NB II: Cegléden kötött ki a korábbi válogatott Simek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.27. 12:12
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Cegléd szerződtette a korábbi kilencszeres válogatott Simek Pétert, így a középpályás lett a Pest megyeiek első téli új szerzeménye.

A 33 esztendős Simek az elmúlt hetekben a szintén másodosztályú Kisvárdával is tárgyalt, de végül a szabolcsiak anyagi okok miatt nem szerződtették a szabadon igazolható középpályást. anyagi okok miatt nem szerződtették a szabadon igazolható középpályást.

A ceglédiek azonban lecsaptak az ősszel a REAC-ban futballozó Simekre, aki a Cegléd Kecskemét elleni hétvégi felkészülési mérkőzését már a helyszínen tekintette meg, és a hét elején bekapcsolódik a csapat felkészülésébe.

A játékos értesüléseink szerint féléves szerződést ír alá a ceglédi együtteshez.

A korábban tesztelt nyíregyházi páros, Minczér Tibor és Katona György azonban biztosan nem lesz a Cegléd játékosa.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDI VSE-NÉL
Érkezők: Horváth Sándor (FC Hatvan – lejárt a kölcsönszerződése), Simek Péter (szabadon igazolható, legutóbb REAC)
Távozik/távozhat: Juhász Dániel (abbahagyja), Oláh Máté (Maglódi TC – kölcsönbe?)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik