Felkészülés: nyert a DVSC; osztrák csapattal ikszelt a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.30. 13:02
null
A Haladás nem bírt az osztrák harmadosztályú ellenfelével (Fotó: haladas.hu)
A labdarúgó NB I 2018–2019-es szezonjára készülő DVSC Pallagon 2–0-ra legyőzte a másodosztályú Nyíregyházát. A Haladás az osztrák Lafnitzot fogadta, s hiába vezetett két góllal is, 2–2-es döntetlent játszott a másodosztályú együttessel. A Mezőkövesd már az első félidőben ötöt vágott a szlovák másodosztályban szereplő Tatran Presovnak (Eperjes), a meccset 6–0-ra nyerte meg.

 

A DVSC-nek a klubhonlap tudósítása szerint több hiányzója is volt az első felkészülési mérkőzésén: Aleksandar Jovanovicra, Ferenczi Jánosra, Nagy Kevinre, Bereczki Dánielre és Ioan Filipre Herczeg András egyaránt sérülés miatt nem számíthatott. A másodosztályú Nyíregyháza elleni edzőmérkőzésen ennek ellenére fél óra alatt kétszer is a kapuba talált a Loki: előbb Varga Kevin, majd Takács Tamás volt eredményes. A folytatásban már nem változott az eredmény, így a Debrecen 2–0-s sikerrel nyitotta a felkészülést.

A Haladásnál kilenc sérült játékosra nem számíthatott Michal Hipp az osztrák másodosztályú SV Lafnitz elleni edzőmérkőzésen, amelynek első félidejében Bosnjak Predrag talált a kapuba. A fordulás után Karol Mészáros is beköszönt, a kétgólos előnyét azonban nem tudta megtartani a Haladás: a Lafnitz büntetőből szépített, majd a 70. percben egyenlített, ezzel kialakítva a 2–2-es végeredményt.

A Mezőkövesd már az első félidőben ötöt vágott a szlovák másodosztályban szereplő Tatran Presovnak (Eperjes). Sztefan Drazsics 13 perc alatt duplázott, majd Cseri Tamás, tizenegyesből Iszlai Bence és az új igazolás, Vajda Sándor is betalált az első félidőben. A fordulás után az eperjesi csapat még egy öngólt is vétett, így a kövesdiek kiütéses, 6–0-s győzelmet arattak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–NYÍREGYHÁZA 2–0 (2-0)
Debrecen-Pallag,
Debreceni Labdarúgó Akadémia. Vezette: Nagy N.
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Kinyik, Szatmári Cs., Bényei – Bódi, Tőzsér, Csősz, Varga K. – Könyves, Takács T. 2. félidő: Kosicky – Újvárosi, Mészáros N., Barna, Balogh K. – Kuti, Csősz (Calvente, 60.), Haris, Bíró – Tabakovic, Kerekes. Vezetőedző: Herczeg András
Nyíregyháza: Fadgyas – Nagy J., Szegedi, Pejovics, Farkas – Ötvös, Kártik, Gulyás – Gyurján, Hornyák, Starosta. 2. félidő: Jova – Polényi, Szegedi, Pejovics, Forró – Végső, Ötvös, Drgóner, Pekár – Tóth Á., Rezes. Vezetőedző: Bozsik József
Gólszerző: Varga K. (18.), Takács T. (31.)
Forrás: dvsc.hu

HALADÁS–LAFNITZ (osztrák) 2–2 (1–0)
Szombathely,
Haladás Stadion, 300 néző. Vezette: Pintér
Haladás: Király G. (Gyurján, a szünetben) – Habovda (Schimmer, a szünetben), Tamás L., Németh Milán, Bosnjak – Jagodics M. – Medgyes (K. Mészáros, a szünetben) , Rácz B., Németh Márió (Jancsó A., a szünetben), Halmosi (Bolla, a szünetben) – Priskin. Vezetőedző: Michal Hipp
Gólszerző: Bosnjak (39.), K. Mészáros (62.)
Forrás: haladas.hu

MEZŐKÖVESD–TATRAN PRESOV (Eperjes, szlovákiai) 6–0 (5–0)
Mezőkövesd, 100 néző. Vezette: Karakó
Mezőkövesd: Dombó – Farkas D., Hudák, Pillár, Vadnai – Iszlai B., Szeles, Tóth B. – Vajda S., Drazsics, Cseri. 2. félidő: Szappanos – Lázár P., Varjas Z., Katanec, Silye – Mlinar, Oláh B., Földi – Nagy R., Koszta, Wieland. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Drazsics (4., 13.), Cseri (22.), Iszlai B. (30. – 11-esből), Vajda S. (44.), Gresták (61. – öngól)
Forrás: mezokovesdzsory.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik