Sportrádió: Egész Budafok összefogott, játékostól a polgármesterig – Jakab

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.03. 12:43
null
A Budafoki MTE és a ZTE PC csap össze a trófeáért (Fotó: Nemzeti Sport)
Jakab János, a Budafok tiszteletbeli elnöke és Végh Gábor, a Zalaegerszegi TE FC tulajdonosa a Sportrádió Sportreggel című műsorában Harsányi Leventével és Risztov Évával beszélgetett a két csapat ma (szerda) esti Mol Magyar Kupa döntője kapcsán.

„Egész Budafok összefogott, játékostól a polgármesterig” – árulta el Jakab János, a BMTE tiszteletbeli elnöke, és hozzátette, hogy látta a csapat keddi edzését a Puskás Arénában, és azt szűrte le, hogy nagyon fel vannak dobódva, felszabadultan készültek a nagy meccsre, s teher semmiképpen sem lesz rajtuk.

„Nagyon komolyan vesszük a Budafokot” – jelentette ki Végh Gábor, a ZTE tulajdonosa, és emlékeztetett, hogy a Budafok az NB I-ben korábban már kétszer is megtréfálta őket. Elmondta, hogy a szurkolók nagyon várják a finálét, és viccesen megjegyezte, hogy a mivel Puskás Aréna gyepszőnyegét az ő cége készítette, ezért ez olyan lesz, mint ha otthon játszanának.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA TUDJA MEGHALLGATNI!

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
19.30:
Budafoki MTE (NB II)–ZTE FC, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik