NB III: veszélybe kerülhetett az egyik sereghajtó jövője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.29. 13:42
null
Az önkormányzat nem biztosítja tovább a nyáron ígért támogatást Gyöngyösön (Fotó: Gyöngyösi Atlétikai Klub/Fb)
Veszélybe kerülhetett a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjának utolsó helyén álló újonc Gyöngyösi AK jövője, miután a csapat fő támogatója, a helyi önkormányzat úgy döntött, a továbbiakban nem biztosítja a klub számára a nyár közepén megígért támogatást.

A Gyöngyösi AK a Heves vármegyei első osztályban töltött két év után bajnokként, a Pápai Perutz FC elleni osztályozót is sikerrel véve jutott vissza az immár négycsoportos harmadosztályba, de az NB III Északkeleti csoportjában egyelőre nem szerepel túl fényesen, hiszen a lejátszott 17 mérkőzésén mindössze hat pontot szerzett (egy győzelem, három döntetlen, 13 vereség), s utolsó helyen áll, hétpontos hátrányban az egy hellyel előtte található Tiszafüredhez képest.

A klub elnöke, Kozma Zsolt a gyongyosiak.hu-nak adott év végi interjújában pedig elmondta, hogy a klub fő támogatója, az önkormányzat a decemberi testületi ülésén úgy döntött, a továbbiakban nem kívánja biztosítani a csapat támogatását.

„A csapat fő támogatója (az önkormányzat) a nyár elején teljes mellszélességgel állt a klub mellé, mondván, mindannyian büszkék vagyunk a megyei bajnoki címet nyert, illetve osztályozót nyert csapatra. A testületnek egy lényegi kikötése volt (az átigazolási időszakot követően), hogy a csapat 70 százalékát helyi, környékbeli játékosoknak kell alkotniuk, akkor is, ha ez nem párosul eredménnyel. Nyilván ezt sportszakmai okokból egy edzőnek, egy klubvezetésnek nehéz volt a sikeres szereplést ennek alárendelni, de lényegében az ősz végére elmondhatjuk, hogy a kezdő tizenegy tekintetében ennek az elvárásnak sikerült megfelelni. Azonban most értékelve az őszi eredménytelenséget a nyár közepén megígért anyagi támogatást a továbbiakban változatlan mértékben a testület nem kívánja biztosítani. A tavaszi támogatás mértékét illetően a testület a döntést leghamarabb a jövő évi városi költségvetés kialakításakor fogja meghozni (várhatóan február közepén, végén). Ez a helyzet. Azt látni kell, hogy míg egy futballcsapat őszi-tavaszi »üzemmódban« működik, addig az önkormányzat januárban tárgyalja, és februárban fogadja el a naptári év szerinti költségvetését. Ettől függetlenül a nyári döntés idején a testület bekérte a teljes szezonra vonatkozó részletes és tételes költségvetési tervezetünket, melynek ismeretében hozták meg a csapat támogatására és az NB III-ban való indítására vonatkozó támogató döntésüket. Most, fél távnál, ha a nem túl dicsőséges eredménytelenség okán is, de, hogy úgy mondjam, nem túl elegáns ebből így kiszállni” – mondta Kozma Zsolt, kitérve arra is, hogy január első hetében leülnek a játékosokkal, a tavaszi szezont ugyanis szeretnék úgy kezdeni, hogy tudják, ki lesz velük május végéig.

„Most úgy néz ki a dolog, hogy a felkészülés utolsó szakaszában, kb. egy héttel a bajnokság indulása előtt fogjuk megtudni a sorsunkat. Ami ráadásul – várhatóan – nem lesz pozitív” – jegyezte meg a GYAK elnöke, hozzátéve, inkorrekt lenne a játékosokat hitegetni, úgy, hogy minden bizonnyal nem tudják azokat a feltételeket biztosítani, melyekben nyáron megegyeztek.

Kozma Zsolt a klub lehetőségeit firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy ha elengedik az „idegenlégiósokat”, azaz a nem környékbelieket, nem biztos, hogy marad annyi helybeli, akikkel be tudják fejezni a bajnokságot, az esetleges kizárás vagy visszalépés pedig azt eredményezheti, hogy a Gyöngyösi AK a legalacsonyabb szinten, a megyei harmadosztályban indíthat csak csapatot.

AZ ÉSZAKKELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Putnok 17 12 3 2 44–14 +30 39
2. Kisvárda II. 17 10 4 3 30–18 +12 34
3. Cigánd 17 9 6 2 32–13 +19 33
4. DVSC II. 17 9 4 4 39–22 +17 31
5. Eger 17 7 5 5 18–18 0 26
6. DEAC 17 7 5 5 22–23 –1 26
7. Újpest II. 17 8 1 8 32–32 0 25
8. Tiszaújváros 17 7 4 6 31–24 +7 25
9. Karcag 17 7 4 6 25–22 +3 25
10. DVTK II. 17 6 4 7 27–32 –5 22
11. REAC 17 6 1 10 19–39 –20 19
12. Hatvan 17 4 7 6 22–30 –8 19
13. Sényő 17 4 5 8 25–36 –11 17
14. Salgótarján 17 3 6 8 16–27 –11 15
15. Tiszafüred 17 3 4 10 25–34 –9 13
16. Gyöngyös 17 1 3 13 16–39 –23 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik