Fehérvár: Nem ezt beszéltük meg, nem tudom, mi lehetett a baj a fejekben – Kalmár

Vágólapra másolva!
2023.10.23. 07:16
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Debreceni VSC Brandon Domingues vezérletével hazai pályán 3–1-re legyőzte a Fehérvár FC-t. A találkozó után a székesfehérváriak középpályásával, Kalmár Zsolttal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kalmár Zsolt szerint csapata nagyon rosszul kezdte a mérkőzést.

„Nem azt beszéltük meg, hogy visszább állunk, ezzel fél óra előnyt adtunk a Debrecennek, amit ki is használtak, lőttek két helyzetből két gólt. Próbáltunk váltani a második félidőben, jól is kezdtünk, aztán három-egy után elvesztettük a kontrollt, nagyon sok kontralehetőséget adtunk a Debrecennek. Meg kell tanulnunk idegenben nyerni, hiszen már régóta nem jött össze a csapatnak. Az első félidőt tényleg odaadtuk a kezükbe, hiszen az elmúlt három meccsen nem ezt a hozzáállást, nem ezt a játékot nyújtottuk, nem ezt a presszinget játszottuk.”

Videónkban beszél még arról a bizonyos rosszul sikerült fél óráról, de szóba kerül a sérült csapatkapitány, Fiola Attila hiánya és az öltözői hangulat is.

BÁRÁNY DONÁT ÉRTÉKELÉSE GÓLJA ÉS GÓLPASSZA UTÁN

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Debreceni VSC–Fehérvár FC 3–1
(2–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5870 néző. Vezette: Berke Balázs
Gólszerző:
Bárány (7.), Domingues (33., 72.), ill. Szabó L. (46.)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik