Habár Gróf Dávidnak (jobbra) nem volt sok munkája a Kaposvár ellen, érezte, hogy nem lankadhat a figyelme, végig koncentrálnia kellett (Fotó: Koncz György)

 

A FORDULÓ BEMUTATKOZÁSA

A Ferencváros kapujában szombaton bemutatkozó Gróf Dávid biztos benne, hogy posztriválisával, Dibusz Dénessel kihozzák egymásból a maximumot.

– Miként élte meg, hogy Dibusz Dénes a Ludogorec elleni meccsen tizenegyest védett?
– Örültem nagyon – mondta lapunknak Gróf Dávid, aki szombat este bemutatkozott a Ferencvárosban.

– Komolyan mondja?
– Hogyne! A csapat sikere a legfontosabb, és abban a pillanatban nagyot léptünk a továbbjutás felé a Bajnokok Ligájában – én pedig olyan csapat tagja lettem, amely a nemzetközi kupában szeretne sikeres lenni. Nekem is a továbbjutás volt a célom aznap este, ezért úgy örültem Dénes kivédett tizenegyesének, mint amikor gólt rúgtunk. Nyilván értem, miért ez a kérdés: szerettem volna pályára lépni már, és amikor Dénes kivédte a büntetőt, igen, eszembe jutott, tovább kell várnom az első mérkőzésemre.

KÖZEL A SZÁZADIK

A 92. NB I-es bajnoki mérkőzésén szerepelt Gróf Dávid – a 30 éves kapus 2015–2016-ban az NB II-es Csákvár kapuját védte, 2016-től 91 bajnokin állt a Honvéd kapujában, 2017-ben bajnoki címet nyert. Az elmúlt két idényben mind a kétszer 33 meccse volt, vagyis valamennyi bajnoki találkozón pályára lépett.

– Szombatig kellett türelmesnek lennie – otthon érezte magát a Groupama Arénában?
– Még a mérkőzés előtt tapssal köszöntött a tábor, ez azért nagyon jólesett. Fél éve még ellenfélként álltam ugyanott a kapuban, akkor nem ilyen volt a fogadtatás, de azzal sem volt bajom. Most, mielőtt labdába értem volna, tapsot kaptam, amelyet egyfajta megelőlegezett bizalomnak tekintettem, ez azt jelentette, hogy a szurkolók az első tétmeccsem előtt befogadtak.

– Milyen volt maga a mérkőzés?
– Miután nem sikerült megszerezni a második gólt, végig figyelni kellett, nehogy egyszer eljusson a Kaposvár a kapunkig, egy lepattanó labdából, szögletből bármikor helyzet lehet, ezért folyamatosan kommunikálni kellett a védőkkel. Igaz, talán csak egyszer vetődtem, Ádám Martin lövésénél, de ez nem az a mérkőzés volt, amelyen nyolc bravúrra volt szükség, inkább lábbal kellett játékba avatkoznom. Ez pedig a futballunk része, hogy a kapusnak is szerepe van az összjátékban, ezt a részét is élvezem a feladatomnak, így aktív szereplője voltam a mérkőzésnek.

– Azért a szurkolókat nyilván az érdekelte, amikor aláírt a Ferencvároshoz: ki véd majd? A hat BL-selejtezőn Dibusz Dénes állt a kapuban, hogy élte ezt meg?
– A válogatott selejtezői miatt csupán két hetet edzettem együtt az új társakkal az első selejtező előtt, reálisan nézve érthető volt, hogy az évek óta első számú kapus, vagyis Dénes kapta meg a lehetőséget, és jól is védett. Ugyanúgy dolgoztam tovább, hogy ha esélyt kapok, készen álljak a feladatra.

– Miközben a kispadon ült, nem bánta meg, hogy átigazolt?
– Nem. Tényleg nem. Inkább a családtagjaimnak volt nehezebb, sokan ismernek bennünket, persze néhány ismerős mondta: védhettem volna a Craiova ellen, rossz döntést hoztam, mert itt csak a kispadon ülök – nekem a magamba vetett hitem egy percre sem ingott meg, de a szeretteimnek ezt nem lehetett jó hallgatni. A harmincszoros bajnok hívott, ez pedig azt jelentette, eddig valamit jól csináltam, a munkám elismerése. A tőlem telhető legjobb teljesítményre törekedtem a Honvédban is, de azért magam is kíváncsi voltam, mire leszek képes ebben a közegben, egy ilyen rivális mellett? Tudtam, hogy Dénes évek óta itt véd, azt is, hogy milyen szinten, de elfogadtam a kihívást. Szerintem mind a kettőnkre jó hatást tett a jelenlétem, több szakember elemzi minden lépésünket, minden labdaérintésünket, mindennap nagyon kell koncentrálni, egy pillanatig sem lehet kihagyni, lazítani, hátradőlni – és mindketten tudjuk, a csapat sikere a legfontosabb. Ő is védeni akar, én is, ezért teljes erőbedobással edzünk, de a kapcsolatunk kitűnő. Amikor kiderült, hogy én kezdek szombaton, a meccs előtt egy-két jó szóval biztatott, segített oldani a bennem lévő stresszt, kérdezte, szükségem van-e valamire, magától értetődik, hogy fordított helyzetben én is így támogatom őt.

– Mit szól, hogy a Honvédnak nincs még pontja?
– Sok barátom játszik ott, miattuk sajnálom a történteket, de átéltünk több hullámvölgyet együtt, és kemény munkával kimásztunk belőle – tudom, hogy előbb-utóbb elindulnak felfelé.

– Ki véd csütörtökön, a Suduva elleni Európa-liga-selejtezőn?
– Még nem tudjuk.

A FORDULÓ MEGLEPETÉSE

A Honvéd gyengén teljesít, ráadásul kemény meccsek várnak rá: a Debrecen és az Újpest után a Mol Fehérvár FC következik.

Gödörben a Honvéd, amely mindhárom bajnokiját elveszítette (Diósgyőr 1–2, Paks 1–3, Kisvárda 1–3), ráadásul a játék kívánnivalót hagy maga után.

„A korábbi csapattársaimmal beszéltük, hogy rendkívül szoros a mezőny, ha beragadsz a rajtnál, nagy bajba kerülhetsz – mondta lapunknak Gyimesi László, a Honvéd korábbi ötszörös bajnok játékosa. – S valóban: ha rossz szériába kerülsz, nehéz kikecmeregni – sajnos jelenleg pont nélkül állunk, ráadásul nem a legjobb csapatokkal játszottunk. Hallottam, hogy a szurkolók türelme kezd elfogyni, ez érthető, hiszen a vezetőség azt kommunikálta, hogy a cél utolérni a Ferencvárost és a Fehérvárt – ettől egyelőre messze a csapat. Legközelebb a Debrecennel játszik az együttes az MTK-pályán, majd következik az Újpest elleni idegenbeli meccs, utána utazunk Székesfehérvárra – nem könnyű, de össze kell szednie magát a társaságnak. Hiszem, hogy sikerül.”

Egyértelműen látszik, hogy az első számú kapus, Lefkovits Robi kiesése óriási érvágás, pótlását nem sikerült megoldani – az első két fordulóban Berla Attila kapott lehetőséget, de bebizonyosodott, hosszú távon egyelőre nem jelent megoldást a 20 esztendős játékos. A Kisvárda ellen Horváth András kapott esélyt, ám több hibát is elkövetett, érződött, bizonytalanul mozog a kapuban – nem csoda, hogy a hírek szerint erre a posztra mindenképpen szerződtetne játékost a klub, továbbra is tartja magát a hír, hogy Zöldesi Illés kerülhet Kispestre Kisvárdáról.

A többi csapatrészbe is elkélne az erősítés – a Loki elleni összecsapás sorsdöntő lehet, hiszen ha újabb kudarc következik, elképzelhető, a vezetőség meneszti Giuseppe Sannino vezetőedzőt és stábját. Ám információnk szerint az együttes tagjai kiállnak az olasz szakember mellett – vagyis a csapaton a sor, hogy „megmentse” a trénert…

Furcsa jelenettel kezdődött szombaton a Debrecen–Zalaegerszeg bajnoki (Fotó: Meder István)

A FORDULÓ MIZÉRIÁJA

Barczi Dávid magára vállalja a DVSC-től elszenvedett vereséget, és ígéri, nem lesz több gond a fülbevalójával.

– Mióta hordja a fülbevalót?
– Nagyjából fél éve – válaszolta Barczi Dávid, akit Kassai Viktor közvetlenül a DVSC–ZTE (3–2) mérkőzés előtt szólított fel, hogy vegye le az ékszert, ám mivel nem tudta megtenni, csapata tíz emberrel kezdte el a mérkőzést, és mielőtt a helyére gyorsan a kezdőcsapatba jelölt Babati Benjamin pályára léphetett volna, gólt is kapott. – Teljesen ártalmatlan helyen van, és a méretéből adódóan esélytelen, hogy megsebesítsen bárkit is. A mérkőzések előtt eddig mindig precízen leragasztottam, semmi gond nem volt vele.

A SZABÁLY EGYÉRTELMŰEN FOGALMAZ

A labdarúgás szabálykönyvében a játékosok felszerelésével kapcsolatos előírás alátámasztja Kassai Viktor döntését, amely szerint nem engedte pályára lépni Barczi Dávidot: „A játékos nem használhat olyan felszerelést, és nem viselhet semmi olyat, ami veszélyes. Mindenfajta ékszer (nyaklánc, gyűrű, karkötő, fülbevaló, bőrpánt, gumipánt, stb.) viselése tilos, azokat le kell venni. Az ékszerek ragasztószalaggal történő lefedése nem megengedett.”

– Miért nem sikerült eltávolítani?
– Csak egy speciális fogóval lehet kivenni, így hiába feszegettük az első félidő alatt és a szünetben, nem jött ki. Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztam a csapatot, teljesen összezavartam a fiúkat a meccs előtt. Megjegyzem, tavaly hasonló eset történt Erik Cikos gyűrűjével, akkor valahogy tudták csúsztatni néhány perccel a kezdést, mi is megérdemeltük volna. Vezetőedzőnkhöz hasonlóan én sem érzem sportszerűnek, hogy emberhátrányban voltunk kénytelenek elkezdeni a meccset. Álltam az oldalvonalnál és arra eszméltem, hogy elindult a játék. Mindenki kérdőn nézett a másikra, várta, hátha sikerül megoldást találni, közben Babati öltözött, hogy minél hamarabb pályára léphessen.

– Nem sikerült időben, a második percben gólt szerzett a Debrecen.
– Ez volt az igazi keserűség… Tény, hogy ki lehet védekezni egy szögletet tíz emberrel, de a tanácstalan tekinteteket látva várható volt, hogy történik valami. Magamra vállalom a vereséget, még úgy is, hogy a lefújást követően nem kaptam olyan kritikát a csapattársaktól, amilyet megérdemeltem volna.

– Hogyan orvosolható a probléma a jövőben?
– Nem tudom, lehet, hogy visszavonulok és a fülbevalót választom… A viccet félretéve, minél gyorsabban találok rá megoldást.

A FORDULÓ BOMBÁJA (ÉS GÓLJA)

Cseri Tamás a Kaposvár ellen látványos szólógólt lőtt, a felcsútiak ellen pedig óriási lövéssel nyerte meg csapatának a meccset.

Egyik ámulatból a másikba ejti az embert Cseri Tamás teljesítménye. Az előző fordulóban Kaposváron, a mérkőzés 30. percében ritkán látható cselsorozat befejezéseként szerzett vezetést a Mezőkövesdnek, szombaton pedig a hazai szurkolókat lepte meg bombagóllal. A 31 éves középpályás a 46. percben 23 méterről óriási gólt rúgott a Puskás Akadémiának, a jobb felső sarokba zúdult a labda – ezzel nyert 1–0-ra, így továbbra is százszázalékos a Mezőkövesd.

„Nem jellemző rám, hogy távoli lövésekkel próbálkozom – mondta megkeresésünkre a kiváló képességű labdarúgó. – Általában csellel viszem a kapu közelébe a labdát, így volt ez Kaposváron is. Ám most lehetőségem nyílt a távoli lövésre, s mert nem támadott senki az ellenfél csapatából, elvállaltam. Jól találtam el a labdát, ám engem is meglepett, hogy a jobb felső sarokban kötött ki.”

Cseri Tamásnak fogalma sincs arról, miért nem próbálták blokkolni a lövést a felcsútiak, mégsem hiszi, hogy cselre számítottak. Inkább figyelmetlenség vagy helyezkedési hiba miatt maradhatott egyedül. Persze nem bánja, örül a bajnokságban szerzett második góljának, s annak is, hogy három forduló után csapata a második helyen áll a tabellán.

„Természetesen boldogsággal tölt el bennünket a remek rajt – folytatta Cseri Tamás. – Ám ettől még a földön járunk, s készülünk a DVTK elleni megyei rangadóra.”

Mint megjegyezte, lehet, hogy góljainak híre eljut Marco Rossi szövetségi kapitányhoz, ennek ellenére nem lesi a postást.

„Későn, huszonkilenc évesen lettem NB I-es labdarúgó – magyarázta. – S most két évvel később sem hiszem, hogy én lennék a jövő embere. Viszont jól érzem magam a bőrömben, s ez nyilván meg is látszik a teljesítményemen.”

Egy perccel a pályára lépését követően gólt szerzett az Újpest ellen Könyves Norbert (Fotó: Török Attila)

A FORDULÓ CSERÉJE

Noha Armin Hodzic, a Mol Fehérvár labdarúgója is emlékezeteset alkotott csereként, hiszen két góllal járult hozzá csapata győzelméhez a DVTK ellen, a harmadik forduló cseréje Könyves Norbert, a Paks csatára: egy perccel pályára lépését követően gólt szerzett az Újpest ellen, jobbal elvitte a labdát a kapujából fököslegesen és rosszul kimozduló Filip Pajovics mellett, majd ballal éles szögből, 22 méterről a kapuba gurított. Ezzel a góllal szerzett vezetést a vendégegyüttes. S bizony nem a cserecsatáron múlt, hogy nem növelte előnyét a Paks. A mérkőzés után Nebojsa Vignjevics, az Újpest mestere arról is beszélt, hogy paksi kollégája, Tomiszlav Szivics csupán egy meglepetéssel szolgált, mégpedig azzal, hogy az amúgy a Honvéd ellen is jól futballozó Könyves Norbertet kihagyta a kezdőből.

„Mondhatnám utólag, hogy ezzel tévesztettük meg az újpestieket – tréfálkozott a paksi támadó. – Ám az igazság az, hogy hét közben betegséggel bajlódtam, valami vírus támadta meg a szervezetemet, s bár szombatra javult az állapotom, a mester jobbnak látta, ha nem kezdek.”

Könyves Norbert elmondta, alighogy átlépte az oldalvonalat, szenzációs labdát kapott Bartha Lászlótól, s a remek átvételnek is köszönhető a gólja.

„A középkezdés után növelhettük volna az előnyt – folytatta a játékos. – Megpróbáltam visszaadni Lacinak a kölcsönt, s bár remek helyzetbe került, a kapura tartó lövésébe beleléptek, így odalett a helyzet. Kár, mert ha bemegy, megnyerjük a meccset.”

Ficánkolt a DVTK ellen Kovács István, aki remek passzokkal szolgálta ki társait (Fotó: Micheller Szilvia)

A FORDULÓ PASSZKIRÁLYA

Akár aggódhatott is volna, hiszen a DVTK már a 26. másodpercben megszerezte a vezetést, ám érezte, a gyorsan kapott gól ellenére a rivális fölé kerekednek. Azt azért Kovács István, a Mol Fehérvár FC 11-szeres válogatott labdarúgója sem tagadja, az is benne volt a mérkőzésben, hogy 0–2-ről kell visszakapaszkodniuk, de kezelni tudták a helyzetet, és összességében ziccerek sokaságát kialakítva fölényesen nyerték meg a harmadik bajnokijukat is (5–1).

„Van olyan meccs, amikor az ember érzi, hiába van előnyben az ellenfél, nemcsak az egyenlítésre, hanem a fordításra is lesz lehetőség – a szombati ilyen volt – árulta el Kovács István. – Döntőnek bizonyult, hogy nem kezdtünk el idegeskedni, és ha az első játékrészben még nem is volt akkora a fölényünk, végül bedaráltuk a Diósgyőrt. Örülünk a győzelemnek, de ezt, valamint az előző kettőt sem kell túlgondolni. Miután elbúcsúztunk az Európa-ligától, tudtuk, újra fel kell építeni a renoménkat, szerencsére a sport, a futball olyan, hogy mindig jön egy új, fontos feladat.”

Tény, nagy segítséget jelentett a Mol Fehérvár FC számára, hogy egy félidőt emberelőnyben játszhatott, de láttunk már olyat, hogy ilyenkor egy csapat nem szerez négy gólt és alakít ki számos helyzetet. Kovács István a kapuba nem talált be, de végig nagy kedvvel, remekül futballozott, Futács Márkónak gólpasszt adott, sőt Armin Hodzicot és Pátkai Mátét is kihagyhatatlannak tűnő helyzetbe hozta – más kérdés, hogy társai elhibázták a lehetőségeket.

„Sajnáljuk, hogy nem voltunk eredményesek a nemzetközi porondon, együtt kell élni azzal, hogy a sikernek sok élvezője, a kudarcnak pedig sok bírálója van – folytatta a 27 éves játékos. – Vannak hibáink, hiszen a Kaposvár két gólt szerzett ellenünk, a Puskás Akadémiának helyzetei voltak, a DVTK pedig vezetett, azon leszünk, hogy legközelebb Pakson végig jól teljesítsünk. A saját teljesítményem? Jól megy a játék, és ezt nem csak azért mondom, mert mind a három bajnokin gólpasszt adtam. Negóval nagyszerűen megértem magam a jobb oldalon, szeretek mellette játszani, de a szombati futballunk azt is megmutatta, hogy mindenki beleteszi a maga részét a közösbe.”

Litauszki Róbert nem kímélte Böde Dánielt (Fotó: Török Attila)

A FORDULÓ KÉPE

Litauszki Róbert, az Újpest középhátvédje az elmúlt években a Ferencváros elleni csaták alkalmával tesztelte saját erejét Böde Dániel ellen, ezúttal viszont a Paks elleni összecsapáson igyekezett féken tartani a remek centert. Nos, ebből a képből is kiderül, hogy bár a felek tisztelik egymást, meccs közben nincs barátság – ez a mozdulat talán még Böde Dánielnek is fájt… Ezt a párharcot az újpestiek védője nyerte meg, a bajnoki döntetlennel zárult, Újpest–Paks 1–1.

A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
NB I, 2019–2020, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Debreceni VSC–ZTE FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
4150
Ferencváros–Kaposvár 1–0
Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
6891
Mezőkövesd–PAFC 1–0
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
2214
Mol Fehérvár FC–DVTK 5–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóBogár Gergő3586
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Solymosi Péter
2349
Bp. Honvéd–Kisvárda 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
2591
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
  1. Mol Fehérvár FC 3 3 11–3 +8 9
  2. Mezőkövesd Zsóry FC 3 3 4–1 +3 9
  3. Debreceni VSC 2 2 7–3 +4 6
  4. Kisvárda 3 2 1 5–5   0
6
  5. Paksi FC 3 1 1 1 4–3 +1 4
  6. Újpest FC 3 1 1 1 4–5 –1 4
  7. Ferencvárosi TC 1 1 1–0 +1 3
  8. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–4 –1 3
  9. Diósgyőri VTK 3 1 2 4–8 –4 3
10. Zalaegerszegi TE FC 2 2 2–4 –2 0
11. Kaposvári Rákóczi FC 3 3 3–7 –4 0
12. Budapest Honvéd 3 3 3–8 –5
0

Az 1. fordulóból a Ferencváros–Debrecen, a 2. fordulóból a Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést halasztották el.