A Ferencváros már jelezte: Lipcsei Péterre edzőként is számítanak

Vágólapra másolva!
2008.08.29. 16:46
Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója csütörtökön felkereste a kórházban a műtét után lábadozó Lipcsei Pétert, a Ferncváros csapatkapitányát, majd a 100%Fradinak nyilatkozva elmondta, a jövőben edzőként is számítanak majd a Békéscsaba ellen súlyos sérülést szenvedő játékosra.
Lipcsei Péter (narancssárgában) akár edző is lehet
Fotó: Németh Ferenc
Lipcsei Péter (narancssárgában) akár edző is lehet
Lipcsei Péter (narancssárgában) akár edző is lehet
Fotó: Németh Ferenc
Lipcsei Péter (narancssárgában) akár edző is lehet

„Örülök, hogy láttam, hogy Péter jól viseli a megpróbáltatásokat, és elszánt a visszatérését illetően. A téli alapozás során visszavárjuk őt a csapatba, hiszen tapasztalatára és játéktudására hatalmas szükségünk van céljaink eléréséhez” – mondta Berki Krisztián a 100%Fradinak.

Az utóbbi időszakban a másodosztályban sínylődő klub meghatározó alakja Lipcsei Péter. A szurkolók nagy kedvence azonban a legutóbbi bajnokin a Békéscsaba ellen súlyos sérülést szenvedett, így az sem biztos, hogy valaha is folytatni tudja profi pályafutását. Berki azonban bizakodó.

„Remélem, a rehabilitáció jól sikerül majd, ám Lipcsei Péter mindenképp az FTC meghatározó alakja marad” – mondta Berki, majd hozzátette: Lipcsei szakmai tudására is szüksége van a nagy múltú klubnak.

„Terry Robinsonnal konzultálva már most elmondtam neki, hogy ha jövőre vagy később a pályafutása befejezése mellett dönt, vagy a sérülés netán erre kényszerítené, edzőként az utánpótlásban már másnaptól számítunk rá” – zárta mondandóját az FTC Zrt.. vezérigazgatója.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik