NB II: Délczeg Gergely visszavonul, másodedzőként folytatja a Haliban

R. Z.R. Z.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 12:56
null
Délczeg Gergely továbbra is jó baratságban van a labdával (Fotó: haladas.hu)
Befejezte labdarúgó-pályafutását Délczeg Gergely, aki a továbbiakban Németh Szabolcs munkáját segíti másodedzőként a Szombathelyi Haladásnál – számolt be róla a zöld-fehér klub honlapja.

Délczeg Gergely labdarúgóként megfordult a REAC, a ZTE, a BFC Siófok, a Bp. Honvéd, a Kisvárda, a Paks és a Dorog csapatában is. Az élvonalban 103 mérkőzésen 21 gólt szerzett, s nyolc európai kupamérkőzésén kétszer eredményes volt. A 34 éves támadó tavaly nyáron igazolt Szombathelyre, ám az ígéretes szezonkezdet ellenére sérülései miatt nem tudott a csapat meghatározó tagjává válni. Délczeg a sérülések miatt döntött a visszavonulás mellett, de a Haladástól nem szakad el, Németh Szabolcs mellett másodedzőként folytatja, hiszen időközben a korábbi másodedző, Paulik István az NB III-as Cigánd vezetőedzője lett.

Megmondom őszintén, már készültem az edzősködére – persze nem így akartam befejezni pályafutásomat. – mondta Délczeg. – Ha egészséges vagyok, még folytatom és játékosként tudtam volna segíteni a csapatnak. Ám így erre nem volt esélyem. Megvan a C-licencem és amikor Kisvárdán futballoztam, egy évet edzősködtem az ottani U10-es csapatnál. Ahogy mondani szokták: amikor egy kapu bezárul, egy másik kinyílik. Németh Szabolccsal régóta jó viszonyban voltam, kapóra jött ez a lehetőség. Természetesen még csak a szakma elején járok és élvezem, hogy nem kell annyit futni, mint a srácoknak… Komolyra fordítva: úgy érzem, edzőként is elfogadtak a fiúk, azt, hogy átálltam a másik oldalra – gördülékenyen megy a közös munka. Jó néhány csapatban megfordultam, sokat tapasztaltam, tudok nekik segíteni, tanácsokat adni. Másrészt be tudom mutatni a gyakorlatokat, és amikor edzésen kevesen voltunk, volt, hogy be is szálltam. Mivel világéletemben csatár voltam, elsősorban a támadók mozgásáért, helyezkedéséért felelek. De folyamatosan képzem magamat, hamarosan újabb edzői tanfolyamot kezdek el.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Balogh Ferenc(Nagykanizsa – kölcsönből vissza),Bartusz Dániel(Tiszaújváros),Bokor Bence(Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza),Bolla Gergő(NK Nafta Lendva – Szlovénia),Borvető Áron(III. Kerület),Csernik Kornél(Soroksár),Hursán György(Pécs),Mursits Roland(Dorog),Nyíri Vince(Dorog),Pálfi Donát(Győri ETO),Rácz Barnabás(FC Eindhoven – Hollandia),Sipos Zoltán(Szolnok),Vanja Zvekanov(szerb-magyar, FK Javor-Matis Ivanjica – Szerbia)
Távozók:Debreceni Zalán(Paksi FC),Dezamits Dominik(Paksi FC),Délczeg Gergely(visszavonult),Guzmics Richárd(?),Holdampf Gergő(DVTK),Kállai Kevin(?),Monori Norbert(?),Pataki Márk(?),Rózsa Dániel(?),Stieber András(?),Szekér Ádám(Tiszakécskei LC),Tóth-Gábor Kristóf(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, majd Pécsi MFC),Tóth Milán(Sturm Graz II – Ausztria)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik