NB I: Nem játszottunk jól, csak csúsztunk-másztunk – Feczkó Tamás

Vágólapra másolva!
2024.02.18. 09:31
A Kisvárda győztes gólja (Fotó: Árvai Károly)
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 21. fordulójában mutatkozott be a Mezőkövesd Zsóry hétközben kinevezett vezetőedzője, Milan Milanovics, de a szerb szakember nem lehetett igazán elégedett a Kisvárdától elszenvedett vereséget követően. Kollégája, Feczkó Tamás érthetően valamelyest vidámabban értékelte a 2–1-re megnyert találkozót.

Milan Milanovics, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője

– Hogyan értékeli első, vereséggel végződő NB I-es mérkőzését?
– A harmadik percben szerzett gól után érthetetlenül visszaálltunk, nem sikerültek a támadásaink, nem működött a letámadás sem. Sajnos csak a második kapott gól után kezdtünk el játszani, ám nagy gólszerzési lehetőségeink nem akadtak. A középpálya nem teljesített jól és a szélsőjáték is akadozott, mindkét területen javulni kell.
– A korai szerzett gól jelentette mentális előnyt miért nem tudta jobban kihasználni a csapata?
– Magam sem értem, miért nem lovagoltuk meg a helyzetet, erőt kellett volna adnia a csapatnak, ehelyett negatívan hatott a játékosaimra. Nem vagyunk mentálisan a legjobb állapotban, úgyhogy remélem, sikerül felrázni a társaságot. Úgy láttam, a labdarúgók mindent megtettek, ez biztosan így lesz a közeljövőben is, de egy győzelem nagyot lendítene az együttesen.
– Christian Gomis a második kapott gólt megelőzően mintha nem akart volna futni…
– Nem szeretnék egyéni értékelésbe bocsátkozni, vissza kell néznem a mérkőzést. Előfordulhat, hogy valaki a maximumra törekszik, de nem mutatkozik meg a teljesítményén az erőfeszítés.

Feczkó Tamás, a Kisvárda Master Good vezetőedzője

– Hátrányból fordítva szerezték meg első győzelmüket a szezonban.
– Rémálomszerű volt a kezdés, kellett tíz-tizenöt perc, mire magunkhoz tértünk a tizenegyesből kapott gól után, de örültem, hogy átvettük a kezdeményezést és helyzeteket dolgoztunk ki. Már az első félidőben is volt lehetőségünk a fordításra, de így sem bánkódunk, hogy a fordulás után szereztük meg a győztes gólt. Ezután nem játszottunk jól, csak csúsztunk-másztunk, de az utolsó húsz percben látottak többet érnek nekem, mint a mutatott játék, mert a játékosok bizonyították, hogy tudnak küzdeni egymásért.
– Mekkora kihívás volt felkészülni a Mezőkövesdből a hétközi edzőváltás után? Azt kapta az ellenféltől, amire számított, vagy reagálni kellett a játékára?
– Nem volt egyszerű, hiszen egy új edző kinevezésével nem lehet tudni, mire számíthatunk. Gondolkodtam, ha én lennék az ellenfél edzője, a keretet elnézve milyen játékrendszerben küldeném pályára az együttest, illetve visszanéztük a szakember előző csapatainál alkalmazott taktikáját, és egyéni videókkal készítettük fel a játékosainkat.
– Jelenthet fordulópontot egy ilyen siker?
Nagyon bízom benne! Utol kell érnünk a mezőnyt, és hiszem, hogy sikerül.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Mezőkövesd–Kisvárda 1–2 (Drazsics 3. – 11-esből, ill. Filipovic 27., Cipetic 57.)
Mezőkövesd, Városi Stadion. Vezette: Berke

A mérkőzés szöveges tudósítása itt olvasható.

1. Paksi FC

21

13

4

4

39–26

+13 

43 

2. Ferencvárosi TC

20

13

3

4

52–22

+30 

42 

3. Fehérvár FC

20

11

3

6

41–28

+13 

36 

4. Puskás Akadémia

20

8

7

5

30–23

+7 

31 

5. Kecskeméti TE

21

9

3

9

31–31

30 

6. Debreceni VSC

20

8

5

7

30–27

+3 

29 

7. MTK Budapest

20

8

4

8

25–35

–10 

28 

8. Diósgyőri VTK

20

7

4

9

30–34

–4 

25 

9. Zalaegerszegi TE

21

7

4

10

30–41

–11 

25 

10. Újpest FC

21

7

3

11

27–42

–15 

24 

11. Kisvárda

21

5

2

14

23–35

–12 

17 

12. Mezőkövesd

21

4

4

13

19–33

–14 

16 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik