Játékossors: Budaörsön folytatja a korábbi NB II-es gólkirály

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 23:14
Balajti Ádám (balra) lezárta vasasos korszakát és Budaörsön folytatja (Fotó: Török Attila, archív)
A labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában szereplő Budaörsi SC-ben folytatja pályafutását a Vasassal a közelmúltban szerződést bontó Balajti Ádám.

A 32 esztendős Balajti Ádám 2018 nyarán a Vác FC-től igazolt a Vasashoz, ahol hamar alapemberré vált. A 2018–2019-es kiírásban 32 találattal az NB II gólkirálya lett.

A 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmet nyerő csatár azonban 2022 elején kikerült az angyalföldi csapat keretéből, mivel Kuttor Attila vezetőedzővel összekülönbözött, s a bajnokság végéig külön edzett. 

Azóta megfordult Tiszakécskén, majd az NB III-as Vasas II-ben játszott. Idén január végén kérte szerződése felbontását, amelynek a piros-kékek klubvezetősége eleget tett. Most megegyezett a Budaörssel és másfél éves szerződést írt alá.

A Budaörs az NB III Északnyugati csoportjának 13. helyén áll 18 ponttal.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Doktorics Áron (Haladás), Szalay Szabolcs (ZTE – kölcsönbe), Szánthó Regő (FTC)
Távozók: Balajti Ádám (Budaörs), Ihrig-Farkas Sebestyén (BVSC – kölcsönbe), Kapornai Bertalan (Mosonmagyaróvár – kölcsönbe), Kovács Patrik (Fehérvár FC), Novothny Soma (?), Szivacski Donát, Szilágyi Szabolcs (mindkettő Mezőkövesd – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik