DVTK: „Minél több, a régiónkból származó fiatalt szeretnék látni a csapatban”

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.12.28. 10:32
null
Fotó: DVTK
Évzáró interjút adott a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK honlapjának Bajúsz Endre. A DVTK sportigazgatója erősítésekről, a fiatalszabály alkalmazásáról, a külföldi játékosokról, és az akadémiai szabályoknak való megfelelésről is szót ejtett a beszélgetés során.

 

„Középső védőt feltett szándékunk igazolni, amire rendelkezünk is a megfelelő anyagi fedezettel, hiszen Julien Célestine távozását követően csak három játékos marad ebben a pozícióban, pedig négy lenne az ideális. Elsődleges kiszemeltünk egy magyar játékos, ám másnak is megakadt rajta a szeme, és némi nemzetközi érdeklődés is mutatkozik, tehát nem lesz egyszerű dolgunk. De szemmel tartjuk a piacot, és a megfelelő időben reagálunk az fejleményekre. Kapus is érkezik, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke, Bánhegyi Bogdán ősszel a kooperációs kölcsön keretében Kazincbarcikán edzett, tavasszal viszont Diósgyőrben kezdi meg a felkészülést. Rajtuk kívül még két-három érkezővel számolunk, de csak abban az esetben, ha lesznek távozók is, mert tartanunk kell magunkat a szoros költségvetéshez” – árulta el a várható téli játékmozgás kapcsán Bajúsz Endre, aki a hosszú távú játékospolitikai elképzelésekre is kitért.

„Az idő előrehaladtával minél több miskolci, borsodi, a régiónkból származó fiatalt szeretnék látni az első csapatban. Ehhez kell a közös munka Kuznyecov Szergejjel és Simon Miklós akadémiai szakmai igazgatóval, és ehhez kérjük a szurkolóink segítségét is, hogy mindenben támogassák a csapatot, mert az építkezéshez idő kell.”

A nyáron igazolt légiósok kapcsán Bajúsz elmondta: „Hívtunk magyarokat is, de arra jutottunk, hogy sokkal drágább lett volna őket kivásárolni az élő szerződésükből, mint szétnézni a világpiacon, márpedig tartani akartuk magunkat a költségvetési fegyelemhez. Jó képességű labdarúgók érkeztek, akiknek a többsége bevált. Utólag visszanézve kockázatos volt ennyi külföldit igazolni, de más út nem állt előttünk.”

A sportigazgató beszélt a fiatalszabály alkalmazásáról is.

„Az MLSZ Produktivitási szabályzata a 2003-ban, illetve ezt követően született játékosok szerepeltetését premizálja. A Merkantil Bank Ligával ellentétben az OTP Bank Ligában nem kötelező szerepeltetni minden mérkőzésen a fiatalokat, de a DVTK költségvetésébe beterveztük az innen származó bevételeket is, így határozott szándékunk a szükséges »fiatalpercek« összegyűjtése.”

A klub a Sportért Felelős Államtitkárság akadémiai előírásainak is meg kíván felelni.

„A napokban több egyeztetésen vettünk részt a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságán a Labdarúgó Módszertani Központ vezetőjével, Liszkai Dezsővel és szakmai tanácsadójával, Szalai Ádámmal. A DVTK LSA megalapítása óta eltelt négy évben szinte minden tekintetben, pénzügyileg, infrastrukturálisan, szervezeti felépítésben, stb., sikerült megteremteni a hátteret, így jogos elvárás, hogy a produktumról is beszéljünk.

A módszertani központ iránymutatást fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy hány fiatalnak (az akadémiai előírás definíciója szerint 2002-ben vagy utána született labdarúgó) kell szerepelnie a saját első csapatunk mellett más élvonalbeli klubokban is, illetve további játékosokat kell kölcsönadni, a játékjogukat értékesíteni vagy kooperációs kölcsönbe engedni a másodosztályba.”

Bajúsz Endre megfogalmazta vágyait a következő évre vonatkozólag.

„Folytatni szeretnénk annak a stabil magnak a kialakítását, amire hosszú távon számíthatunk. Ehhez kellenek a már itt lévő minőségi magyar és külföldi játékosok, és az új igazolások, de fiatalokat is szeretnénk beépíteni az első csapatba. Belőlük kell egy olyan csapatot összegyúrni, amely akár meglepetést is szerezhet, mondjuk, a Magyar Kupában, hiszen a DVTK szurkolói megérdemelnék, nélkülük most sem járnánk ott, ameddig eljutottunk.”

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ (február 28.)

DVTK–ZTE FC

Az állás
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik