NB II: Kulcsár Kövesden folytatja, Bognár távozhat?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 12:51
Megkezdte a felkészülést a 2014–2015-ös NB II-es bajnokságra a Mezőkövesd-Zsóry. Tóth László a kovesdisport.hu-nak elmondta, hogy biztosan a csapatnál folytatja pályafutását Kulcsár Kornél, Szeles Tamás és Molnár Tamás is, míg Bognár István sorsa kérdéses.

A hétfői első tréningen részt vett Bognár István és Balajti Ádám, de más csapatoknál edzett már Horváth Tamás és Harsányi Zoltán. Szintén nem volt jelen Szalai Vilmos, Fótyik Dominik, Szántai Levente, Takács Péter, George Menougong és Búrány Zoltán sem, a csapattal edzett viszont Barzsó Attila. Tóth László vezetőedző a kovesdisport.hu-nak új játékosok átigazolásáról is beszélt.kovesdisport.hu-nak új játékosok átigazolásáról is beszélt.

CSÖKKENTENÉK A FIZETÉSEKET
Annak ellenére, hogy Tóth László már új játékosok érkezéséről is beszélt, a Nemzeti Sport Online értesülései szerint a klub vezetői egyeztetést kezdtek az élő szerződésű játékosokkal, mert a másodosztályban csökkenni fog a klub költségvetése, így a korábbi fizetéseket is átalakítanák. Információink szerint mintegy húszszázalékos csökkentés jöhet szóba.

„Szeles Tamás Salgótarjánból érkezik, ő védekező középpályás, az Illés Akadémia egyik legtehetségesebb játékosa volt, de nem fogadta el a Haladás szerződését, és az utóbbi egy évben Salgótarjánban játszott – mondta Tóth László vezetőedző. – Nem szakadt el a profi futballtól, remélem Kövesden visszatér oda. Az 1994-es születésű Molnár Gábor is jön, ő Kelet-Magyarország egyik legtehetségesebb játékosa. Kulcsár Kornél szerepelt az élvonalban szombathelyi, kaposvári, pápai színekben, most is volt élvonalbeli ajánlata, de örülünk, hogy bennünket választott. Főleg, hogy Bognár sorsa még nem dőlt el, így neki megfelelő helyettese volna, meccseken viszont nem lesznek egyszerre pályán az NB II-ben. Barzsó Attila tehetségét tiszteljük annyira, hogy megnézzük, de vele csak akkor számolunk, ha meghatározó tagja tud lenni a csapatnak. A pályán van a helye, a futball az élete, jó játékos, de Kulcsárral és Bognárral kell megküzdenie."

Tóth László arról is beszámolt, hogy az első tréningről hiányzó Takács Péterre és George Menougongra mindenképpen számítanak, Búrány Zoltánnal pedig tárgyalnak, vele folyamatban van a megegyezés. Július 14-én Bükre utazik edzőtáborba a csapat, július 16-án az Ajkával, július 19-én a Budapest Honvéddal mérkőzik meg (utóbbival Kispesten), majd július 23-án a Zalaegerszeg, 26-án pedig a Sopron ellen lépnek pályára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők: Kulcsár Kornél (szabadon igazolható, legutóbb Lombard Pápa), Szeles Tamás (SBTC-Puebla), Molnár Gábor (Kazincbarcika)

Távozott/távozhat: Bognár István (DVTK?), Dobos Attila (?), Harsányi Zoltán (Puskás Akadémia FC?), Horváth Tamás (Puskás Akadémia FC?), Kiss Máté (Győri ETO – kölcsönből vissza?), Melczer Vilmos (ZTE FC?), Sigér Dávid (DVSC II – kölcsönből vissza?)

Kiszemeltek: Bodnár László (Kisvárda), Barzsó Attila (Felsőtárkány)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik