Mészöly Géza diósgyőri győzelemmel tért vissza a Újpest kispadjára!

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2024.02.11. 14:40
Fotó: Kovács Péter
A labdarúgó NB I 20. fordulójában a Diósgyőr 2–1-re kikapott odahaza az Újpesttől.

 

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2 (Edomwonyi 50., ill. Radosevics 17., Mörschel 73.)
Diósgyőr, DVTK Stadion, 7581 néző. Vezette: Antal

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

Előre nem tervezett utcai kergetőzéssel hangoltak a helyi szurkolók a Diósgyőr-Újpest bajnoki mérkőzésre. Helyi suhancok egy lila sálba burkolódzó párt támadtak meg, előbb verbálisan, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal sértegették, majd fizikai atrocitásba csapott át a gyűlölet. Erre már a rend őrei is felfigyeltek, s a fiatalok után vetették magukat, akik bátor oroszlánokból egy csapásra gyáva nyulakká vedlettek át, és a villamossínek között sprintereket megszégyenítő gyorsasággal menekültek. Bár többségnek sikerült lelépnie, ám egyikük sem juthatott be a mérkőzésére. Pedig nem mindennapi összecsapásra volt kilátás, a DVTK és az Újpest is vezetőedzőt cserélt, igaz, a hazaiak már a tavaszi első forduló előtt, míg a vendégek tizenkét év után csütörtökön csábították vissza a kispadra Mészöly Gézát. Mindkét csapat vezetői abban bíznak, hogy valami új, valami más, valami jobb következik az eddigi botladozás után.

A szurkolótáborok mindenesetre nem hagyták cserben a csapatukat, a mérkőzés kezdetére valamivel több mint hétezer embert regisztráltak a rendezők, s a vendégszektor is csaknem megtelt, hatalmas transzparenssel köszöntötte a „nagy visszatérőt”. Az újpesti drukkerek ráadásul már a 17. percben elmondhatták, nem hiába utaztak Budapesttől 180 kilométert, ugyanis Csoboth Kevinék formás akció végén megszerezték a vezetést. Mészöly Géza vezetőedző három nap alatt ugyan nem tett csodát, a rendelkezésére álló keretből megpróbálta a legjobb fizikai és mentális állapotban lévő labdarúgókat pályára küldeni, akik – bár semmivel sem lettek jobb futballisták mint korábban – jóval harcosabban, fegyelmezettebben futballoztak az új szakvezető érkezése után. Ennek a hozzáállásnak tudható be a vezetés megszerzése is. A 29. percben Tamás Krisztián sérülése miatt változtatnia kellett Mészölynek, a csatár George Ganeát visszarendelte a védelem bal oldalára, míg a csereként beálló Matija Ljujics Csoboth mellé került. Mészöly a félidő hajrájára érezte, elkél a segítség a kispadról is, így aztán fel-alá járkálva a vonal mellett hangos szóval űzte-hajtotta övéit. Kellett a biztatás, ugyanis a hazai együttes nagyobb sebességre kapcsolt, s helyzetei alapján nemcsak az egyenlítésre, hanem a vezetés megszerzésére is lehetősége nyílt.

A szünetben hármat is cserélt Simon Miklós, a hazaiak megbízott vezetőedzője, amire nehezen reagált az ellenfél. Alig folytatódott a játék, máris egyenlített (Edomwonyi) az egyre inkább belelendülő DVTK. Egy csapásra izgalmasabbá, változatosabbá vált a találkozó, előbb a Diósgyőr rohamozott, majd a mérkőzés hajrájára az Újpest veselkedett neki, s egy jobb oldali szöglet után másodszor is megszerezte a vezetést. Persze ehhez a hazai védelem rendezetlensége is kellett, no meg az, hogy vélhetően nem voltak „leosztva” az emberek. Simon Miklós zsebre dugott kézzel állva a kispad előtt rezignáltan vette tudomásul az újpesti vezetést (Mörschel), majd a vendéggyőzelmet – pedig a végére a lilák láthatóan elkészültek az erejükkel.

Mészöly Géza győzelemmel tért vissza az újpesti kispadra, október 21-e óta először nyert bajnoki meccset a lila-fehér alakulat. S ha javul a labdarúgók erőnléte, összjátéka, a csapat idővel megindulhat felfelé a tabellán. 1–2

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

1. Paksi FC20134336–22+14 43 
2. Ferencvárosi TC20133452–22+30 42 
3. Fehérvár FC20113641–28+13 36 
4. Puskás Akadémia2087530–23+7 31 
5. Debreceni VSC2085730–27+3 29 
6. MTK Budapest2084825–35–10 28 
7. Kecskeméti TE2083930–31–1 27 
8. Diósgyőri VTK2074930–34–4 25 
9. Újpest FC20731027–41–14 24 
10. Zalaegerszegi TE19631025–37–12 21 
11. Mezőkövesd19431217–30–13 15 
12. Kisvárda20421421–34–13 14 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik