Felkészülés: öt gólt szerzett a Paks, ötgólos meccsen kapott ki az Újpest

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 14:43
null
A második félidőben öt gólt szerzett a Paks (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC 5–2-re legyőzte a másodosztályú BFC Siófokot, míg az Újpest FC 3–2-re kikapott a szintén NB II-es Vasas FC-től felkészülési mérkőzésen.

A második félidőben potyogtak a gólok a Paks és a BFC Siófok mérkőzésén. A hazaiak egy öngóllal szereztek vezetést, utána Papp Kristóf duplázta meg az előnyt. Hahn János büntetőből volt eredményes, majd Kovács Krisztián szerzett szép gólt. A Siófok is betalált, aztán Horváth Kevin meglőtte a paksiak ötödik találatát is. Még ugyanebben a percben a vendégek is be tudtak találni.

A Paks vezetőedzőjének, Bognár Györgynek az értékelése:

„Ez az edzőmérkőzésünk is elérte a célját. Még mindig nem az igazi csapatjátékunknál tartunk, sokkal inkább az egyéni állapotfelméréseknél, ki milyen teljesítményre képes… Sajnos van egy-két izomfáradtságunk, amivel nem számoltunk, illetve jobb lett volna elkerülni. Gyakorlatilag azonban ez az az időszak, amikor terhelést kell adni a srácoknak, hiszen később erre már nem lesz lehetőségünk.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paksi FC–BFC Siófok (NB II) 5–2 (0–0)
Paks, 1. félidő:
Simon – Kinyik, Hegedűs, Vas, Osváth, Skribek, Mezei, Kocsis, Földi D., Pesti (Hahn, 23.), Böde. 2. félidő: Simon (Borsos, 71.) – Temesvári, Windecker, Debreceni, Kovács Krisztián, Szabó B., Papp Kristóf, Horváth Kevin, Silye (Földi D., 55.), Hahn, Beke
Gólszerző: Polényi (49. – öngól), Papp Kristóf (53.), Hahn (57. – 11-esből), Kovács Krisztián (73.), Horváth Kevin (88.), ill. Nagy-Kolozsvári (78.), Pataki (88.)

A PAKSI FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉS I PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 15.–22., Zrece (Szlovénia)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 1.,
Paks–Vasas FC (NB II) 1–3
(Pesti)
Július 5.: Paks–BFC Siófok (NB II) 5–2
Július 8.:
Paks–Budafoki MTE (NB II)
Július 12.: Paks–Szeged-Csanád GA (NB II)
Július 16.: Paks–Maccabi Petah Tikva (izraeli I.)
Július 19.: Paks–Csíkszereda (román II.)
Július 22.: Paks–FC Asdod (izraeli I.)

A 14. percben a Vasas szerzett vezetést, de hat perccel később Fehér Csanád fejes góljával egyenlített az Újpest. Újabb hat perc elteltével már a hazaiknál volt az előny, Matija Ljujics 20 méterről szabadrúgásból volt eredményes. A szünet előtt azonban egyenlítettek a vendégek. A második félidőre már csak egy gól maradt, azt a Vasas szerezte – derült ki az angyalföldiek tudósításából.

ELKÉPESZTŐ POTYA ÉS PARÁDÉS SZABADRÚGÁSGÓL

KISS TAMÁS ÚJJÁÉPÍTENÉ MAGÁT ÚJPESTEN, MINT CSOBOTH KEVIN

Újpest FC–Vasas FC (NB II) 2–3 (2–2)
Újpest, zárt kapuk mögött
Újpest, 1. félidő:
D. Nikolics – Pauljevics, Andzulasz, Fehér Csanád, Burekovic – Ljujics, Mack, Mörschel – Kiss Tamás, Ambrose, Mucsányi. 2. félidő: Banai – Szabó, Fehér Csanád, Hall, Tamás K. – Onovo, Radosevic, Jevtovszki – Varga B., Simon K., Tóth
Gólszerző: Fehér Csanád (20.), Ljujics (26.), ill. Novothny (14.), Berecz (44.), Deutsch (68.)

AZ ÚJPEST FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 11.–21., Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 1.: Újpest–Budafoki MTE (NB II) 2–0 (Varga Balázs, Ljujics)
Július 5.: Újpest–Vasas FC (NB II) 2–3
Július 8.: Újpest–BVSC (NB II)

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
17.00: Diósgyőri VTK–Zeleziarne Podbrezová (szlovák I.)
17.30: Aluminij (szlovén)–Kecskeméti TE
17.30: Hajduk Split (horvát)–MTK Budapest

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik