Őrült mérkőzésen nyert a Kozármisleny a Vasas ellen

PEHR NÁNDORPEHR NÁNDOR
Vágólapra másolva!
2023.10.08. 14:50
null
Jogos volt a meccsvégi ünneplés: a Vasas legyőzésével dobogós helyre ugrott a Kozármisleny! (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Nem mindennapi gólesőt követően győzte le a Kozármisleny a vendég Vasast a labdarúgó NB II 11. fordulójában. A szünetben Turi és Bakti góljaival még 1–1-re állt a találkozó. A második félidőben aztán először Tóth Milán találatával a Vasas vezetett, majd jött két Kirchner-gól, és ismét a hazaiaknál kerültek előnybe (3–2). Aztán a 89. percben Novothny fejese után ismét döntetlen volt az állás, de jött a csattanó, és Major bombagóljával mind a három pontot otthon tartotta a Kozármisleny (4–3).

LABDARÚGÓ NB II
11. FORDULÓ
HR-RENT KOZÁRMISLENY–VASAS FC
4–3 (1–1)
Kozármisleny,
Kozármislenyi Stadion, 800 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Huszár Balázs, Király Zsolt)
KOZÁRMISLENY:
Lékai – Beke, Sági, Füredi, Turi, Nagy M. (Horváth P., 76.) – Nagy E., Kozics (Major S., 51.), Schuszter (Molnár Á., 62.) – Kirchner, Vajda R. (Tóth Z., 62.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
VASAS:
Uram – Pávkovics, Litauszki, Baráth B. (Hinora, 33.),Szivacski – Hidi M., Urblík – Bakti (Rab, 60.; Papp Cs., 83.),Holender (Novothny, 60.), Tóth M. (Zimonyi, 83.) – Radó. Vezetőedző: Desits Szilárd
Gólszerző: Turi (9.), Kirchner (70., 84.), Major S. (90+2.), ill. Bakti (41.), Tóth M. (62.), Novothny (89.)
MESTERMÉRLEG
Aczél Zoltán: – A hat sérültünk miatt összetákolt védelemmel álltunk ki. A gólunk után elbohóckodtuk a helyzeteinket, nehezen védtük le az oldalról érkező beadásokat. A második félidőben jól játszottunk, ültek a cseréink is. A helyzetek alapján nem érdemtelen a győzelmünk. Csodálatos csapatom van!
Desits Szilárd: – Idegenben három szerzett góllal nyerni kellene. Minden tőlünk telhetőt megtettünk a mérkőzésen.

ÖSSZEFOGLALÓ

Turi révén már a mérkőzés elején vezetést szerzett a Kozármisleny. Az első félidő túlnyomó részét is a baranyai csapat uralta, helyzeteket alakított ki,az előnyét mégsem tudta növelni, ami megbosszulta magát: a félidő hajrájában szép támadás végén Bakti lőtt a hazai kapuba, így 1–1-gyel fordultak a felek.

A második játékrészt jobban kezdte a Vasas, és a 62. percben Tóth Milán találatával vezetést szerzett. Ezt követően magára talált a Kozármisleny, átvette az irányítást, és Kirchner duplájával 3–2-re fordított. A 89. percben Novothny fejes gólja ismét egalizálta az eredményt, de ezzel még nem volt vége a találkozónak. A ráadás perceiben Major bombatalálatával újra megszerezte a vezetést a Kozármisleny. A fővárosiaknak erre már nem volt válaszuk, 4–3-ra nyert a baranyai gárda, és megelőzte a Vasast a tabellán.

11. FORDULÓ (október 8.)
Nyíregyháza–Kazincbarcika 1–0
Budapest Honvéd–Mosonmagyaróvár 3–1
Kozármisleny–Vasas 4–3
Csákvár–Ajka 1–0
BVSC-Zugló–Gyirmót FC Győr 0–3
Tiszakécske–PMFC 0–0
Siófok–Soroksár 0–1
Szombathelyi Haladás–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1
ETO FC Győr–Budafok 4–1

AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr1181228–14+1425
2. Nyíregyháza Spartacus117419–6+1325
3. Kozármisleny1162319–13+620
4. Vasas FC1153324–14+1018
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1146113–11+218
6. FC Csákvár1152413–10+317
7. Budafoki MTE1152413–13017
8. Szombathelyi Haladás1144314–15–116
9. Budapest Honvéd1143415–14+115
10. Kazincbarcika1136212–9+315
11. Soroksár SC1142512–13–114
12. Gyirmót FC Győr1135314–13+114
13. Pécsi MFC113534–8–414
14. Tiszakécske1134413–14–113
15. BFC Siófok112369–17–89
16. BVSC Zugló112368–19–119
17. FC Ajka111285–14–95
18. Mosonmagyaróvár11388–26–183

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: A játékvezető lefújta a találkozót. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+2. perc: Vezet a Kozármisleny!!! Lékai rúgta ki a labdát, ami egy fejes és egy passz után Major elé került, aki tolt rajta egyet, majd 24 méterről kirúgta a hosszú alsó sarkot, védhetetlenül. 43!!!

89. perc: Megint egyenlő az állás! Szöglet érkezett a rövidre, felpörgették, középen pedig Novothny érkezett és a kapuba fejelte a labdát. 33!

88. perc: Beke lövését fogta Uram.

 

Kircher (középen) hatalmas boldogsága: 15 percen belül kétszer is betalált Uram hálójába (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Kircher (középen) hatalmas boldogsága: 15 percen belül kétszer is betalált Uram hálójába (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)

 

84. perc: Vezet a Kozármisleny!!! Egy felívelt labdát Tóth Z. sarkalt Kirchner elé, aki kapura vezette és az érkező Uram mellett a kapuba lőtt. 32!

83. perc: Vasas-csere, kettő is, egy a csere cseréje, lement Tóth M. és Rab, érkezett Zimonyi és Papp Cs.

81. perc: Kirchner kapott sárga lapot.

78. perc: Kirchner beadását Hinora rúgta ki az utolsó pillanatban Molnár Á. elől, akinek már csak a kapuba kellett volna passzolni a labdát.

77. perc: Novothny talált a kapuba, de lesen állt, így érvénytelen a találat, sőt, reklamálásért sárgát is kapott.

76. perc: Horváth P. érkezik a hazai csapatba Nagy M. helyére.

73. perc: Kirchner próbált kiugrani, de jött Uram, és a kapuját elhagyva tisztázott.

70. perc: Ismét egyenlő az állás, hiszen gólt szerzett a Kozármisleny! Molnár Ádin cselezett, majd a hosszú oldalon érkező Kirchner fejére varázsolta a labdát, utóbbi pedig közelről könnyedén fejelt a kapuba. 22!

68. perc: Nagy M. ívelt a kapu elé a bal szélről, a hosszún érkezett Molnár Á. és az oldalhálóba fejelt.

64. perc: A frissen beállt Novothny került helyzetben, de a hazai kapus ismét hárított.

62. perc: Két helyen változtat a Misleny is: Schuszter és Vajda hagyta el a pályát, és érkezett Molnár Á. és Tóth Z.

62. perc: Vezet a VASAS! Radó bal oldali szabadrúgását Tóth Milán fejelte a kapuba. 12!

60. perc: Kettős csere a Vasasnál, Holender és Bakti megy le, érkezik Novothny és Rab.

57. perc: Nagy Erik sárga lapot kapott a hazai csapatból.

55. perc: Kirchner gurított vissza egy labdát Schuszternek, de az utolsó pillanatban becsúszva Urblík szerelt.

51. perc: Hazai csere, Kozics helyett Major S. folytatja.

47. perc: Jobb oldali beadás után átkerült a labda a hosszú oldalra, Kirchner kiszorított helyzetből lőtt, de Uram jól zárta a szöget és hárított.

46. perc: A szünetben egyik csapat sem változtatott a felállásán.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

45+1. perc: Vége az első félidőnek.

45. perc: 1 perc a hosszabbítás

43. perc: Tóth M. került ismét helyzetbe, Lékaival állt szemben, lövését a hazai kapus bravúrral hárította.

41. perc: Gól, egyenlített a Vasas! Egy szép labdakihozatal után a hazai tizenhatoson belül vette le a labdát Tóth Milán, majd kapura fordult és lőtt. Ezt Lékai még bravúrral hárította, de a kapufáról az érkező Bakti elé pattant a labda, aki közelről a kapuba lőtt.1–1!

35. perc: Jobb oldali beadás után Holender fejelt, Lékai könnyen fogta a kapu közepébe tartó fejest.

33. perc: Kényszerű csere, Baráth B. helyére érkezik Hinora.

32. perc: Folytatódik a játék, egyelőre 10 emberrel a Vasas, Baráthot le kell cserélni.

A Vasas védői sokszor nem bírtak a hazai támadókkal ( (Fotó: Löffler Péter/r/Dunántúli Napló)
A Vasas védői sokszor nem bírtak a hazai támadókkal ( (Fotó: Löffler Péter/r/Dunántúli Napló)

 

30. perc: Baráth B. ápolása miatt áll a játék.

29. perc: Bakti bal oldali beadását Tóth M. fejelte kapura, Lékai védte a fejest.

28. perc: Baráth B. számolta rosszul ki a labda ívét, így Vajda majdnem megszerezte azt, de Uram érkezett a kapujából és tisztázott.

22. perc: Egy szép hazai támadás végén Vajda és Kirchner játszott össze, Uramnak kellett kilépnie a kapujából és végül megszerezte a labdát.

20. perc: Baráth B. kapott sárga lapot.

18. perc: Labdaszerzés ismét, Vajda várt a társakra, majd körbejárt a labda és a támadás végén Vajda passzolt Nagy Máténak, aki a kapu mellé lőtt.

14. perc: Beke lövése akadt el Urblíkban.

9. perc: Vezet a Kozármisleny! Vajda kisszöglete után Kirchner adta vissza a labdát Vajdának, aki felnézett, a tizenegyesponton álló Turihoz passzolt, akikilőtte a kapu jobb oldalát, Uram nem tudott közbeavatkozni.10!

8. perc: Egy eladott labda után Kirchner ugratta ki Vajdát, akinek lövését Litauszki blokkolta.

7. perc: Vajda Roland szöglete után Sági fejelt kapu mellé.

4. perc: Egy felívelt labdát Tóth M. fejelt le Holendernek, aki kapásból lőtt, Lékai védett.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a remekül rajtoló és 4. helyen álló Kozármisleny a még mindig döcögős teljesítmény nyújtó, de 3. helyen álló Vasas ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik