NB I: Márton Gábornak „jó esélyei vannak” – Sallói

Vágólapra másolva!
2023.11.12. 19:44
null
Sallói István (Fotó: Török Attila)
Sallói István szerint Márton Gábornak „jó esélyei vannak” arra, hogy átvegye az OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszegi TE labdarúgócsapatának kispadját.

 

Mint arról beszámoltunk, lapunk értesülése szerint Márton Gábor veheti át a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE vezetőedzői munkakörét a távozó Boér Gábortól. Sallói István, a ZTE sportigazgatója az M1 aktuális csatornának elmondta: benne volt a levegőben, ugyanakkor valamennyire meglepte a vezetést, hogy Boér Gábor vezetőedző az MTK Budapest elleni pénteki, 2–0-s vereség után felajánlotta a lemondását.

„Elég sikertelen szériában voltunk, és ez olyan fordulópont lehetett volna, ami átlendíthette volna a csapatot” – fogalmazott Sallói, hozzáfűzve: a vezetőedzőt is felőrölte a sikertelenség, emiatt döntöttek úgy, hogy megpróbálnak friss impulzust adni a gárdának.

Boért április 24-én nevezték ki vezetőedzőnek, akkor Lendváról, a testvéregyüttestől helyezte át a székhelyét ismét Zalaegerszegre. Az előző szezonban többek között ő irányította a csapatot a történelmi sikert hozó MOL Magyar Kupa-döntőben. Ebben az idényben viszont 13 forduló alatt csak 11 pontot szerzett a ZTE, ezzel a tizedik helyen áll úgy, hogy két üldözője közül a Mezőkövesd egy találkozóval kevesebbet játszott.

„Számunkra nagyon szomorú, mikor edzőt kell váltani, azt érezzük Végh Gábor tulajdonos úrral, hogy ez a mi hibánk is, mert együtt akarjuk ezt megoldani, nem lehet egy ember nyakába varrni ezeket a dolgokat” – fogalmazott Sallói, rámutatva: nem a tréner kérte, hogy az átigazolási szezonban adják el a védelmet.

Gazdasági megfontolásokból, illetve a játékosok kérésére történtek az eladások, amelyekkel Boér Gábor került nehéz helyzetbe.

A sportigazgató elárulta: a posztra három jelöltjük volt, még a vasárnapi nap folyamán lezárhatják a tárgyalásokat az első számú jelölttel, akit akár már hétfőn bejelenthetnek. Arra a kérdésre, hogy a korábban a klubot már irányító Márton Gábor-e az esélyes a kispadra, Sallói azt felelte: „jó esélyei vannak”.

Előretekintve Sallói elmondta, ki fogják használni a téli átigazolási időszakot az új edző elképzelései alapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik