NB II: „Az egyéni érdek előbbre való, mint a csapaté”

Vágólapra másolva!
2014.05.10. 12:36
Révész Attila, a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda Master Good szakmai igazgatója a szon.hu-n arra panaszkodott, hogy a szombati, Vasas elleni mérkőzés előtt a sérült és eltiltott játékosokon kívül Nagy Bálintra sem számíthat, akinek a térdében repedést diagnosztizáltak és – bár az orvosok szerint a bajnokság után is elvégezhető lenne a beavatkozás – már most műtétnek veti alá magát, ami miatt el is hagyta a keretet. 

„Sok minden nem szól mellettünk a Vasas elleni mérkőzés előtt, és ahogy mondani szokták, a baj nem jár egyedül – mondta Révész Attila szakmai igazgató a szon.hu-nak. – A múlt heti meccs napján derült ki, hogy Venczel Balázs idegbecsípődés miatt nem játszhat, a középpályás gerincéből továbbra is fájdalom sugárzik a lábába, így rá még most sem számíthatunk. Aztán... Nagy Bálint térdében repedést diagnosztizáltak, a középpályás műtétnek veti alá magát, emiatt már el is hagyta a keretünket. Beszéltem az orvosával, aki szerint a bajnokság után is elvégezhető lenne a beavatkozás, ám Nagy Bálint nem akar kockáztatni. Ilyen ez, amikor nincs kötődése a futballistának, az egyéni érdeke jóval előbbre való, mint a csapaté. A történtek azért is tesznek csalódottá, mert ő volt az egyik olyan labdarúgónk, akit a kötelezően bevetendő fiatalok között tartottunk számon. Ennyit a szövetség fiatalok foglalkoztatását szorgalmazó törekvéseiről, amivel csupán azt érik el, hogy ezek a játékosok jobbára csak visszaélnek a helyzetükkel. Így maradt huszonkét év alatti futballistának Nacsa Péter és Varga Attila, valamint az U21-es keretből csatlakozott hozzánk Koi Balázs."szon.hu-nak. – A múlt heti meccs napján derült ki, hogy Venczel Balázs idegbecsípődés miatt nem játszhat, a középpályás gerincéből továbbra is fájdalom sugárzik a lábába, így rá még most sem számíthatunk. Aztán... Nagy Bálint térdében repedést diagnosztizáltak, a középpályás műtétnek veti alá magát, emiatt már el is hagyta a keretünket. Beszéltem az orvosával, aki szerint a bajnokság után is elvégezhető lenne a beavatkozás, ám Nagy Bálint nem akar kockáztatni. Ilyen ez, amikor nincs kötődése a futballistának, az egyéni érdeke jóval előbbre való, mint a csapaté. A történtek azért is tesznek csalódottá, mert ő volt az egyik olyan labdarúgónk, akit a kötelezően bevetendő fiatalok között tartottunk számon. Ennyit a szövetség fiatalok foglalkoztatását szorgalmazó törekvéseiről, amivel csupán azt érik el, hogy ezek a játékosok jobbára csak visszaélnek a helyzetükkel. Így maradt huszonkét év alatti futballistának Nacsa Péter és Varga Attila, valamint az U21-es keretből csatlakozott hozzánk Koi Balázs."

A Kisvárda szerdán edzőmérkőzést játszott a Cigánddal, és 5–1-re nyert. Az együttes azzal a céllal lépett pályára, hogy begyakorolja a Vasas elleni taktikát, és kipróbálja a Hegedűs Tibor, valamint Fodor András nélküli szerkezetet.

„A tavasz egyik legjobb formában lévő csapatához látogatunk, ráadásul két olyan játékosunk, a sárga lapos eltiltás miatt egyaránt hiányzó Hegedűs és Fodor nélkül, akik ebben a szezonban nálunk egyértelműen kimagasló teljesítményt nyújtanak – tette hozzá Révész Attila. – Nincsenek illúzióink, ebben a helyzetben a tisztes helytállás a legfőbb reményünk, a pontszerzés a csoda kategóriájába tartozna. A Cigánd elleni edzőmeccsen a hétvégi harcmodort gyakoroltuk, és szerdán úgy is sikerült gólokat szereznünk, hogy inkább a védekezésre helyeztük a hangsúlyt. Angyalföldön azért vélhetően nehezebb dolgunk lesz."

A Vasas–Kisvárda mérkőzés 18 órakor kezdődik a Fáy utcában.

AZ NB II 27. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
Május 9., péntek
ZTE–Szolnoki MÁV 0–0
Május 10., szombat

17.30: Tatabánya–Ajka
17.30: Dunaújváros PASE–Kozármisleny
17.30: Cegléd–Gyirmót FC Győr
17.30: Békéscsaba–SZTK-Erima
18.00: Vasas–Kisvárda
18.00: Soproni VSE–Balmazújváros
19.00: Nyíregyháza–Siófok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik