NB I: két fiataljával hosszabbított a Puskás Akadémia

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 19:39
null
Ominger Gergő új szerződése 2026-ig szól (Fotó: puskasakademia.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia szerződést hosszabbított a 20 éves Ominger Gergővel és a a 18 esztendős Dusinszki Szabolccsal – írja a klub a honlapján.

 

Ominger 2017-ben Győrből érkezett a Puskás Akadémiába. A korosztályos csapatok után 2021. április 30-án mutatkozott be az NB I-ben, majd a következő két idényt Csákváron töltötte kölcsönben, ahol közel ötven NB II-es bajnokin szerepelt. A 20 éves középpályás a mostani idényben újra a PAFC első csapatát erősíti, az Újpest elleni hazai meccsen csereként pályára is lépett. Új kontraktusa 2026-ig szól.

A székelyudvarhelyi születésű Dusinszki 2021 nyarán került Csíkszeredáról a Puskás Akadémiába. Szerepelt az U17-es és az U19-es együttesben, illetve az NB III-as együttesben is pályára lépett, mielőtt 2023. február 3-án bemutatkozott az első alakulatban, mégpedig a Vasas elleni hazai bajnokin. Ezután még egyszer lehetőséget kapott az NB I előző évadében, majd a nyári felkészülést is Hornyák Zsolt legénységével csinálta végig.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Quentin Maceiras (svájci-spanyol, BSC Young Boys – Svájc)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Auerbach Martin (Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kirilo Janyickij (ukrán, Csákvár), Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Kiss Norbert (Tiszakécskei FC), Major Marcell (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (Csákvár), Tamás Nándor (magyar-román, Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alaxai Áron (csákvári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus), Alexandru Baluta (román, FCSB – Románia, szabadon igazolhatóként), Kiss Tamás (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Yoëll van Nieff (holland, Mumbai City – India, szabadon igazolhatóként), Spandler Csaba (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Bakti Balázs (budafoki kölcsön után Vasas FC), Kocsis Dominik (Tiszakécske), Körmendi Kevin (csákvári kölcsön után Kisvárda), Mim Gergely (ismét Zalaegerszegi TE FC), Artem Nahirnij (ukrán-magyar, gyirmóti kölcsön után Mezőkövesd), Radics Márton (diósgyőri kölcsön után Szeged-Csanád GA), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Sahab Zahedi (iráni, Zorja Luhanszk – Ukrajna, onnan Perszepolisz FC – Irán, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik