ZTE: egy hosszabbítást bejelentettek – több is jöhet még

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 08:00
Meshack Ubocioma (balra) opciója életbe lépett, marad Zalaegerszegen (Fotó: ztefc.hu)
A Nemzeti Sport már korábban megírta, hogy a ZTE FC hamarosan több lejáró szerződésű játékosa esetében érvényesíteni fogja opciós hosszabbítási jogát. Közéjük tartozik a nigériai Meshack Ubochioma is, akivel kapcsolatban kedden közölte a zalai klub a hosszabbítás tényét.

 

Igaznak bizonyult korábbi értesülésünk, a ZTE FC egy évvel meghosszabbította nigériai szélsője, Meshack Ubochioma szerződését.

Klubunk a mai napon lehívta támadónk opcióját, így szerződése egy évvel meghosszabbodott” – írja a a ztefc.hu.

A 22 éves támadó 2020 óta a ZTE játékosa, de másfél évet kölcsönben a szlovén NK Naftánál töltött. Az NB I-ben 79 meccsen kilenc gólt és öt gólpasszt ért el. Ebben az idényben 16 meccsen szerepelt, egy gólt szerzett, ám Márton Gábor vezetőedző érkezése óta kevesebb lehetőséget kap, tavasszal csak négy bajnokin játszott, mindegyiken csereként. A klub ennek ellenére érvényesítette opciós hosszabbítási lehetőségét.

Korábbi cikkünkben jeleztük, ugyanilyen opciós hosszabbítás várható az ukrán védő, Olekszandr Szafronov esetében, míg az MTK-tól kölcsönkapott Várkonyi Bence ügyében kivásárlási opciója van a ZTE-nek, amivel szintén élni kíván a klub. Továbbá a vezetőség hosszabbítana horvát csatárával, Antonio Mancéval is. Az NB I góllövőlistáján 15 góllal második helyen álló támadónak csak jövő nyáron jár le a szerződése, de nem meglepő, hogy a teljesítménye láttán szeretnék hosszabb távon Zalaegerszegre kötni Mancét. 

A lejáró szerződésű játékosok közül, ahogy korábban megírtuk, Bedi Bence biztosan távozik a klubtól és ugyanez várható a 36 éves horvát Zoran Lesjak esetében is. Kérdéses még a két lejáró szerződésű kapus, Gyurján Bence és Dombó Dávid sorsa is, bár utóbbit alighanem megtartaná a klub, hiszen tavasszal kulcsembernek számított. Ellenben szinte biztosnak tűnik a három kölcsönjátékos, Gruber Zsombor, Yohan Croizet és a görög Sztefanosz Evangelu távozása. 

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A ZTE FC-NÉL
Érkezik: Várkonyi Bence (MTK – kölcsön után végleg)
Kölcsönből visszatérhet: Huszti András (Újpest), Szalay Szabolcs (Vasas), Soltész István (Budafok), Klausz Milán (Szeged), Papp Csongor (Vasas), Papp László (Mosonmagyaróvár)
Távozik: Bedi Bence (lejár a szerződése)
Kölcsönből visszatér klubjához: Gruber Zsombor (Ferencváros), Yohan Croizet (francia, Újpest),  Sztefanosz Evangelu (görög, NK Osijek – Horvátország)
Távozhatnak/lejár a szerződésük: Dombó Dávid, Gyurján Bence, Zoran Lesjak (horvát)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik