Haladás: A középmezőnybe kerülés a célunk ebben a szezonban - Aczél

Vágólapra másolva!
2011.03.18. 18:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Aczél Zoltán a klub hivatalos honlapjának adott interjúban kifejtette, hogy céljuk ebben az idényben a középmezőnybe kerülés, melynek első állomása a szombati Paks elleni bajnoki.

„Most már elkerültünk a kieső zónából, egy kicsit fellélegezhetünk. Igazából épp csak sóhajthatunk egyet, hiszen most jön egy új fejezet. Az utolsó tizenegy fordulóban eldől, hogy elérjük-e az álmunkat, a biztos középmezőnyt, vagy végig retteghetünk a bajnokságban. Háromesélyes meccsnek tartom a holnapit. Idegenben is bravúr pont, pontok kellenek" – nyilatkozta Aczél Zoltán.

A Haladás szombaton, az NB I 20. fordulójában a Paks otthonába látogat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik