Címlapsztori: Magyarországon a Ferencváros uralja a közösségi médiát

Vágólapra másolva!
2023.11.13. 07:45
null
Ferencváros sikerei vonzzák a szurkolókat, Lisztes Kirsztián örömmel osztogat aláírást, és fotózkodik a drukkerekkel, akik boldogan osztják meg a kedvenc futballistáikkal készült képeket (Fotó: Árvai Károly)
Elemzésünk alapján a magyar futballisták és a klubok is egyre szívesebben használják a közösségi médiát szurkolótáboruk gyarapítására, szórakoztatására és informálására.

 

Lehet utálni vagy szeretni a közösségi médiát, ám azzal nehéz vitatkozni, hogy manapság megkerülhetetlenek ezek a felületek. Különösen igaz ez a szórakoztatóipar részének számító profi sportra, azon belül is a futballra. A klubok világszerte egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy jelen legyenek ezeken az oldalakon, és rendszeresen érdekes, egyedi tartalmakkal szolgálják ki a közönséget.

MARCO ROSSI KOMMENTJE SZÁLLÓIGÉVÉ VÁLT

Ennek nyilvánvalóan több oka van. Az egyik legfontosabb, hogy a sokak által követett, népszerű klubok vonzóbbak a szponzoroknak, de a szurkolókkal is itt lehet a lehető legegyszerűbben tartani a kapcsolatot. A gyorsaságról nem is beszélve. Nem véletlen, hogy sokszor már a klubok és a játékosok is ezeken az oldalakon jelentenek be egy-egy fontos átigazolást vagy klubváltást. Gerard Piqué tavaly a Twitteren jelentette be a visszavonulását, nemrég a magyar válogatott sérüléssel bajlódó középpályása, Schäfer András az Instagramon jelezte, hogy közel a visszatérése, de Szoboszlai Dominik is rendszeresen oszt meg tartalmakat az Instagram-oldalán. Sőt, innen származik Marco Rossi szállóigévé vált hozzászólása. Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy amikor a Nemzetek Ligája sorsolása után eldőlt, hogy az angolokkal, az olaszokkal és a németekkel került egy négyesbe a magyar válogatott, a szövetségi kapitány csak annyit írt: „Easy”, azaz könnyű.

Egy-egy ötletes kép, bejegyzés vagy beszólás vonzó lehet a drukkereknek, ezáltal ugyanis sokkal közelebb érezhetik magukhoz a játékosokat, edzőket, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Főleg akkor, ha az adott labdarúgó esetleg reagál is a hozzászólásra. Mert erre is van példa. Ez persze nagyrészt illúzió (sokszor nem ők kezelik a saját profiljukat), ennek ellenére vitathatatlanul segíti a szurkolókkal a kapcsolattartást, és abba is érdemes belegondolni, mennyivel több izgalmas, különleges, személyes kép, élmény maradt volna az utókorra, ha évtizedekkel ezelőtt, mondjuk, Nyilasi Tiborék vagy Puskás Ferencék idejében létezett volna a közösségi média. Mellesleg a kétszeres NBA-bajnok Ray Allen mondta, hogy manapság már nincs szükség profi marketingesekre ahhoz, hogy valaki felépítse a személyes márkáját és növelje a rajongótáborát. Elég, ha aktívan és jól használja a közösségi médiát. Továbbá, bármilyen banálisan hangzik, ha egy futballista idegen országba, bajnokságba igazol, gyakran előfordul, hogy megnézi, leendő csapata mennyire népszerű, a magyar klubok esetében például időnként ez is döntést befolyásoló tényező lehet. Az mindenesetre kijelenthető, hogy manapság egy valamirevaló klubnak kötelező minden közösségi oldalon jelen lenni, és folyamatosan tartalmakkal jelentkezni.

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly

ÓRIÁSI A FRADI FÖLÉNYE, NÉPSZERŰ AZ MTK A TIKTOKON

Kíváncsiak voltunk, hogy az élvonalbeli magyar klubok mely oldalon mekkora követőtábort tudhatnak maguk mögött a közösségi médiában. Hat és fél évvel ezelőtt már írtunk cikket a témában, akkor a tizenkét csapat Facebook-, Instagram- és Twitter-oldalát vizsgáltuk, most viszont a Twitter helyett a TikTokot vettük bele a statisztikába. Ennek az az oka, hogy sok magyar klubnak alig van mérhető követőtábora a Twitteren. Igaz, a Ferencvárost itt is több mint húszezren követik, az Újpestet és a Fehérvárt pedig több mint négyezren. Mindenesetre a Facebookot és az Instagramot vizsgálva jól látszik, hogy a Ferencvárost több mint kétszer annyian követik manapság a Facebookon, mint 2017-ben. Lám, ennyit számít, hogy a csapat évek óta stabil szereplő a nemzetközi kupaporondon. A többi csapatnál nem ennyire látványos a növekedés, leszámítva az MTK Budapestet és a Paksot, amelyeknél szintén nagyjából duplájára nőtt a követők száma az elmúlt hat és fél évben.

Az Instagramon már más a helyzet, és ebből is leszűrhető, hogy néhány év alatt mennyivel népszerűbb lett a képmegosztó oldal. A Fradinak, az Újpestnek, a Fehérvárnak, az MTK-nak vagy a Diósgyőrnek körülbelül ötször annyi követője van az oldalon, mint 2017 tavaszán, a Debrecen esetében pedig egészen látványos az előrelépés. Az együttest hat és fél éve mindössze 1500-an követték az Instagramon, míg manapság majdnem hetvenezren. Persze az összehasonlítás nem lehet teljes, mert 2017 tavaszán a Vasas, a Haladás, a

Gyirmót és a Honvéd is az NB I-ben szerepelt, a Puskás Akadémia, a Kisvárda, a Zalaegerszeg és a Kecskemét viszont nem volt élvonalbeli.

Egyébként is érdekesebb és aktuálisabb a jelenlegi állást vizsgálni. Itt fontos megjegyezni, hogy vannak klubok, amelyeknél, mondjuk, a jégkorong- vagy a vízilabda-szakosztálynak külön profilja van, nem beszélve a különböző rajongói oldalakról. Mi viszont ezúttal csak a klubprofilt vagy a labdarúgó-szakosztállyal foglalkozó oldalakat vettük számításba. Továbbá fontos hangsúlyozni, hogy néhány csapatnak vagy nincs hivatalos Tik-Tok oldala vagy elenyésző, ötszáz alatti a követők létszáma, így ezeket szintén nem vettük figyelembe.

Nos, nem meglepő módon, akárcsak 2017-ben, ezúttal is utcahosszal vezet a Ferencváros, amelynek a három oldalon összesen több mint félmillió követője van. Azt is írhatnánk, hogy a közösségi médiában legalább akkora a zöld-fehérek előnye, mint a pályán. Érdekesség, hogy a magyar csapatok közül a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is csak a Fradinak van százezernél több követője. A Facebookon a Fehérvár, a Debrecen és a Diósgyőr is egész jól teljesít, magyar viszonylatban az Újpest 45 ezres tábora sem rossz, a többi csapat viszont a 30 ezres követőtábort sem éri el az oldalon. Az Instagramon a Debrecen meglepően jól szerepel a többi csapathoz képest, de jól látható, hogy a Fehérvár, a Diósgyőr és az Újpest is nagy hangsúlyt fektet a képmegosztó oldalra. A TikToknál már valamivel árnyaltabb a kép. Itt az MTK is meglepően jó számokat mutat (van olyan videója, amelyet több mint 5 milliószor láttak és 281 ezren „lájkoltak”), sőt, a kék-fehéreknek itt van a legtöbb követőjük, ami mindenképpen szokatlan. Főleg úgy, hogy rajtuk és a Ferencvároson kívül csak a Fehérvár, az Újpest, a Diósgyőr, a Debrecen és a Zalaegerszeg éri el az oldalon a tízezres követőtábort.

„Jelenleg valóban a TikTokon van a legnagyobb követőtáborunk  – mondta Balogh Orsolya, az MTK csapatmenedzsere. – Nagy hangsúlyt fektetünk az éppen futó TikTok-trendek megjelenítésén túl az utánpótláscsapatok legszebb jeleneteinek bemutatására is, ezzel egyszerre elnyerve a magyar bajnokságot követők és a fiatalok tetszését. Fontos hangsúlyozni, hogy az Instagram-fiókunk nem olyan régi, mert korábban az MTK egyesülettel volt közös csatornánk, ezt néhány éve választottuk le és csináltunk csak a labdarúgással foglalkozó profilt. A női szakágunknak továbbra is külön profilja van, igyekszünk itt is beérni a TikTok-követők létszámát.”

A Paksnak, a Kecskemétnek és a Mezőkövesdnek nincs hivatalos TikTok oldala, az élvonalbeli klubok közül egyébként is ennek a háromnak van a legkisebb követőtábora a közösségi médiában. Ez persze nem feltétlenül probléma, ugyanakkor jól látható, hogy az alapvetően nagy szurkolótábort maga mögött tudó, nagy múltú pesti és vidéki klubok a legnépszerűbbek ezeken a platformokon. A sikeres nemzetközi szereplés és egy-egy ismertebb futballista megszerzése pedig szintén látványos növekedést eredményezhet.

Dzsudzsák Balázs sokáig a legjobban követett magyar futballista volt, és pontosan tudja, mennyire fontos manapság a közösségi média szerepe a fiataloknál is (Fotó: Kovács Péter)
Dzsudzsák Balázs sokáig a legjobban követett magyar futballista volt, és pontosan tudja, mennyire fontos manapság a közösségi média szerepe a fiataloknál is (Fotó: Kovács Péter)

A GYŐR ÉS A HONVÉD TAROL A MÁSODOSZTÁLYBAN

Olyannyira igaz az előző állítás, hogy a követők számát tekintve az NB II-ből a Győr (összesen 64 200 követő) és a Honvéd (68 700) az élmezőnyben lenne az első osztályban. Ez is azt támasztja alá, hogy jót tenne az NB I-nek, ha ezek a klubok feljutnának az élvonalba. A másodosztályban szereplő együttesek közül a Haladás (27 400), a Vasas (30 100), a Pécs (22 700), a Nyíregyháza (17 800) és a BVSC (11 500) mutat fel több mint tízezer követőt, a Szeged és a Budafok (egyaránt 9500) azonban – kissé meglepő módon – nem éri el ezt a számot.

Ami szintén szembetűnő, hogy itt már több olyan klub van, amelyiknek nincs TikTok-fiókja. Közéjük tartozik az így is csaknem 70 000-es Honvéd, illetve a Pécs, amely még így is húszezernél több követővel büszkélkedhet. Méghozzá nagyrészt a 17 000 Facebook-követőjének köszönhetően, amivel a Paksot, a Kecskemétet és a Mezőkövesdet is megelőzi.

Platformokra lebontva az NB II-ben a Facebookon a Győr az első (56 000), Instagramon a Budapest Honvéd (16 700), a TikTokon pedig a Haladás (6400), de érdemes megemlíteni a Kozármislenyt is, amelynek 3300 TikTok-követője van. A Haladás egyébként 2017-ben első volt itthon a Twitteren, azaz Szombathelyen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy jelen legyenek a közösségi médiában.

Látható tehát, hogy minden klub más-más felületet tart fontosnak, de az vitathatatlan, hogy ma már megkerülhetetlen a közösségi média szerepe a futballban.

A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ!
A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik