Puskás Akadémia: Valós cél, hogy a dobogón végezzünk a bajnokságban – Batik

Vágólapra másolva!
2023.07.12. 08:04
null
Batik Bence szerint valós cél, hogy ismét dobogón végezzen a Puskás Akadémia (Fotó: Török Attila)
Jól sikerült Batik Bence első éve a Puskás Akadémiában, ám van hiányérzete, hiszen a dobogóról és a Magyar Kupa döntőjéről is kevéssel maradt le a csapata. A védő reméli, több sikere lesz 2023−2024-es idényben.

 

Egy évvel ezelőtt még a Budapest Honvéd csapatkapitányaként készült a bajnoki rajtra Batik Bence, majd még az első forduló előtt kiderült, hiába volt négy idényen keresztül meghatározó játékos, a kispesti klubban nem számítanak rá. A Puskás Akadémia azonnal lecsapott a szabaddá váló, akkor 28 esztendős védőre. Rögtön helyet követelt magának a felcsútiak kezdő tizenegyében, ha kellett, belső védőt játszott, ha arra volt szükség, védekező középpályásként futballozott, és szinte mindig csapata legjobbjai közé tartozott. Teljesítményéről sokat elárul, hogy a Nemzeti Sportnál az osztályzatok alapján már az ősszel is bekerült a szezon válogatottjába, a helyét a bajnoki év végén is megőrizte, ráadásul az MLSZ és az M4 Sport közös szavazásán korábbi csapatának, a Budapest Honvédnak (1–0) kapásból lőtt pazar gólját választották az év legszebbjének. Hihetnénk, tökéletes idény van mögötte, ám ő nem így gondolja...

„Nyilván örülök, hiszen sikerült beépülnöm a Puskás Akadémiába, jó érzés, amikor azt hallom, a Nemzeti Sportnál ott vagyok az év csapatában, vagy hogy olyan gólt szereztem, amely sokak tetszését elnyerte, ám sokkal jobban érdekel, az idény miként alakult a csapatnak – árulta el Batik Bence. – A Honvédnál az utolsó két év szenvedősre sikerült, a Puskás Akadémiánál viszont újra kiegyensúlyozottá váltam, jó visszajelzéseket kaptam, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, ha csak egy ponttal is, de lemaradtunk a dobogóról, a Magyar Kupa elődöntőjében pedig a hosszabbítás utolsó percében kapott balszerencsés öngóllal maradtunk alul Zalaegerszegen. Ha bronzérmesként végeztünk volna a bajnokságban és az NB II-es Budafok ellen megnyerjük a kupát, másképpen nézne ki az idény, és mert apróságokon csúsztunk el, törekedni kell rá, hogy hasonló legközelebb ne forduljon elő.”

Fotó: Szabó Miklós
Fotó: Szabó Miklós

Ez az első közös nyári felkészülése a Puskás Akadémiával, amellyel szombat óta Ausztriában készül a bajnoki rajtra. Az együttes még a kiutazás előtti napon lejátszotta első nyári felkészülési meccsét, 1–1-re végzett a lengyel Wisla Plockkal (a gólt Lamin Colley szerezte). Bad Zellben minden adva van ahhoz, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző a lehető legjobb állapotba hozza a labdarúgókat, s három újabb felkészülési találkozón lehet tovább csiszolni a csapatjátékot.

„Éppen a napokban gondoltam bele, hogy az utolsó bajnokim és a Wisla elleni múlt heti találkozó között csaknem két hónap telt el, nem emlékszem korábbról ilyen hosszú szünetre – folytatta Batik Bence. – Mint mindenki, én is azt szeretem, amikor téthelyzet van, pontokért megy a küzdelem, ugyanakkor mindennek megvan a maga ideje, a mostani nem az ünneplésé, hanem a munkáé! A lengyel együttes ellen Felcsúton tulajdonképpen két vegyes csapattal álltuk fel, sok fiatal kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa magát a szakmai stábnak, és ez azért érződött a játékunkon. Nem szabad elfelejteni, mi mégiscsak akadémia vagyunk, a klubban figyelnek arra, hogy a lehető legtöbb fiatal kerüljön fel az első kerethez, mi, idősebbek pedig segítjük őket. Az én szobatársam a tizenhét éves Kern Martin, belevaló srác, amiben csak tudom, segítem. Naponta kétszer edzünk, a körülmények minden igényt kielégítenek, ráadásul egy hét alatt három meccset is játszunk, az elsőt szerdán a Slovan Liberec ellen. A Puskás Akadémia évek óta élcsapatnak számít, valós cél, hogy a legjobb háromban zárjuk a bajnoki évet.”

A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
június 20.–24., Olaszország; július 8.–19., Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 7.: Puskás Akadémia–Wisla Plock (lengyel II.) 1–1 (Colley)
Július 12.: Puskás Akadémia–Slovan Liberec (cseh I.)
Július 17.: Puskás Akadémia–Fortuna Düsseldorf (német II.)
Július 19.: Puskás Akadémia–Al-Fateh SC (szaúdi I.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Auerbach Martin (Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kirilo Janyickij (ukrán, Csákvár), Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Kiss Norbert (Tiszakécskei FC), Major Marcell (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (Csákvár), Tamás Nándor (magyar-román, Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alaxai Áron (csákvári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus), Alexandru Baluta (román, FCSB – Románia, szabadon igazolhatóként), Kiss Tamás (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Yoëll van Nieff (holland, szabadon igazolható), Spandler Csaba (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Bakti Balázs (budafoki kölcsön után Vasas FC), Körmendi Kevin (csákvári kölcsön után Kisvárda), Mim Gergely (ismét Zalaegerszegi TE FC), Artem Nahirnij (ukrán-magyar, gyirmóti kölcsön után Mezőkövesd), Radics Márton (diósgyőri kölcsön után Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Sahab Zahedi (iráni, Zorja Luhanszk – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik