztalata és kapcsolatrendszere alkalmassá teszi a feladatra – áll a közleményben.

Az új „scouting manager” a munkáját Garami József szakmai- és Domonyai László klubigazgatóval szoros együttműködésben végzi.

Az új „scouting manager” a munkáját Garami József szakmai- és Domonyai László klubigazgatóval szoros együttműködésben végzi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik