Megint otthon kapott ki a Honvéd, a Szpari és a Vasas is fordított – ez történt az NB II-ben

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 16:51
null
A Kazincbarcikától is kikapott otthon a Honvéd (Fotó: Földi Imre)
A szombati ETO FC Győr–Mosonmagyaróvár (4–0) összecsapás után vasárnap nyolc találkozót rendeztek a labdarúgó NB II 13. fordulójában. A kora délutáni programban a Nyíregyháza hátrányból felállva győzte le a sereghajtó Ajkát. Az újonc BVSC a hosszabbításban belőtt tizenegyessel fontos három pontot szerzett Csákváron, a Siófok pedig egy négyes vereségszéria után tudott újra nyerni – a Budafok ellen. Este a Vasas a hajrában három perc alatt fordítva győzött Tiszakécskén, és mivel az eddig előtte álló Kozármisleny hazai pályán csak döntetlenre volt képes a Gyirmót ellen, a piros-kékek feljöttek a tabella harmadik helyére. A Honvéd a Bozsik Arénában maradt alul a Kazincbarcikával szemben, és már öt vereségnél jár az idényben. A Pécs kései góllal hozta el a három pontot Szombathelyről, ezzel véget vetett hét fordulón át tartó nyeretlenségi szériájának.

LABDARÚGÓ NB II
13. FORDULÓ

TISZAKÉCSKEI LC–VASAS FC 1–2 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 500 néző. Vezette: Takács Tamás (Márkus Tamás, Horváth Róbert)
TISZAKÉCSKE: Kiss Á. – Gvisiani (Balázs B., 55.), Fodor, Szőr, Viczián – Szekér, Kocsis D., Bencze M. (Grünvald, 55.), Erdei C. (Krivocjuk, 83.) – Bertus (Zamostny, 83.), Torvund (Cipf, 66.). Vezetőedző: Vas László
VASAS: Uram – Pávkovics, Litauszki, Baráth B., Deutsch – Girsik A. (Bakti, a szünetben), Hidi M. S., Urblík J., Radó (Holender, 69.), Novothny (Zimonyi, 75.), Tóth M. (Otigba, 86.). Vezetőedző: Desits Szilárd
Gólszerző: Bertus (1–0) a 25., Tóth M. (11-esből, 1–1) a 79., Tóth M. (11-esből, 1–2) a 82. percben
Kiállítva: Szekér a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Vas László: – Csalódott vagyok a második félidőben mutatott játék miatt. A szünetben megbeszéltük, hogy úgy kell futballoznunk, mint az első játékrészben, ehhez képest két gólt kaptunk.
Desits Szilárd: – A kapott gól után átszerveztük a csapatot, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

BUDAPEST HONVÉD–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 0–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna, 2307néző. Vezette: Görög Márió (Horváth Zoltán, Sinkovicz Dániel)
HONVÉD:Dúzs – Szabó A. (Kovács N., 64.), Pekár I. (Kocsis G., 90.), Kálnoki-Kis,Benczenleitner – Adorján (Kerezsi, 64.), Nyitrai B. (Bocskay B., a szünetben) – Kocsis D., Holman, Lőrinczy – Bobál G.Vezetőedző: Pinezits Máté
KAZINCBARCIKA: Tóth B. – Szekszárdi M., Heil, Papp M. – Székely K. (Szemere B., 83.), Ternován (Pekár L., 65.), Kártik, Csatári, Süttő (Kotula M., 83.) – Pinte, Kurdics (Szekszárdi T., 76.).Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Kártik (0–1) az 57. percben
MESTERMÉRLEG
Pinezits Máté: – Felborult a pálya, akkora fölényben voltunk, az ellenfél mégis elvitte a három pontot.
Csábi József: – Különleges mérkőzés volt ez nekem. Sok munkát fektettünk a meccsbe, az első félidőben jól játszottunk, a szünet után pedig harcosak voltunk – végül némi szerencsével nyertünk, és nagyon boldogok vagyunk. Nálam okosabb emberek mondták: a győzelmet nem kell megmagyarázni.

SZOMBATHELYI HALADÁS–PÉCSI MFC 0–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 1036 néző. Vezette:Molnár Attila (Vöeös Dániel, Baghy Csaba)
HALADÁS: Pálfi – Nyíri (Beronja, 63.), Ene, Csonka B., Bolla G. (Tarján, 63.) – Zvekanov, Simut (Horváth R., 70.), Rácz B. (Jancsó, 70.), Doktorics – Csernik, Pintér A. (Katona I., 81.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics
PÉCS: Helesfay – Svedjuk, Rácz L., Krausz, Majnovics (Hadaró, 81.) – Terbe, Takács Zs. – Bukovics (Bachesz, 19.), Hudák M., Szabó M. (Harsányi, 69.) – Gyurkits (Tóth-Gábor, 69.).
Megbízott edző: Németh Zsolt
Gólszerző: Harsányi (0–1) a 84. percben
Kiállítva: Ene (durva szabálytalanságért) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Jovics: – Nem érdemeltünk vereséget. Sok helyzetet dolgoztunk ki, de egyiket sem tudtuk kihasználni.
Németh Zsolt: – Az első húsz percben nagy nyomás nehezedett ránk, de átvészeltük. Megdolgoztunk a győzelemért.

SOROKSÁR SC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1–1 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 300 néző. Vezette:Zimmermann Márió (Punyi Gyula, Kiss Balázs)
SOROKSÁR: Mergl – Kaján, Króner, Kékesi, Valencsik – Vass Á., Varga I. (Hajdú R., 33.) – Gálfi (Dobos Á., a szünetben), Katona Máté, Korozmán (Varga Z., a szünetben) – Lovrencsics B. (Dragóner F., a szünetben).Vezetőedző: Lipcsei Péter
SZEGED: Molnár-Farkas – Könczey (Palincsár, 83.), Szilágyi Z., Nagy Zs., Tóth B. – Haris, Márkvárt – Papp Á. (Gera N., 83.) Bíró B. (Borvető, 66.), Prosser – Gajdos (Nyári, 83.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Bíró B. (11-esből, 0–1) a 31., Dragóner F. (1–1) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Azt mondtam a fiúknak, hogy a második félidőhöz gratulálok, hiszen sokkal jobbak voltunk ebben a játékrészben. Megnyerhető mérkőzést játszottunk. Kaptunk egy tizenegyest, amely nem volt az, ebből azonban sikerült a srácoknak felállniuk. Lovrencsics Balázsnak eltört az orra, a vendégjátékos még lapot sem kapott ezután, ezt nem is értettem. A szünetben három támadónkat cseréltem, és akik bejöttek, jó teljesítményt nyújtottak.
Alekszandar Sztevanovics: – Rendkívül csalódott vagyok. Uraltuk a mérkőzést, de sajnos egy százszázalékos ziccer kihagyásával nem sikerült lezárnunk a találkozót. Ezt követően pedig egy szabadrúgásból gólt kaptunk.

HR-RENT KOZÁRMISLENY–GYIRMÓT FC GYŐR2–2 (0–2)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kozármisleny,Kozármislenyi Stadion,700néző.Vezette:Katona Balázs (Máyer Gábor, Mohos Milán)
KOZÁRMISLENY:Lékai – Beke P. (Vajda R., 64.), Nagy E., Füredi, Turi – Kozics – Molnár Á. (Nagy M., 90+2.), Major S. (Horváth P., a szünetben), Schuszter (Hegedűs M., a szünetben), Kirchner (Bor, 85.) – Tóth Z.Vezetőedző:Aczél Zoltán
GYIRMÓT:Hársfalvi – Polgár, Hudák D., Csörgő V., Jova B. –Szőke G. – Soltész D., Kovács D. (Kovács M., 67.), Madarász M. (Szegi, 73.), Medgyes Z. – Adamcsek (Pethő B., 67.).Vezetőedző:Tamási Zsolt
Gólszerző:Soltész D. (0–1) a 11., Medgyes Z. (0–2) a 15., Kirchner (1–2) a 64., Horváth P. (2–2) a 71. percben
MESTERMÉRLEG
Aczél Zoltán:– Ellentétes félidőket láttunk: az elsőben rosszul védekeztünk a gyirmóti kontrák ellen, és a második kapott gól után kissé hitetlenek lettünk. Ezen kellett túltennünk magunkat a szünetben, a második félidő alapján a döntetlent reálisnak tartom.
Tamási Zsolt:– Most félig üres a pohár, sőt lehet, hogy teljesen. Az első félidőben jó volt a játékunk, de nem tudtuk a harmadik góllal lezárni a mérkőzést. Mindkét csapat nagyon küzdött, de nekünk voltak jobb helyzeteink.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–FC AJKA 2–1 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Balmazújváros, 600 néző. Vezette:Nagy Róbert (Varga Gábor, Márkus Péter)
NYÍREGYHÁZA: Dala – Rjasko, Alaxai (Novák Cs., 89.), Gengeliczki – Gresó (Pataki B., 77.), Tamás O., Kesztyűs (Sigér Á., 89.), Nagy B. – Nagy D., Géresi (Kovácsréti, 72.), Herjeczki (M. Ramos, a szünetben). Vezetőedző: Tímár Krisztián
AJKA: Szabados – Tóth G. (Horváth P., 81.), Tar, Jagodics B., Csemer – Görgényi (Gaál B., 74.), Tajthy T. – Babos B., Zsolnai R. (Rabatin, 63.), Borsos F. (Sejben, 81.) – Szarka Á. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző:Borsos F. (0–1) a 41., Gresó (1–1) az 53.), M. Ramos (2–1) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Tímár Krisztián:
– Egész héten azon dolgoztunk, hogy bebizonyítsuk, csak kisiklás volt a Vasas elleni találkozó. Az első félidőben meddő fölényben futballoztunk, kontrolláltuk ugyan a játékot, de a tizenhatoshoz érve nem voltunk elég hatékonyak. A második félidőben már nagyobb nyomás alá helyeztük a kaput és fordítottunk. Átérezték a srácok, hogy nagyon fontos ez a mérkőzés. Szeretnénk ezen az úton maradni.
Schindler Szabolcs: – Nyolcvan percen át nagyon jól játszottunk, azt csinálta a csapat, amit megbeszéltünk. Ha így játszottunk volna korábban is, most nem itt tartanánk. Sajnos volt egy tízperces rövidzárlatunk, ami miatt elmaradt a pontszerzés. Nem tudtuk megszerezni a második gólt, amikor még vezettünk, és ez döntött. Egy győzelem nagyon sokat, nekünk az életet jelentené.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BVSC-ZUGLÓ 0–1 (0–0)ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Csákvár,Tersztyánszky Ödön Sportközpont,200néző.Vezette:Móri Tamás (Szilágyi Norbert, Bertalan Dávid)
CSÁKVÁR:Pécsi – Murka, Babós, Karacs, László N. – Szakály D., Major M. (Farkas A., a szünetben), Gazdag V. (Simon A., 78.) – Tamás N., Nagy Z., Baracskai (Juhász L., 69.).Vezetőedző:Tóth Balázs
BVSC:Csenterics – Benkő-Bíró, Vinicius, Hesz, Király Á. – Hidi P., Gergely P. (Csősz, 78.) – Tóth M. (Kelemen P., a szünetben), Szilágyi M. (Mészáros A., 90+1.), Mucsányi (Nagy J., 81.) – Horváth R.Megbízott vezetőedző:Kincses Ádám
Gólszerző: Hidi P. (11-esből, 0–1) a 90+2. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: –Nagy mezőnyfölényben futballoztunk, mindvégig a mi akaratunk érvényesült, ám a helyzetkihasználásunk ma gyenge volt. Nem lenne szabad szubjektív ítéletekkel befolyásolni egy meccset...
Kincses Ádám:– Győzni jöttünk Csákvárra, s végül elértük célunkat.

BFC SIÓFOK–BUDAFOKI MTE 3–1 (2–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Siófok, Városi Stadion, 200 néző. Vezette: Sipos Tamás (Nagy Viktor, Ring Kevin)
SIÓFOK: Hutvágner – Varjas Z., Csató, Debreceni Á. (László D., 18.) – Polényi, Nemes M. (Kovács B., 77.), Kitl M., Varga B. – Major G., Szedlár (Schildkraut, 77.) – Dénes (Girsik Á., 62.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
BUDAFOK: Gundel-Takács – Csonka A. (Nándori, 85.), Lorentz, Kalmár O. (Sós M., 77.), Fótyik – Nagy G. (Vasvári, a szünetben), Oláh B. – Kocsis B., Szerető, Horváth O. (Németh M., 69.) – Elek B. Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Dénes (1–0) az 1., Szedlár (2–0) a 32., Szedlár (3–0), a 64., ill. Vasvári (3–1) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir:
– Nagyon örülök a győzelemnek, a srácok jól dolgoztak, megérdemelten nyertünk. A mai mérkőzésen az első helyzetünket gólra váltottuk, utána már könnyebb dolgunk volt. Az előző találkozókon is megvoltak a lehetőségeink, de kihagytuk őket, mindig hátrányba kerültünk, s nem tudtunk nyerni. A játékunkon van még mit javítani, de most a legfontosabb a három pont megszerzése volt.
Erős Gábor: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, ez rányomta bélyegét az összképre, a ránk jellemző szervezettség ma abszolút nem látszódott. Könnyű lenne a játékosok között bűnbakot keresni, de az első számú felelős természetesen mindenért én vagyok. Meg fogjuk keresni az okokat, melyek miatt az utóbbi időben gyengébb teljesítményt nyújtunk.

Szombaton játszották:
ETO FC Győr–Mosonmagyaróvár 4–0

AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr1392233–15+1829
2. Nyíregyháza Spartacus1384121–10+1128
3. Vasas FC1373329–15+1424
4. Kozármisleny1373324–15+924
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1348115–13+220
6. Kazincbarcika1347215–11+419
7. Budafoki MTE1353514–16–218
8. Gyirmót FC Győr1346318–16+218
9. Pécsi MFC134635–8–318
10. FC Csákvár1352614–13+117
11. Budapest Honvéd1344515–15016
12. Soroksár SC1344513–14–116
13. Szombathelyi Haladás1344515–18–316
14. BVSC Zugló1343611–19–815
15. Tiszakécske1335516–18–214
16. BFC Siófok1333712–20–812
17. Mosonmagyaróvár1313910–31–216
18. FC Ajka1312106–19–135

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik