NB I: Sajbán Máté is tudja, gólra van szüksége csapatának a DVTK ellen

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.12.03. 08:51
null
Sajbán az utóbbi meccseken visszakerült a zalai kezdőbe (Fotó: Szabó Miklós)
A zalaiak támadója, Sajbán Máté érzi, a kieső helyen lévő ZTE FC-re nem vár könnyű mérkőzés Diósgyőrben.


Kieső helyről várja a DVTK elleni meccset a Zalaegerszeg. A zalaiak múlt hétvégén Yohan Croizet góljával hiába vezettek, végül kikaptak hazai pályán a Debrecentől (1–2), s a Mezőkövesd Újpest elleni győzelmével vonal alá csúszott a csapat.

„Még messze van a bajnokság vége, nem annyira nagy a baj – mondta lapunknak Sajbán Máté, a ZTE FC támadója. – Nyilván nem szeretnénk tartósan a kiesőzónában maradni, az idei évből hátralévő három meccsen minél több pontot akarunk szerezni, el kell indulnunk felfelé. A hétvégén jó esélyünk volt három pontot szerezni, de hiába vezettünk a Debrecen ellen, sajnos kikaptunk. Való igaz, fölényben játszott a DVSC, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, magunknak tettük nehézzé a meccset.”

A ZTE legutóbbi öt bajnokijából négyet elveszített (Paks 2–5, Kecskemét 1–3, MTK Budapest 0–2, Debrecen 1–2), a hétvégén pedig Diósgyőrbe utazik.

„Mindenképp jót tenne egy győzelem, talán megindítana előre. Vasárnap nem lesz könnyű dolgunk, nem titok, hogy nehéz Diósgyőrben játszani, igaz, én szeretem az ilyen forró hangulatú mérkőzéseket, és azt, ha sok szurkoló van a stadionban. Nyernünk kell, már csak azért is, hogy az önbizalmunk visszajöjjön, és magabiztosan várhassuk az év hátralévő részét. Ami a hétvégi Diósgyőr elleni bajnokit illeti, talán hasonló lesz a meccs képe, mint a Loki ellen. A DVTK is szereti birtokolni a labdát, jó támadói vannak, de ha tudunk javulni, akkor bőven lehet keresnivalónk. Az biztos, hogy van min javítani, főleg csapatvédekezésben.”

Sajbán Máté a nyáron érkezett Zalaegerszegre Paksról, biztosan furcsa számára ránézni a tabellára, hiszen míg volt együttese listavezető, addig jelenlegi csapata kieső helyen van.

„Természetesen nézem az NB I eredményeit és a meccseket, de legfőképp a Zalaegerszeggel foglalkozom. Ami nagy probléma, hogy le vagyunk maradva a középmezőnytől, és nem egy-két pont hátrányunk. Ám azért dolgozunk keményen, hogy mielőbb elkezdjük gyűjtögetni a pontokat, és meginduljunk felfelé a tabellán.”

A 27 éves támadó az idény elején alapember volt új csapatában, majd egy időre kikerült a kezdőből, ám a legutóbbi három bajnokin ismét az első perctől ott volt a pályán.

„A nyár végén komoly átalakuláson esett át a keret, emiatt változott a felállásunk, ami nem kedvezett nekem. Ám sikerült Boér Gábornál visszaverekednem magamat a kezdőcsapatba, és Márton Gábornál is a kezdőbe kaptam helyet az első meccsén. Szeretnék bent maradni a csapatban, remélem gólokkal tudom segíteni a Zalaegerszeget. Akár már a hétvégén Diósgyőrben...”

NB I, 2023–2024, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
December 2., szombat
Kecskeméti TE–MTK Budapest 1–2Kecskemét,Széktói StadionRúsz Márton1824
Fehérvár–Puskás Akadémia 3–1Székesfehérvár,Sóstói StadionBognár Tamás2172
Kisvárda–Debreceni VSC 0–0Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba
2050
December 3., vasárnap
12.45:Újpest–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
15.15:Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv:M4 Sport)Miskolc,DVTK ArénaVad II István
17.45:Ferencváros–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaKáprály Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35–16 +19 26
3. Fehérvár FC 15 7 3 5 31–24 +7 24
4. Debreceni VSC 15 7 3 5 23–19 +4 24
5. Puskás Akadémia 15 6 6 3 24–20 +4 24
6. MTK Budapest 15 6 3 6 16–24 –8 21
7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
8. Kecskeméti TE 15 6 2 7 24–25 –1 20
9. Újpest FC 14 6 2 6 22–28 –6 20
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Kisvárda 15 3 2 10 14–25 –11 11
12. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik