NB I: 14 éve nem látott újoncrekordot állíthat be a KTE a Fradi ellen

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.05.13. 13:13
null
A második helyért továbbra is harcban a Kecskemét (Fotó: Török Attila)
A Kecskemét dobogós helyezése, illetve a Vasas kiesése matematikailag is biztossá válhat a labdarúgó 31., ezúttal kétnapos fordulójában. Ha a Debreceni VSC szombat délután hazai pályán kikap a Honvédtól, majd a második helyezett KTE otthon telt ház előtt legyőzi a már bajnok Ferencvárost, az újonc lila-fehérek már nem végezhetnek hátrébb a harmadik helynél! Az alsóházban amennyiben a Vasas a forduló nyitányán nem nyer a Zalaegerszeg ellen, búcsúzik az első osztálytól. A piros-kékek sorsa azonban már nincs a saját kezükben, mert győzelmük esetén a később pályára lépő Honvéd és a Fehérvár eredményétől is függ, hogy marad-e még esélyük a bennmaradásra.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ

A Vasas kiesése már a hétvégén matematikailag is biztossá válik, ha…
– nem nyer a ZTE ellen,
– legyőzi a ZTE-t, de a Honvéd legalább egy pontot szerez Debrecenben,
– legyőzi a ZTE-t, de a Fehérvár nyer a Puskás Akadémia otthonában.

SZOMBAT

VASAS FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ 1972 óta ez lesz a 74. mérkőzésük az NB I-ben, az örökmérleg: 33 Vasas-diadal, 19 döntetlen, 21 ZTE-siker. Ebben az idényben mindkétszer ikszeltek (1–1 és 0–0), így a zalaiak már ötös nyeretlenségi sorozatban vannak az élvonalban az angyalföldiekkel szemben (1 döntetlen, 4 vereség).

♦ 2013 és 2019 között hatszor mérkőztek meg egymással az NB II-ben, ott hatalmas a Vasas fölénye: 5 győzelem, 1 vereség.

♦ A piros-kékek otthonában az NB I-ben csak háromszor tudtak győzni a zalaiak, 1982-ben és 2010-ben 3–2-re, 2001-ben pedig 2–1-re. A piros-kékek hazai pályán 26-szor verték meg a ZTE-t, 8-szor döntetlen lett a csata vége.

♦ A sereghajtó Vasas az újpesti újabb döntetlenjével már három forduló óta nyeretlen (2 iksz, 1 vereség) és nem került közelebb az előtte állókhoz. Kevés győzelme (4) miatt matematikailag már csak a Fehérvárt és a Honvédot tudja megelőzni, de az előbbitől 7, az utóbbitól 8 pont a lemaradása, így ha nem győzi le a ZTE-t, már biztosan kiesik.

♦ A Zalaegerszeg három tétmérkőzés után is hibátlan még az április végén kinevezett vezetőedzőjével, Boér Gáborral. Vele minden találkozón két gólt ért el, míg az elődjével, Ricardo Monizzal lejátszott utolsó három bajnokin egyet sem.

♦ A Vasas az egyetlen a mezőnyben amely 2023-ban otthon még nem tudott nyerni (2 döntetlen, 4 vereség. Legutóbb november 13-án a Mezőkövesdet verte meg (1–0) a Fáy utcában, 2–5–8-as mutatójával utolsó a hazai tabellán.

♦ A ZTE sorozatban elvesztett hat idegenbeli bajnoki után nyert legutóbb Mezőkövesden (2–1), idén ez volt az első házon kívüli diadala.

DEBRECENI VSC–BP. HONVÉD

♦ Először 1943-ban csaptak össze a legfelső osztályban, akkor a kispestiek 5:1-re kiütötték a debrecenieket, és az első 15 meccsükből 14-et ők nyertek meg. Az örökmérleg 36 Loki-győzelem, 24 döntetlen, 40 Honvéd-siker.

♦ Mostanában sűrűn potyognak a gólok ebben a párosításban, hiszen a legutóbbi öt meccsükön mindig legalább öt találat volt (4–1, 5–3, 2–4, 4–3, 3–2 – a DVSC szemszögéből.)

♦ Debrecenben 48 bajnoki ütközetből 22-t nyert meg a hazai csapat, 12 iksz és 14 kispesti diadal mellett. A Honvéd a legutóbbi öt alkalommal nem tudott nyerni a Nagyerdőben (1 iksz, 4 vereség), bár a dél-pestiek 5–2-es idegenbeli rekordgyőzelme sem volt még olyan rég, 2017 tavaszán.

♦ Az előző három bajnokiján nem kapott gólt a DVSC (2 siker, 1 iksz), ez a leghosszabb ilyen sorozat most az NB I-ben. A Lokinak legutóbb Sahab Zahedi, a Puskás Akadémia iráni csatára talált be április 14-én, az otthon 1–0-ra elvesztett meccs 93. percében.

♦ A múlt héten a Honvéd lett a negyedik együttes az élvonalban, amelynek sikerült két vállra fektetnie a második Kecskemétet, ennek köszönhetően a 23. forduló után most van először újra bennmaradó helyen. A piros-feketék a legutóbbi öt bajnokijukon 50 százalékosan szerepeltek (2–1–2 a mérlegük) és a középmezőnyben állnak a formatabellán.

♦ Hazai teljesítménye alapján a Loki a második legjobb a mezőnyben (8–3–4), és amióta Szrdjan Blagojevics a vezetőedző, otthon még egyszer sem ikszelt (7 siker, 4 vereség).

♦ Házon kívül a kispestieknél (3) egyedül az FTC játszott kevesebb döntetlent (2), viszont a vereségeik száma (8) kétszer annyi mint a győzelmeiké (4). Dean Klafuric irányításával vendégként egyedül a Vasas otthonában tudtak nyerni (1–0).

♦ Dzsudzsák Balázs Pakson begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így ezúttal nem léphet pályára.

KECSKEMÉTI TE–FERENCVÁROSI TC

♦ A tavasz csúcsrangadóján a második fogadja a már bajnok listavezetőt, így a hazaiak számára nagyobb a motiváció. Bár ebben a bajnokságban az FTC még nyeretlen a KTE ellen (0–2 és 1–1), 14 élvonalbeli találkozó után jelentős a zöld-fehérek fölénye: 7 siker, 4 iksz, 3 vereség.

♦ 2006 és 2008 között négyszer találkoztak az NB II-ben, és a fővárosiak azalatt egyszer sem tudtak győzni (1 döntetlen, 3 vereség).

♦ Kecskeméten hétszer csaptak össze az NB I-ben és a mérleg minimális különbséggel billen a lila-fehérek felé: 3–2–2. A KTE rögtön az első, 2009. októberi találkozójukat (3–1), a 2011. szeptemberit (1–0) és a tavaly októberit (2–0) húzta be.



♦ Egymás után két vereséget szenvedett a Kecskemét, ilyen legutóbb még tavaly februárban, az NB II-ben fordult elő vele, amikor sorozatban három bajnokit bukott el Szabó István együttese.

♦ Az előző négy NB I-es meccsén az összes lehetséges pontot begyűjtötte az FTC, ezekből a legutóbbi hármat úgy nyerte meg, hogy a szünetben mindig döntetlenre állt.

♦ Visszaesett a KTE hazai produkciója, hiszen az előző három találkozójából kettőt elvesztett a Széktói Stadionban (0–1 a Kövesd, majd 2–3 a Paks ellen) – igaz, közben magabiztosan győzte le a ZTE-t (3–0). Otthoni mutatója (7–6–2) alapján így is a második legjobb az NB I-ben.

♦ A február 11-i, kisvárdai 0–0 óta nem végzett döntetlenre idegenben a Ferencváros, onnantól 3 siker és 2 vereség a mérlege, a legutóbbi két találkozóját vendégként megnyerte, mind a kettőt a fővárosban (1–0 a Vasas, majd 3–2 az Újpest ellen). A vendégtabellát 9–2–4-es mutatóval vezeti.

♦ Ha a Kecskemét nyer, és a DVSC otthon kikap a Honvédtól, a lila-fehérek biztosan a dobogón végeznek. Ez újoncként eddig csak négy együttesnek sikerült, legutóbb 2009-ben Csertői Auréllal a Haladásnak.

♦ Hatéves szünet után a KTE lehet az első csapat, amely egy idényen belül kétszer is le tudja győzni az FTC-t. Ez legutóbb a 2016–1017-es évadban a Paksnak és a Vasasnak sikerült.

VASÁRNAP

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–PAKSI FC

♦ 2013 óta 22 mérkőzést játszottak az NB I-ben, az örökmérleg teljesen kiegyenlített, mindkét csapat 9 győzelmet aratott, 4-szer remiztek. A gólkülönbség 42–35 a paksiaknak, akik kétszer is kiütéses győzelmet arattak: 2017 februárjában 5–0-ra, tavaly márciusban 4–0-ra.

♦ A most folyó bajnokságban Kuttor Attila bemutatkozó meccsén 2–1-re a vendég Paks, majd Bognár György debütálásakor 2–0-ra a szintén látogató Mezőkövesd nyert.

♦ A borsodi városban 12-szer csaptak össze, és csak egyszer, a legelső alkalommal ikszeltek (2–2). Azóta 6-szor győztek a hazaiak, 5-ször a tolnaiak.

♦ Fehérváron zsinórban négy vereség után szerzett újra pontot a Kövesd (1–1), de így is utolsó a formatabellán, és az előző öt fordulóban a legtöbb gólt kapta, 10-et.

♦ Ebben az idényben másodszor játszott 0–0-t a Paks – korábban a KTE, most a DVSC ellen –, de még csak először Bognár György irányításával, akivel 11 forduló alatt 25 pontot gyűjtött össze.

♦ A Mezőkövesd otthoni mérlege pozitív (6–4–5), de már öt meccs óta nyeretlen hazai pályán (2 iksz, 3 fiaskó), az előző három bajnokiját kivétel nélkül elbukta. Legutóbb február 10-én a Vidi ellen nyert (2–1) a matyóföldi városban.

♦ A Paks házon kívüli a legtöbb gólt szerezte, de a legtöbbet is kapta, a gólkülönbsége 31–31, ezzel harmadik a vendégtabellán. Az előző öt idegenbeli mérkőzéséből négyet megnyert és csak Újpesten maradt alul (2–3).

KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC

♦ Tizennégy élvonalbeli találkozó után minimális különbséggel a vendég újpestiek állnak jobban, az örökmérleg 5 várdai győzelmet, 3 döntetlent és 6 lila-fehér sikert mutat. A szabolcsiak a meccsek felén be sem tudtak találni az újpestieknek.

♦ A Várkerti Stadionban az első NB I-es meccsüket 2018-ban egy ködös őszi estén – a most a Vasast szolgáló – Novothny Soma mesterhármasával 4–1-re nyerték meg a lila-fehérek, azóta viszont nem tudtak győzni ott (4 várdai siker, 2 iksz). Az előző két alkalommal 2–1-es hazai siker született, a Kisvárda mostani vezetőedzője, Milos Kruscsics mind a kétszer – és az őszi Megyeri úti 4–0-s lila-fehér diadal idején is – még az újpestieket dirigálta.

♦ Az Üllői úti 0–3-mal már tíz forduló óta tart a Kisvárda a nyeretlenségi sorozata (5 döntetlen, 5 vereség). Ez a leghosszabb ilyen negatív széria most az NB I-ben, valamint a klub élvonalbeli történetében!

♦ Nebojsa Vignjevics visszatérése óta először esett meg, hogy két egymást követő bajnokiján nem tudott győzni az Újpest, pedig az FTC (2–3) és a Vasas (1–1) ellen is otthon játszott.

♦ Már öt mérkőzés óta képtelen győzni hazai pályán a Kisvárda, az előző három találkozója döntetlenre végződött a Várkerti Stadionban. Vendéglátóként a mostanáig utolsó sikerét február 17-én, épp az Újpest ellen érte el.

♦ Legutóbbi idegenbeli fellépésén, Kispesten nyerni tudott ugyan az Újpest (1–0), de 3–3–8-as mérlegével csak két csapatot előz meg a vendégtabellán. Látogatóként egálban a lila-fehérek szerezték a legkevesebb gólt, 14 mérkőzésen 10-et (0.71-es átlag).

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Most jön az NB I-ben a 25. Fejér megyei rangadó, az eddigiek során a vendégek kétszer annyi győzelmet tudtak felmutatni, mint a felcsútiak. Az örökmérleg 5 Puskás Akadémia-siker, 9 iksz, 10 fehérvári diadal.

♦ A legutóbbi három egymás elleni bajnokijuk döntetlen lett, ebben az idényben mindkettő 1–1. A Vidi így már hatos nyeretlenségi szériában van a PAFC ellen (4 iksz, 2 vereség), plusz még az októberi Magyar Kupa-találkozót is 1–0-ra elbukta a Mol Aréna Sóstóban.

♦ Amikor a Puskás Akadémia volt a pályaválasztó, 3-szor nyertek a felcsútiak, 4 döntetlen és 5 fehérvári siker mellett. Az első PAFC-diadal csak a hetedik próbálkozásra, a 2018. szeptemberi, verekedéssel véget érő meccsen jött össze (2–1), a második 2021 márciusában (1–0), a harmadik tavaly januárban (1–0).

♦ Hullámzó teljesítményt nyújt tavasszal a PAFC, két győzelem után az előző két fordulóban nem tudott nyerni (2–2 a Vasas, majd 1–2 a ZTE otthonában). Kétes dicsőség, hogy két mutatót tekintve is kiemelkedik a mezőnyből: a legtöbb sárga lapot (86) és piros lapot (6) kapta az NB I-ben.

♦ A Kisvárda után a Fehérváré a második leghosszabb aktív nyeretlenségi széria, amely már 6 meccs óta tart (4 iksz, 2 kudarc). A 23. forduló után állnak újra kiesésre a piros-kékek.

♦ Az előző öt hazai meccsén felváltva nyert, illetve kikapott a Puskás Akadémia, ha tovább tartja ezt a ritmust, akkor most egy vereségnek kellene következnie.

♦ Nagyon lemaradva, 1–3–11-es mérleggel és mínusz 17-es gólkülönbséggel utolsó a vendégtabellán a Vidi, az eggyel előtte álló Mezőkövesdnek is egy híján kétszer annyi (11) pontja van.

NB I, 2022–2023, 31. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 13., szombat
14.15: Vasas–ZTE (Tv: M4 Sport+)Budapest,Illovszky Rudolf StadionKáprály Mihály
17.00: DVSC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei StadionBogár Gergő
19.30: Kecskemét–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Kecskemét,Széktói StadionBerke Balázs
Május 14., vasárnap
13.30: Mezőkövesd–Paks (Tv: M4 Sport+)Mezőkövesd,Városi Stadion
15.30: Kisvárda–Újpest (Tv: M4 Sport)
Kisvárda,Várkerti Stadion
18.00: Puskás Akadémia–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Felcsút,Pancho Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 19 6 5 61–27 +34 63
2. Kecskeméti TE 30 13 12 5 45–29 +16 51
3. Paksi FC 30 14 6 10 55–48 +7 48
4. Debreceni VSC 30 13 8 9 47–38 +9 47
5. Puskás Akadémia 30 11 11 8 42–40 +2 44
6. Újpest FC 30 10 8 12 39–51 –12 38
7. Zalaegerszegi TE 30 10 7 13 35–38 –3 37
8. Kisvárda 30 8 13 9 39–47 –8 37
9. Mezőkövesd 30 8 9 13 30–40 –10 33
10. Budapest Honvéd 30 8 8 14 31–46 –15 32
11. Mol Fehérvár 30 7 10 13 34–41 –7 31
12. Vasas FC 30 4 12 14 27–40 –13 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik