Könyvbemutató: ősi vetélytársak egymás ellen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 22:10
null
Bóbics László „nyugati klasszikus” emlékeit hallgatja Szöllősi György (balra), Balaicz Zoltán, Unger Richard és Krilov István (Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap)
A két ősi vetélytárs egymás elleni futballmeccseinek százéves történetét írta meg a Bóbics László (lapunk tudósítója), Krilov István, Unger Richard szerzőtrió.

 

A ZTE és a Haladás eddig 96-szor találkozott egymással, 55 alkalommal az első osztályban. A nyugat-dunántúli el Clásico című könyvet – amely az MSÚSZ Nagy Béla-programjának támogatásával jelent meg – stílszerűen Zalaegerszegen és Szombathelyen is a stadionban mutatták be. Mindkét helyszínen ott volt Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a három szerző, valamint az érintett település polgármestere, Balaicz Zoltán (Zalaegerszeg), illetve Nemény András (Szombathely).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik