Sztankovics 50 tavaszi gólt vár a Varga, Pesics, Kodro triótól

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.02.03. 18:03
Dejan Sztankovics csak a szögletből kapott góllal volt elégedetlen (Fotó: Kovács Péter)
A Ferencváros 3–1-re legyőzte idegenben a Kisvárdát a labdarúgó NB I 18. fordulójában, így átmenetileg az élre állt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Dejan Sztankovics sikeres szezonkezdetről beszélt.

„Jó eredménnyel fontos három pontot szereztünk. Az első tizenöt-húsz percben még be volt húzva a fék, sok labdát veszítettünk, de aztán magunkra találtunk, lőttünk egy gólt még a szünet előtt, ráadásul Pesics rúghatott volna még egyet. Sajnálatos, hogy a második játékrészben szögletből kaptunk gólt, nagyon nem szeretek rögzített szituációból gólt kapni, fontos, hogy a jövőben jól reagáljuk le ezeket a pontrúgásokat. Ez volt az első meccsünk, de van még hat ebben a hónapban. Örülök, hogy Loncar és Habib kezdő lehetett, és annak is, hogy Vargát hosszú kihagyás után becserélhettem, ráadásul bemutatkozhatott Edgar és Tóth is.”

Kollégánk arról kérdezte: mit profitálhat az FTC abból, hogy Varga Barnabás, Alekszandar Pesics és Kenan Kodro személyében három gólerős csatár található a keretben?

„Sok gólra számítok tőlük, és remek rotációs lehetőséget biztosítanak. Három csatárról beszélünk, de különböző stílust képviselnek. Az edző csak örülhet, ha három ilyen különböző stílusú csatár van a tarsolyában. Jó teljesítményt várok tőlük, hiszen sok gólra van szükségünk, akár ötvenet is szívesen látnék tőlük, hiszen három fronton szeretnék egyszerre helytállni.”

 

A Kisvárda vezetőedzője, Feczkó Tamás szerint csapata nagyon jól kezdte a találkozót.

„A támadózónában labdákat tudtunk szerezni, csak sajnos helyzeteket nem tudtunk kialakítani. Bosszantó, hogy az első félidő végén ilyen gólt kaptunk, mert nem volt benne a játék képében. A szünet után nagyobb kockázatot vállaltunk fel. Örülök, hogy a második kapott gól után ilyen mentális erőről tettünk tanúbizonyságot, de aztán a harmadik gól már eldöntötte a mérkőzést.”

Arról kérdeztük a szakembert: mikor láthatjuk a pályán a háromszoros brazil válogatott Wellingtont, illetve mit jelenthet ő egyáltalán a Kisvárdának?

„Bízom benne, hogy legalább annyit fog jelenteni, mint Marquinhos a Fradinak. Az pedig, hogy mikor mutatkozhat be, a fizikai állapotától függ, jelenleg még nem tudom megmondani.”

NB I
18. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC 1–3 (Mesanovic 65., ill. Abu Fani 42., Loncar 61., Pesics 70.)

ONLINE TUDÓSÍTÁS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT! 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik