NB I: a Paks négy rangsorban is megelőzi a Fradit – tabellaparádé

Vágólapra másolva!
2023.12.21. 13:33
null
A paksiak így örültek a 16. fordulóban a Ferencváros legyőzésének, amivel őszi elsők lettek (Fotó: Török Attila))
A labdarúgó NB I őszi szezonját követően, szokásunkhoz híven ezúttal is különböző sorrendekbe helyeztük a 12 csapatot az eddigi teljesítményük alapján. Összesen kilenc tabellán helyeztük sorrendbe a csapatokat.

 


Az NB I-et 17 forduló után a Paksi FC vezeti egy ponttal megelőzve a 2. helyen álló, címvédő Ferencvárost és néggyel a 3. Fehérvárt. Ugyanakkor a tolnaiak nem csak a hagyományos pontszámítás alapján előzik meg a Fradit, ugyanis három másik tabellán is az FTC előtt végeztek.

A Paks pályaválasztóként öt ponttal többet szerzett (22–17), mint a Fradi, még úgy is, hogy eggyel kevesebb meccse volt hazai pályán, mint a fővárosiaknak, akik a vendégként játszott meccseik alapján csak 4. helyen állnak. A Paks a 2., az élen pedig a Fehérvár áll, de a piros-kékek játszották a legtöbbet otthon a Kisvárda elleni, a 8. fordulóban felcserélt pályaválasztói jog miatt. A Paks a pályaválasztóként szerzett gólok (19–17) és a pályaválasztóként kapott kevesebb (5–6) gól rangsorában is a Ferencváros előtt áll.

A pontállás alapján utolsó Kisvárda további három sorrendben végzett az utolsó két hely valamelyikén. Vendégként a kisvárdaiak szerezték a legkevesebb pontot, négyet, holtversenyben a Kecskeméttel. A mezőkövesdiek (17) után a kisvárdaiak szerezték a legkevesebb gólt a bajnokságban (19), és ők kapták idegenben a legtöbb gólt (20-at) az Újpest után, amely az utolsó fordulóban éppen Kisvárdán szenvedett 4–0-s vereséget.

A 11. helyen telelő ZTE szerezte pályaválasztóként a legkevesebb pontot (ötöt), és a zalaiak kapták összességében idegenben (36) és otthon is (21) a legtöbb gólt. Pályaválasztóként pedig a ZTE-nél kevesebb gólt (10) csak az MTK (9) szerzett.

NB I ÁLLÁSA
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8

14

 

TABELLA A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT SZERZETT PONTOK ALAPJÁN
1. Fehérvár FC 10 7 2 1 29–14 +15 23
2. Paksi FC 8 7 1 19–5 +14 22
3. Debreceni VSC 8 6 2 16–8 +8 18
4. Ferencvárosi TC 9 5 2 2 17–6 +11 17
5. Kecskeméti TE 9 5 2 2 16–10 +6 17
6. Újpest FC 9 5 1 3 17–14 +3 16
7. Diósgyőri VTK 9 4 2 3 15–12 +3 14
8. MTK Budapest 8 4 2 2 9–14 –5 14
9. Puskás Akadémia 9 2 6 1 11–9 +2 12
10. Kisvárda 7 3 1 3 11–7 +4 10
11. Mezőkövesd 8 3 5 11–14 –3 9
12. Zalaegerszegi TE 8 1 2 5 10–21 –11 5

 


TABELLA A VENDÉGKÉNT SZERZETT PONTOK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 8 5 1 2 25–13 +12 16
2. Puskás Akadémia 8 5 1 2 16–11 +5 16
3. Paksi FC 9 3 3 3 13–16 –3 12
4. MTK Budapest 9 3 2 4 12–14 –2 11
5. Zalaegerszegi TE 9 3 1 5 11–15 –4 10
6. Diósgyőri VTK 8 3 1 4 11–16 –5 10
7. Fehérvár FC 7 2 1 4 7–10 –3 7
8. Debreceni VSC 9 1 4 4 9–14 –5 7
9. Mezőkövesd 9 1 3 5 6–12 –6 6
10. Újpest FC 8 1 2 5 7–21 –14 5
11. Kecskeméti TE 8 1 1 6 9–19 –10 4
Kisvárda 10 1 1 8 8–20 –12 4

 


TABELLA A SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
2. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
3. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
6. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
8. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
9. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
11. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
12. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15

 

TABELLA A KAPOTT GÓLOK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
2. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
3. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
4. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
5. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
6. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
7. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
8. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
10. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
11. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
12. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15

 

TABELLA A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
1. Fehérvár FC 10 7 2 1 29–14 +15 23
2. Paksi FC 8 7 1 19–5 +14 22
3. Ferencvárosi TC 9 5 2 2 17–6 +11 17
Újpest FC 9 5 1 3 17–14 +3 16
5. Debreceni VSC 8 6 2 16–8 +8 18
Kecskeméti TE 9 5 2 2 16–10 +6 17
7. Diósgyőri VTK 9 4 2 3 15–12 +3 14
8. Kisvárda 7 3 1 3 11–7 +4 10
Puskás Akadémia 9 2 6 1 11–9 +2 12
Mezőkövesd 8 3 5 11–14 –3 9
11. Zalaegerszegi TE 8 1 2 5 10–21 –11 5
12. MTK Budapest 8 4 2 2 9–14 –5 14

 

TABELLA A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT KAPOTT GÓLOK ALAPJÁN
1. Paksi FC 8 7 1 19–5 +14 22
2. Ferencvárosi TC 9 5 2 2 17–6 +11 17
3. Kisvárda 7 3 1 3 11–7 +4 10
4. Debreceni VSC 8 6 2 16–8 +8 18
5. Puskás Akadémia 9 2 6 1 11–9 +2 12
6. Kecskeméti TE 9 5 2 2 16–10 +6 17
7. Diósgyőri VTK 9 4 2 3 15–12 +3 14
8. Fehérvár FC 10 7 2 1 29–14 +15 23
Újpest FC 9 5 1 3 17–14 +3 16
Mezőkövesd 8 3 5 11–14 –3 9
MTK Budapest 8 4 2 2 9–14 –5 14
12. Zalaegerszegi TE 8 1 2 5 10–21 –11 5

 


TABELLA A VENDÉGKÉNT SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 8 5 1 2 25–13 +12 16
2. Puskás Akadémia 8 5 1 2 16–11 +5 16
3. Paksi FC 9 3 3 3 13–16 –3 12
4. MTK Budapest 9 3 2 4 12–14 –2 11
5. Zalaegerszegi TE 9 3 1 5 11–15 –4 10
Diósgyőri VTK 8 3 1 4 11–16 –5 10
7. Debreceni VSC 9 1 4 4 9–14 –5 7
Kecskeméti TE 8 1 1 6 9–19 –10 4
9. Kisvárda 10 1 1 8 8–20 –12 4
10. Fehérvár FC 7 2 1 4 7–10 –3 7
11. Újpest FC 8 1 2 5 7–21 –14 5
12. Mezőkövesd 9 1 3 5 6–12 –6 6

 

TABELLA A VENDÉGKÉNT KAPOTT GÓLOK ALAPJÁN
1. Fehérvár F
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik