NB II: „Nem véletlen, hogy Bajzát Peti nem rúg gólt”

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 12:33
Elmaradt a várakozásoktól a labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry szereplése. A borsodi együttes csak az 5. helyen áll az őszi szezon után, hátránya négy pont a feljutást jelentő pozícióban álló ZTE-hez képest, ráadásul a csapatnál edzőváltás is volt. A Mezőkövesd érdekes módon hazai pályán gyengélkedett, hiszen otthon csupán az első három összecsapást sikerült megnyernie (az utolsót még augusztusban), aztán öt bajnokin egy döntetlen és négy vereség volt a mérleg.

„Elkeserítő, hogy míg korábban idehaza megfelelően teljesítettünk játékban és eredményességben is, mostanra ez megfordult – értékelt Tóth László szakmai igazgató a klub honlapján. – Ennek keressük az okait. Az Ajka elleni meccs előtt például láttam, hogy Benczés Miklóssal egész héten jól gyakorolt a csapat, de az utolsó pillanatban Rácz Ferenc és Heffler Norbert is kiesett, pedig éppen ők feleltek a támadásokért. Ez némileg magyarázza a botlást. Az igazán fájó viszont a Budaörs és a Siófok elleni mérkőzés. Előbbi meccsnél a köd volt irreális – igaz, az ellenfélnek is –, de főleg a támadóbb csapatot hátráltatta az időjárás. A Siófok ellen pedig a nekünk kedvező statisztika nem jelentkezett gólokban, rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt. Aki nincs idegileg rendben, az nem tud pontos lenni."Tóth László szakmai igazgató a klub honlapján. – Ennek keressük az okait. Az Ajka elleni meccs előtt például láttam, hogy Benczés Miklóssal egész héten jól gyakorolt a csapat, de az utolsó pillanatban Rácz Ferenc és Heffler Norbert is kiesett, pedig éppen ők feleltek a támadásokért. Ez némileg magyarázza a botlást. Az igazán fájó viszont a Budaörs és a Siófok elleni mérkőzés. Előbbi meccsnél a köd volt irreális – igaz, az ellenfélnek is –, de főleg a támadóbb csapatot hátráltatta az időjárás. A Siófok ellen pedig a nekünk kedvező statisztika nem jelentkezett gólokban, rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt. Aki nincs idegileg rendben, az nem tud pontos lenni."

Tóth László az utolsó két találkozóra vette át az együttes irányítását Benczés Miklóstól, ám a Siófoktól elszenvedett vereség mellett a Dunaújváros ellen csak egy pont jött össze, ráadásul a szakmai stáb Bajzát Pétertől is többet várt.

„Dunaújvárosban a kezünkben tartottuk a mérkőzést, de a hazaiak a második félidőben egyszer lőttek kapura és abból gól lett – folytatta Tóth. – A cseréink pedig semmit nem tudtak hozzátenni a játékhoz. Valami hibádzik nálunk, nem létezik, hogy ilyen jó képességű csapat ennyi helyzetet kidolgoz és kihagy! A tizenhatoson belül a kvalitás számít. Nem véletlen például, hogy Bajzát Peti nem rúg gólt: egész félévben sérüléssel bajlódott, így fizikailag nincs jó állapotban és nincs formában. Egy éve nálunk van, de még nem tudta megmutatni, hogy mire képes. Komoly feladat, hogy felhozzuk őt tavaszra és gólokat rúgjon, mert a találatai plusz pontokat jelentenének."

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 15 10 3 2 24–10 +14 33
2. ZTE FC 15 8 3 4 23–14 +9 27
3. Budaörs 15 8 2 5 23–19 +4 26
4. Szeged 2011 15 7 2 6 20–23 –3 23
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 21–18 +3 23
6. Kisvárda 15 6 4 5 29–20 +9 22
7. Aqvital FC Csákvár 15 7 8 25–30 –5 21
8. Dunaújváros PASE 15 5 6 4 21–21 0 21
9. Szolnoki MÁV FC 15 6 2 7 22–22 0 20
10. Balmazújváros 15 5 5 5 18–20 –2 20
11. Soproni VSE-GYSEV 15 6 1 8 23–21 +2 19
12. BFC Siófok 15 5 4 6 19–20 –1 19
13. Szigetszentmiklósi TK 15 4 6 5 22–28 –6 18
14. FC Ajka 15 4 4 7 16–23 –7 16
15. Vác FC 15 3 3 9 12–21 –9 12
16. Soroksár SC 15 2 6 7 12–20 –8 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik