Újpest: „Ki tudja, lehet, hogy egyszer a Real Madridban kötök ki”

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 19:19
null
Aboubakar Keita gyermekként annyira nem volt odáig a futballért (Fotó: Újpest FC)
Hosszabb interjút adott az Újpest FC honlapjának a télen érkezett Aboubakar Keita. A karrierje során Dániában, Svédországban, Norvégiában, Belgiumban és Izraelben is futballozó elefántcsontparti labdarúgó mesélt pályafutása korábbi szakaszáról, de elárulta azt is, hogy egyik legjobb barátja a lila-fehérek ősi riválisánál, a Ferencvárosnál játszó Habib Maiga.

A 26 éves Aboubakar Keita elárulta, Elefántcsontparton nagy családja van, nyolcan vannak testvérek (van egy ikertestvére is), az öt fiúból pedig mindenki focizik, de ez nem is csoda, ugyanis édesapjuk is labdarúgó volt, ráadásul kétszeres válogatottnak mondhatta magát.

A védőként és középpályásként is bevethető Keita felidézte, kisgyermekként annyira nem élvezte a labdarúgást, de barátai és apja rávették, hogy menjen el az egyik leghíresebb ghánai akadémia, a Liberty kiválasztójára, ahol végül kiválasztották.

Keita ezt követően a korosztályos válogatottal egy franciaországi tornán szerepelt, ahonnan a Caenhez ment próbajátékra, de közben kapott egy lehetőséget Koppenhágából.

Tulajdonképpen azt sem tudtam, mi az a Dánia, elefántcsontpartiként kézenfekvő Franciaországban játszani, ismerem a nyelvet, sok barátom volt ott, így nem hajlottam Dánia felé, de végül ott kötöttem ki

mondta Keita, kitérve arra is, hogy már a ghánai akadémiára is a családja nélkül, teljesen egyedül ment, s tinédzserként csöppent egy teljesen más világba.

Az elefántcsontparti játékos elsősorban középpályásnak tartja magát, de ahogy izraeli csapatánál, Újpesten is inkább belső védőként számoltak eddig vele.

Keita elmondta azt is, mivel Real Madrid-szurkoló, kedvenc játékosa Toni Kroos, de példaképe két elefántcsontparti legenda, Yaya Touré és Didier Drogba, kedvenc bajnoksága pedig a Premier League.

Keita először jár Magyarországon, de tudta, hogy hazánk egyik legnépszerűbb klubjához igazol.

„Tisztában voltam vele, ugyanis az egyik legjobb barátom a Ferencvárosban játszik, Habib Maiga. Egészen kiskorunktól ismerjük egymást, majd a korosztályos válogatottakban is együtt játszottunk, ő utána a Saint-Étienne-hez került, én az FC Köbenhavnhoz. De ismerem Nicolás Stefanellit is a Fehérvárból, akivel meg az AIK-ban játszottam együtt. Több ismerősöm is játszott már az NB I-ben, mindannyian azt mondták, hogy egy fizikális, de azért játszós bajnokság, és ha itt megmutatod, mit tudsz, akkor ugródeszkának is jó lehet. Engem kissé emlékeztet a skandinávhoz, jó ligának tartom, aztán ki tudja, lehet, hogy egyszer a Real Madridban kötök ki” – zárta szavait Keita.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik