Október után nyert ismét odahaza az Újpest!

Vágólapra másolva!
2024.03.03. 19:04
Fotó: Koncz Márton
A labdarúgó NB I 23. fordulójában az Újpest 2–0-ra legyőzte odahaza a Fehérvárt.

 

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ
Újpest FC–Fehérvár FC 2–0 (Tajti 75., Ambrose 78.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3201 néző. Vezette: Bogár

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Javítási lehetőség – ezt jelenthette a vasárnap esti bajnoki mérkőzés mindkét csapatnak. Az Újpest FC pontosan egy héttel a Fehérvár elleni összecsapás előtt hazai pályán kapott ki 5–0-ra a Ferencvárostól, majd csütörtökön százhúsz perces küzdelem után a Magyar Kupától is el kellett búcsúznia, a Paks ejtette ki. A piros-kékek Diósgyőrben kaptak ki 4–0-ra az előző fordulóban, de azt a mérkőzést döntően befolyásolta a korábbi újpesti Csongvai Áron korai kiállítása, aki így nem léphetett pályára exklubja ellen.

A kezdés után azonnal feltűnt, hogy a két csapat az egyre divatosabb három belső védős, két szélső és három belső középpályással kialakított hadrendben kezdi a mérkőzést, így az lehetett a kérdés, ezt a formát melyik oldalon tudják jobban megtölteni tartalommal.

Éppen tíz perc telt el a mérkőzésből, amikor kialakult az első nagy helyzet: Nejc Gradisar lépett ki teljesen egyedül, de Banai Dávid hárított. Százszázalékos lehetőség volt, amelyet úgy tudott kialakítani a vendégcsapat, hogy a labdaszerzést követően azonnal megindult, s bár a pálya középső részén több hazai játékos is helyezkedett, ott mégis lyukas volt az együttes, így két pontos, gyors, lapos passzal ziccerbe kerültek a vendégek.

Ugyancsak a fehérváriak szlovén légiósa volt a főszereplő néhány pillanattal később, amikor erőteljes lövése után a labda a lécen csattant, és a félidő derekán harmadszor is gólt szerezhetett volna. Ekkor ugyanaz történt, mint az első helyzetnél: könnyelmű újpesti labdavesztés a pálya középső részén, gyors fehérvári megindulás, két lapos passz, és már csak Banai Dávidban bízhattak az újpestiek… A kapus ekkor is meg tudta menteni csapatát, de az egyértelmű volt, ezzel a játékkal nem sokra mennek a lila-fehérek. A fővárosiak alig tudták megtartani a labdát a fehérváriak térfelén, a tizenhatoson belülre pedig nagyon ritkán keveredtek el, vagyis az első félidőben úgy tűnt, a Vidi játéka tartalmasabb, és bár gól nem született, egyértelműen a vendégcsapat akarata érvényesült.

Tóth Balázs is megmutatta, jó formában van, nem csak újpesti kollégája – a Vidi kapusa Peter Ambrose nagy helyzeténél védett bravúrral, de a második félidő Banai Dávid-védéssel kezdődött, ekkor Katona Mátyás próbálkozott.

S ahogy lenni szokott, hiába volt csaknem egy órán keresztül sokkal közelebb a vezető gólhoz a Fehérvár, az Újpest talált be a hálóba. Fontos előzmény volt, hogy az eltiltott Mészöly Gézát helyettesítő Víg Péter hármas cserére szánta el magát, és a kispadról beszállók közül Tajti Mátyás fejezte be a lendületes hazai támadást. Majd azonnal jött a második gól, ugyanis a Fehérvár kockázatot vállalva azonnal kinyílt, így a szintén csereként pályára lépő Csoboth Kevinnek volt területe felgyorsulni egy kiugratást követően, majd Peter Ambrose fejezte be az akciót.

A piros-kékeknek nem sok idejük maradt reagálni, főleg úgy, hogy ismét egy csereember, Branko Pauljevics vette ki a részét a sikerből, amikor tizenegyest harcolt ki, igaz, Tajti lövését Tóth Balázs hárította. A Vidi már nem tudott újítani, így az Újpest nagyon fontos három pontot szerzett. 2–0

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

1. Paksi FC23154442–26+16 49 
2. Ferencvárosi TC22153459–22+37 48 
3. Fehérvár FC23123842–34+8 39 
4. Puskás Akadémia2398637–26+11 35 
5. Debreceni VSC2395931–29+2 32 
6. MTK Budapest23941029–44–15 31 
7. Kecskeméti TE23931132–36–4 30 
8. Diósgyőri VTK2285935–3529 
9. Zalaegerszegi TE23841133–43–10 28 
10. Újpest FC23831229–47–18 27 
11. Kisvárda23621524–36–12 20 
12. Mezőkövesd23541421–36–15 19 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik