NB I: Három meccsen nyolc vesztett pont. Ez megrázó a Ferencvárosnak – Sztankovics

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.11.26. 22:00
null
Sztankovics szerint a Ferencvárosnak megrázó, hogy három meccsen nyolc pontot vesztett (Fotó: Árvai Károly)
Döntetlennel zárult a Puskás Akadémia és Ferencváros összecsapása a labdarúgó NB I 14. fordulójában. Az 1–1 után a két vezetőedző értékelt. 

Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője így értékelt a döntetlen után.

„Az első félidőben maximálisan kontrolláltuk a mérkőzést, megfelelő nyomást helyeztünk az ellenfélre, és gólt is szereztünk. Azonban muszáj a meccs vége felé is hasonlóan fókuszálnunk, és ha megvannak a lehetőségeink, akkor be kell biztosítani a győzelmet. Ma két pontot elveszítettünk, miután a második félidőben tizenkét-tizenöt percig nem volt miénk a kontroll. A meccs többi részében az történt a pályán, amit elvárunk. Egy-egy után az ellenfél minden támadásépítésünket apró faultokkal tördelte, ez nyilván a taktika része volt, a Puskás Akadémia védelme rendezetten, és kompakt módon a tizenhatos előtt helyezkedett el. Ilyenkor kockázata van egy-egy támadásnak, nem kockáztattunk eleget. Voltak kapura lövéseink, de ahhoz, hogy ezek bemenjenek, több hit kell. Az utóbbi három meccsen összesen nyolc pontot veszítettünk, ez a Ferencváros számára igen megrázó. Ezen mindenképpen javítanunk kell."

Azt is elmondta, hogy nem foglalkoztak még a Csukaricski elleni, csütörtöki Ekl-mérkőzéssel, bár tudják, a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú lehet.

Hornyák Zsolt, Puskás Akadémia vezetőedzője a következőket mondta.

„Az első félidőben csak a kapott gól után ébredtünk, addig gyengébb játékot mutattunk, meg voltunk illetődve. Hagytuk a Ferencvárost kibontakozni, problémát okozott, hogy a középpályán Abu Fani mélyebbről irányította a támadásokat. Hosszú labdákkal próbáltuk megjátszani elöl Colleyt, hiányoltam a középpályásaink konstruktív passzát. Ez a második félidőre megváltozott, illetve Corbut állítottuk Abu Fanira és Plsek inkább mélységből indította az ellentámadásainkat, s ez be is vált. Emellett megszereztük a lepattanókat, illetve többet birtokoltuk a labdát. Kicsit darabos volt a játék, sok volt az apró fault, a cserékkel akartunk frissíteni, gyorsítani a játékot és ezáltal megnyerni a meccset. Kis szerencsével Slagveer sarokkal az év gólját szerezhette volna, a végén veszélyesebbek voltunk a kapura, de miután két ellentétes félidőt játszottunk a meccsen, meg kell elégednünk az egy ponttal, ez így igazságos.

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 1–1(0–1)
Felcsút,Pancho Aréna,3525néző.Vezette:Bogár
Gólszerző:Colley (57.), ill. Zachariassen (18.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 14. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 24., péntek
Paks–Diósgyőr 4–1Paks,Paksi FC StadionPintér Csaba
1712
November 25., szombat
Kisvárda–MTK 3–1Kisvárda,Várkerti StadionErdős József1890
Zalaegerszeg–DVSC 1–2
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Andó-Szabó Sándor
1914
Mezőkövesd–Újpest 4–0Mezőkövesd,Városi Stadion
Derdák Marcell
1896
November 26., vasárnap
Puskás Akadémia–FTC 1–1Felcsút,Pancho ArénaBogár Gergő
3525
Fehérvár–Kecskemét 3–3Székesfehérvár,Sóstói Stadion
Csonka Bence1752

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35–16 +19 26
3. Puskás Akadémia 14 6 6 2 23–17 +6 24
4. Debreceni VSC 14 7 2 5 23–19 +4 23
5. Fehérvár FC 14 6 3 5 28–23 +5 21
6. Kecskeméti TE 14 6 2 6 23–23 0 20
7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
8. Újpest FC 14 6 2 6 22–28 –6 20
9. MTK Budapest 14 5 3 6 14–23 –9 18
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
12. Kisvárda 14 3 1 10 14–25 –11 10
A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik